Mucsi Sándor: A sorscsapos

 – Mit kér? – kérdezte unottan a csapos.

– Adjon valami szomorút – felelte a vendég, miközben a pult előtt ült és a földet bámulta.

– Á, magának valami vidámabb kéne most – mondta a csapos, és megpödörte a bajuszát.

– Szomorú kell, mije van? – nézett fel a vendég.

– Hát, van ez a savanykás ízű, szürke, ettől olyan semmilyennek fogja érezni magát – mutatott egy szürke üvegre a csapos. – Aztán van még ebből a keserűből. – Sárga üveget tett a pultra.

– Ki hozta?

– Az Irigy Jóska, tegnap járt erre. Csak úgy ömlött belőle a keserű szó, nem győztem összeszedni. Semmi nem volt jó neki, van benne egy árnyalatnyi villanyautó, mert most az sokaknak van, de neki erre nem futja. No és van ez a kis borsos ízvilága, többen is fizetésemelést kaptak, ez nagyon emésztette. – A sárga üveget a szürke mellé tette. – Vigyázni is kell vele, mert odacsíp, ha sokat iszik belőle.

– Szomorúja nincs?

– Ó, az is akad itt. – Újabb üveget vett elő, ez piszkos, sötét színű volt, új korában halvány rózsaszín lehetett. – Ezt egy hete őrizgetem, még a Masa hozta, órákig folyt belőle a panasz meg a szomorúság. Nemrég otthagyta a pasija, szerintem még nem heverte ki, holnap is jön majd, szóval ebből van bőven.

– Valami férfiasabban szomorúja nincs?

– Ej, de válogatós maga. Na nézzük, valahova ide tettem a pult alá, még a Pista bától gyűjtöttem be. Meg is van. – Sötétbarna üveg került elő a pult alól. – Azt írtam rá, hogy „Házsártos Asszonyka”. Ez bőven megvan két liter. Képzelheti, mennyi szomorúság van benne. Kicsit fel is rázom, időnként ráfér, mert leülepszik az aljára. – A fény felé tartotta, nézte az alján összegyűlt ikrás részeket, majd rázta.

– Adjon egy kis kóstolót.

– Na, csak egy kupicát, mert ez odavág. – A pultos kitöltött egy felest. Melléfolyt egy kevés, égette a pultot. – Ne igya meg egy húzásra, csak nyaljon bele. – A férfi megszagolta, majd elfintorodott és belekóstolt a gőzölgő pohárba.

– Atyaég, ez borzalmas.

– Látja, mit érez?

– Ez a fickó egy igazi papucs lehet. Az asszony biztos egész nap önti rá a szavakat. Nem érzek semmi lelket benne, ez tényleg lehangolja az embert.

– No igen, Pista bá elég lelketlen mostanában.

– Mije van még?

– Szomorúból? Biztos nem akar valami vidámat?

– Szomorú kell!

– Na, tudja mit? Kiteszem ide az üveget, mondja el a baját, és akkor keresünk magának valót, amivel vegyíteni lehet. – Fekete üveget vett elő.

– Hogy veszi le?

– Csak beszéljen, folyamatosan mondja, öntse ki a lelkét. Én bekapcsolom a gépet, és az szépen le fogja párolni ide az üvegbe. – Bekapcsolt egy furcsa berendezést, a csövek a mennyezeten is kanyarogtak.

– Hol kezdjem?

– Ahol akarja. Biztos van valahol egy tüske, ami szúrja belül. Kezdje ott, írja le szavakkal.

– Én becsülettel dolgoztam. Amit rám bíztak, elvégeztem. Nem úgy, mint az a szemét Rezső.

– Ez az, tegyen bele minél több személyeskedést. Attól lesz igazán különleges az íze.

– Volt pofája, hogy elszámolja a túlórákat, miközben hamarabb adta le a műszakot. És még azt mondják, hogy le vagyok maradva a heti termeléssel. Rohadtak mind.

– Kirúgták?

– Ki, azok a mocskok. Végkielégítést sem adtak.

– Erről beszéljen egy kicsit, közben emelek a hőmérsékleten, hogy hevesebb érzelmet váltson ki. – A férfi folytatta, a csőben megjelent folyadék forrni kezdett a magasabb hőtől.

– Már két műszakot vittem, de ez a hála, hát így kell megbecsülni azt a tíz évet?

– Remekül csinálja, már folyik lefelé. Folytassa, adja bele szívét-lelkét. Jöhetnek a régi sérelmek, tíz év hosszú idő. Azalatt biztosan felhalmozódott jó sok minden.

– Semmibe vették az embert, persze Rezsőnek volt pofája behízelegni magát a vezetőknél. Háromszor is kapott prémiumot az elmúlt öt évben.

– Jó, egy kis keserűség, az jöhet, de ne túl sok, mert akkor nagyon elveszi az ízét. Szomorú legyen, és akkor adunk neki egy jó nevet. Mondjuk a „Bús Állásvesztő” jó is lesz. Ráírom a palackra. – Az alkoholos filc sercegett az üvegen, ahogy írt. – Meséljen tovább, de úgy adja elő, hogy maga legyen az áldozat, sírjon az ember lelke tőle. A Rezsőt is vádolhatja nyugodtan tovább, de csak módjával, hogy ne legyen túl hangsúlyos. Dühöt akar bele rakni? Azt sokan keresik mostanában.

– A legjobb dolgozójuk lehettem volna, kitűnő eredményekkel fejeztem be az iskolát. – A férfi felemelte a hangját, majd a pultra csapott. – Rohadj meg, Rezső, te szemét!

– Ó, látom már, beindult a düh, csak úgy csurog. Az előbb érzékeltem egy kis önsajnálatot is a hangjában. Látja ezt a részt itt? – A pultos a csőben futó zöldes, kissé nyálkás részre mutatott. – Ettől olyan érzése lesz az embernek, mintha szivacsot evett volna és megakad egy gombóc a torkán. Ebből csak kevés kell, mert akkor a szomorúból átmegyünk fanyarba. Menjünk vissza az áldozat szerepébe, abból adjon még ki többet.

– Milliókat kerestek azok a rohadékok, míg mi csak éhbért kaptunk. Persze, adtak munkát, de mire volt elég az a kereset?

– Várjon, hálát, azt ne rakjon bele fikarcnyit se, mert az tönkreteszi az egészet, még a végén elrontja nekem az esszenciát! Folytassa, de semmi hálálkodás vagy pozitív gondolat. Nem vegyítjük a kettőt.

– Miért? Hát azért abban van némi igazság, hogy munkát adtak nekem.

– Ember, megőrült, mit művel! – A férfi azonnal lekapcsolta a gépet. A lepárlási folyamat megszakadt, gyorsan bezárta az üveget. – Ez fél liter. Ha elkezd hálálkodni, pozitív érzéseket táplálni a főnökei vagy a kollégái iránt, azzal tönkreteszi az egészet. Látja azt a sok színes üveget? – A pultos a háta mögötti falra mutatott.

– Azokat ott?

– Igen, azokban csupa pozitív élmény van. Tele vannak örömmel és vidámsággal. Én abból ajánlottam volna magának, de maga szomorút akart. Döntse el, mire van szüksége és fogyasszon, de ha lepároljuk, akkor nagyon fontos, hogy a kettő ne keveredhessen. Érti?

– Igen, de ezt mondhatta volna hamarabb is.

– Úgy nézem ez a fél liter fekete jó lesz, nem megy kárba. Szagra jónak tűnik, kér belőle kóstolót?

– Maga most meg akarja itatni velem a saját szomorúságomat?

– Miért, mit hitt, eddig mit ivott?

(Karantének)

Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat

Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.