Mára végeztem, főnök, hangzott el a mondat délután kettőkor, amire joggal kapta fel mindenki a fejét, hiszen a munkaidő este nyolcig tartott. Az intonáció nem volt haragos vagy tréfás. Ha valaki nagyon jártasnak mondhatta magát az intonáció tudományában, úgy fogalmazott volna, hogy tizenkettedik századi taoista szerzetesek intonálták így a „Gyere már reggelizni, Loe-Te, kihűl a rántotta” mondatot, aminek sajnos a kelleténél gyakrabban kellett elhangozni, mert Loe-Te igen-igen sok reggel kapott hidegrázást, ha arra gondolt, hogy szerzetestársai szeme láttára kell elfogyasztania a reggelijét, aztán később az ebédjét és a nap végén a vacsoráját. Persze erre a tizenkettedik századi taoista nyelvtan ismerői valószínűleg közbevetették volna, hogy noha pontosan értik, miről van szó, kétlik, hogy ezzel a szórenddel noszogatták volna szerzetestársai a hirtelenszőke, vékony testalkatú, mosolygós, ám gyakran hidegrázásra hajlamos Loe-Tet. Nyugalom volt a mondatban és határozottság, valamiféle metafizikai bizonyosság, amely egyszerre volt igaz a rántottára, a munkaidő végére és a közlés szükségességére.
Egy óriási gépsárkány hörög a halánték mögött, monoton mozgások le és fel, jobbra és balra. Érkezik a következő tojás, a következő tojás, a következő tojás. Kikelni nem lehet. Minden egyre forróbb és sötétebb. A vágy van a fényre, a zuhanásra, hogy legyen vége az álomnak vagy a műszaknak vagy bármi legyen is ez. Izzadságcseppek a kőpadlón, kulcs csörren, fapapucs koppan. Minden mozaikban, részecskében ott a sárkány, és ködök vannak és gőzök, és a monoton zaj, a nem szűnő hörgés.
Dehogy végeztél, Péter, baszomanyádat, takarodjál vissza a sor mellé, hangzott el a mondat délután kettő óra egy perckor, amire joggal nem kapta fel senki a fejét, hiszen a munkaidő este nyolcig tartott. Mindenki furcsállta volna, ha a műszakvezető a most felmerült problémára nem a szokott stílusban reagál. Mivel a gyárban időről időre felmerültek problémák, továbbá helyzetek és szituációk, a dolgozók már pontosan feltérképezték a műszakvezető intonációját és szókészletét. Élet és halál ura volt a műszakvezető, a kisvárosban ez volt az egyetlen gyár, aki nem itt dolgozott, az nem dolgozott sehol.
A gépsárkány felágaskodik, fémhengereiből sivító hang kíséretében forró gőz távozik. Izzó anyacsavarok spriccelnek szét mindenfelé, átütik a kőfalat, a tetőgerendákat. Kilyuggatják az emberek testét. Monotonná válik a sikoly, az ordítás. Alvás nincs, csak jön a következő tojás, a következő tojás, a következő tojás. A pupilla tágul, kulcsot keres a tudat, tekintet a padlón, ott a tócsa, benne a kőpadló, a kulcs, a tekintet.
Péter szeme kinyílt és egy puritán szobát látott, madárcsicsergést halott. Tojásrántotta illatát hozta felé a szél, vagy mondjuk inkább úgy, hogy a tizenkettedik századi építészet szigetelési hiányosságiból adódó huzat. Valami végtelen nyugalom szállta meg, mert arra gondolt, hogy végleg megmenekült.
Loe-Te élettelen testét a gyártósor mellől a negyven perccel a hívás után kiérkező mentősök hullazsákba tették és elszállították boncolásra.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
