Háromszázhatvanötből huszonegy. Matematikailag háromszáznegyvennégy, de az élet szempontjából szinte semmi. Csak az a huszonegy számít.
Zsuzsa újabban naponta járt a piacra, hogy megtölthesse a fagyasztót három hétre elegendő étellel. Meg azért is, mert ott csak készpénzzel lehetett vásárolni, így rendszeresen útba ejthette a turit, hogy bankszámlán követhető pénzmozgás nélkül frissítse fel a ruhatárát.
– Minek az a sok gönc? – dohogta volna rozsdás hangján János, a férje, ha véletlenül észreveszi, hogyan rövidül meg a piacra szánt összeg.
Ha nem tudod, nem fáj, dúdolta halkan Zsuzsa, miközben rutinos kézzel emelte ki a ruhakupacból az éppen csak árnyalatnyit kihívó blúzokat. Az előző héten beszerzett két szoknya már a bőrönd mélyén pihent. Belehajtogatva a fürdőköpenybe, biztos, ami biztos. Bár János soha nem kutatott a holmijában, ismerte el Zsuzsa, csak a közös bankszámlát őrizte Argoszként.
– Örülök, hogy elmész, Anya! – szólt hátra a válla fölött Eszter, miközben megszemlélte a mélyhűtőben katonásan sorakozó, dátummal ellátott dobozkákat. – Mindig jót tesz neked a kúra, egészen kivirulva jössz haza.
– Hát igen, gyógyítanak is, meg a háztartást sem kell vinnem – bólintott Zsuzsa.
– És apa sem dirigál folyton, igaz? Valld be, hogy jólesik nélküle lenni!
Cinkosan összemosolyogtak, bár Zsuzsa mindig ügyelt rá, hogy a gyerekek előtt ne mondjon rosszat a férjéről. Így is tudták, milyen; nem volt véletlen, hogy Eszti az ország másik végére ment egyetemre, ahonnan csak ritkán járt haza, Zoltánka pedig azonnal dolgozni kezdett a szakmunkásképző után, és el is költözött otthonról. Eleinte haza-hazanézett – kizárólag olyan időpontokban, amikor tudta, az apja még a munkahelyén van –, később aztán beköszöntöttek a nyugdíjasévek, és a fiú végleg búcsút vett az atyai háztól. Anyjával e-mailen tartotta a kapcsolatot és egyszer-egyszer meghívta egy sütire a békebeli Ízemlék cukrászdába.
– Hát szervusz, fiam! – mondott korántsem szívélyes istenhozzádot János a nejének. – Aztán szedd össze magad, mert itt lesz a kert is, és tudod, hogy nekem az orvos megtiltotta a kapálást!
A tévé előtt henyélést, a disznósajtot és a sört bezzeg nem tiltotta meg, gondolta Zsuzsa mázsányira hízott férjére tekintve, aztán egy kurta sziával távozott.
A buszon leghátulra ült, noha tudta, hogy ott ráz a legjobban. Kifestette magát – a kanyargós úton ez nem volt egyszerű –, csöppnyi gyöngyvirágillatot permetezett a nyakára, kigombolta a blúza felső két gombját, mutatóujjával végigsimított a dekoltázsán. Nem is vagyok olyan ráncos, biztatta magát. Utolsóként kászálódott le a járműről, majd céltudatosan elindult, de csak az állomásépület sarkáig, ahol befordulva lecövekelt. Még tíz perc, kalapálta a szíve, kilenc, nyolc…
Ferenc pontosan érkezett, ahogy tavaly és tavalyelőtt is. A nyári hőségben is nyakkendőt viselt, a hófehér ing rátapadt szikár alakjára.
– Kézcsókom a hölgynek – üdvözölte Zsuzsát kópés mosollyal. Meg is adta, amit ígért, deresedő bajusza csiklandozta Zsuzsa bőrét. Baljával megragadta a csomagot, jobbját Zsuzsának nyújtotta, aki délceg lovagja oldalán bevonult a gyógyfürdőkórházba, s régi ismerősként köszöntötte a recepcióst. Jóban voltak, az év közben megkurtított kosztpénzből ide is jutott ajándék. Cserébe a beosztásban mindig akadt egy-két nap, amikor Zsuzsa egyedül volt a szobájában. Legalábbis papíron.
Ferenc letette a bőröndöt az ágy mellé.
– Tíz perc múlva kész a kávé! – jelentette be, időt hagyva a kicsomagolásra.
Zsuzsa megrázta és a szekrénybe akasztotta az új blúzokat, szoknyákat, alattuk sorakozott a fürdőpapucs, a szandál, no meg a táncoscipő. Kintről behallatszott a madarak szerelmes trillája, és Zsuzsa érezni vélte a vörös rózsák bódító illatát, ami a következő hetekben betölti majd a szobát. Belibbent a büfébe, ahol a tejszínhabos kapucsínó már az asztalon várta. Belekortyolt, megérezte a fahéj ízét, és ábrándosan Ferencre pillantott. Hát elkezdődött, nyugtázta boldogan, elkezdődött az édes huszonegy.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
