Lőrincz P. Gabriella: Karcolatok

2021. május 22., 10:28
Heyer Arthur: Fiatal angóra macska (olaj, vászon, 40× 50 cm) - Forrás: Wikimedia Commons

Időgombolyag

A macskák macskaálma elgurul. Amikor azt hisszük, hogy a láthatatlannal, a semmivel játszanak, olyankor valójában az álmaikat kergetik. Mert a macskaálom másmilyen, és más a macskaébredés is, semmihez sem hasonlítható. Úgy alszanak, mintha még soha nem aludtak volna, őszintén, mélyen, igazul. És mintha nem lenne ébredés, mintha az utolsó álmukat álmodnák. Nem tudnak máshogyan, így esznek, játszanak, harcolnak, dorombolnak.
Kétféle ember létezik. A macskák varázsában élő és a szegény másik, aki képtelen elfogadni az öntörvényű, puha csodát, aki a legszeretetteljesebb pillanatban is képes megvető pillantással nézni alattvalójára, az emberre.
Néhány ember félig macska, vagy egészen az. A hajszolt boldogság álmaikban elgurul. Macskaságukat megláthatjuk mosolyukban, nyújtózásukban, vagy az álomkergetésükben, ami úgy tűnhet, mintha a semmit hajszolnák, pedig az elgurult álmaikat kergetik. Macskásnak és macskának lenni hasonló állapot. Mi is csak dobozokban érezzük jól magunkat, doboz a házunk, a szekrényünk, végül a koporsónk is. Nagyra kerekített szemmel vetjük rá magunkat a gombolyagra: a múló időre.

Vállkendő
A fotelban mindig van egy macska. A macska mindig egy fekete vállkendőn alszik, a kandalló mellett. A kandalló mellett, a fotelon mindig van egy fekete vállkendő, amin mindig alszik egy macska. Mindig másmilyen: néha fekete-fehér, néha cirmos, olykor tarka vagy vörös. Nem lehet tudni, hogy mikor melyik macska lesz a vállkendőn, ami a fotelon van, a kandalló mellett. Úgy váltják egymást, mint az évszakok, csak nincs semmi kiszámítható a váltakozásukban. Úgy váltják egymást, mintha valami belső ritmust követnének, olyat, ami az embernek fel sem fogható. Aki épp a fotelban, a fekete vállkendőn, a kandalló mellett alszik, az nem gyilkol. Mélységes macskaálmában bizonyára akad néhány finom falat, egy virgonc egér vagy egy elröppenő cinege, vagy a kedvenc alumíniumtasakos. Ilyenkor rezdül egy kicsit a törékeny macskatest, fülecskéi közül az egyiket megrezzenti, és csigaformát ölt, vagy a végtelent mérni akaró hosszúra nyújtózik. Aztán váltják egymást, amikor ez kialudta magát, kényelmesen elballag, mint az év, majd amaz kerül a helyére, a semmiből. Halk léptekkel oson, mint a tavasz, a hó alól előbújó zöldjeivel. Végtelen körforgás, így megy ez, mióta világ a világ, mióta tűz ég valahol, mióta ülőalkalmatosság van a tűz mellett, mióta a fekete vállkendőkből kihaltak a nagymamák.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)