Rónai-Balázs Zoltán: „A harag napja”

Szeretettel üdvözlök mindenkit a H.-portán, ahol minden nap a gyűlölet napja! Ez itt ismét egyfajta pokol, győződjenek meg róla a saját szemükkel! Forgatócsoportunk élőben közvetíti a legautentikusabb, talán tettlegességig menő családi vitát! Ne feledjék: minden eredeti! Itt nincsenek színészek, sem profik, sem amatőrök: ez a kegyetlen valóság, a gyalulatlan élet. Nem volt szereplőválogatás! Ez nem játék. Lássuk, hogyan lesz apró bosszúságból a legsötétebb harag, mit idéz elő a múlt gyógyíthatatlan sérelmeinek felhánytorgatása, amik örökké fájnak! A meg nem értés gyalázatos hétköznapja újra eljött! Igen!

De most még béke van… A kopár udvar gyér füvén a kora este szürkés szellője ring. Innen az illatozó, hajnalkás drótkerítés mögül ki gondolná, hogy bármi baj lesz? Jarabcsikéktól Lagzi Lajcsi régi slágere szűrődik át foszlányokban, hallják?, közben itt, a Tóth-porta végében Tóthék hagymás galuskájának illata bujkál a két sor csemegeszőlő halkan zörrenő levelei közt. Igazi idill a padlizsánágyás mellett, a vidéki élet szorgos napjának valódi, szépséges estéje ebben az alföldi kisvárosban, ahol maga Kossuth Lajos is átutazott, sőt Petőfi is eltöltött egy éjszakát.

De ne andalodjunk el nagyon! Csattan a kapu! Csak nem az öreg H. érkezett meg? Korán lenne hozzá. Hiszen a sarkon a Strázsi kocsma még soká zár, minek is jönne haza előbb ebbe a darázsfészekbe? Pedig ő az! Mégis ő az! A szakadt könyökű munkáskabátban, ott! A lehajtott szárú gumicsizmájára hogy rászáradt a sár! Hol járhatott vajon? Két hete nem esett errefelé. Mitől sáros az a csizma? Nem tudhatjuk. De talán kiderül.

Nézzék csak! Hogy szorongatja azt a biciklikormányt! Azt az engedetlen biciklikormányt. Vajon keresztülesik a járművén? Vagy magára rántja? Hopp! Ez a fal volt! Meg vagyok róla győződve, hogy lejött az ökléről a bőr… Nem, nem kell csalódniuk, kedves nézőink: illuminált! Nagyon illuminált! Ilyen korán! Vajon mért nem tartotta ma a napirendjét? Hiszen olyan H. úr, mint a svájci óra: csak zárásra ázik el. Ugyan mi különös oka lehetett ma erre a sietségre, hogy már kora este lerészegedjen? Itt valaminek történnie kellett. H. úr! Hát mi történt?!

H. úr hatvanas, egykori tsz-dolgozó, most a visszakapott tíz hold földjükön gazdálkodik, és mellette munkát vállal építkezéseken. Szorgalmas embernek, jó munkaerőnek tartják a munkaadói és az ismerősei is. Egy szem lánya már kirepült a családi fészekből, aztán vissza a válása után: hármasban éldegélnek a feleségével és vele, aki már bizony nem kapós − hogy miért, azt, reméljük, hamarosan meglátják majd önök is, és nem fognak csodálkozni!

Elvágódott! H. úr elvágódott! Pedig már majdnem az udvar közepénél tartott! Hogy drukkoltam pedig! Remélem, önök is! Ahogy elnézem, nem lesz könnyű kigabalyítania magát abból a bicikliből! Hiába nyalogatja a Vitéz nevű kuvasza az arcát. Na de most látszik csak, micsoda ember ez, ha iszik! Hogy szidja azt a szegény, együttérző kutyát! Komolyan mondom, kedves nézőink, hallgatni is rossz!

De megjött H.-né! Előbukkant az ordibálásra. Szükség is lesz rá, bizony, nagy szükség, nélküle aligha szabadul ki a kerékpárváz szorításából a hites ura, abban biztos vagyok!

Csakhogy mit hallok?! Drága nézőink, mit hallok?! „Hogy rohadná’ meg, te részeg állat”? − nem, ezek nem az empátia szavai! Egyáltalán nem!

Odament! Odament és most… belerúg? Belerúg! Bele! Nem egyszer, nem kétszer! Mi lesz még ebből, kérdem én, mi lesz még ebből?!

Jól hallottam? H. úr örömlánynak titulálta? Nem, nem tévedés! Záporoznak a jelzők! Átkok is, igen, ahogy ez ilyenkor szokott. Ha mindez valóra válna, kedves nézőink, kedves nézőink! Ezek a helyszínen szűnnének meg létezni, egyszerre legalább harmincféle, igen kellemetlen módon.

H.-né, a tisztes háztartásbeli! Melegítőben, otthonkában. Micsoda fúria! Mit is tesz, ha feltolulnak az emlékek egy trauma hatására? Vajon ki lehetett az a Sóti Gizi? Intim viszony a messzi múltban. Nem érte meg! Most látszik, hogy nem érte meg! Na de hihetünk-e H.-nénak, aki szerint az illető hölgy nem tisztálkodott, és üzletszerű kéjelgéssel kereste a kenyerét? Talán igen, talán nem.

Na és az a „rusnya béka”, akit H. úr emleget? Ki lehet ő? Talán egy titkos, leszbikus kapcsolatra gyanakszik? Ezért iszik vajon? Füleljünk csak! Füleljünk jobban, mert H.-né hangjától alig érteni… Jól hallom? Erősítsenek meg! Küldjék be SMS-ben a képernyő alján látható számon, hogy jól hallottam-e! És egyáltalán: bármi véleményük van, ne titkolják! Szóval önök szerint is azt mondta: „Az a rusnya béka, az se tőlem van!”? Szerintem igen. Szerintem igen! Felvetült a sötét múlt árnya! Nincs kibúvó! Nincs tovább rejtőzés! Micsoda szörnyűség! Ha igaz! H.-né tagad. Látják, hogy tagad? Mindent tagad.

De nicsak! Nézzék, az ablakban, ami nemrég még zárva volt, megjelent H.-ék lányának a feje! Beszáll ő is? Vagy békíteni jött volna? Micsoda férfias vonások! Micsoda élet marta ráncok! Micsoda szégyenkezés a szemében! De ezeknek ugyan hiába ordít! Hiába sír, hogy menjenek már be végre! Leperegnek erről a dühös házaspárról az érvek, mint zsíros abroszról az asztali bor, hogy egy stílusos hasonlattal éljek. Érdekli is ezeket, hogy itt a tévé, hogy itt könyököl a fél szomszédság! Csak a gyűlölködés, csak a harag, csak a maguk igaza! Így megy ez ezen a portán! Ahogy gondoltuk, ahogy ígértük! Bennünk nem csalódnak, hiszen tudják!

Jól olvasom? Kakszi nevű nézőnk írja, hogy amíg én a lánnyal foglalkoztam, újabb fejlemény történt a bicikli környékén. Igen, igen, most már látom én is, közelítsünk rá! Miféle papírt lobogtat az asszony felé, mi az a gyűrött cetli? Nagyon fontos lehet, látják az arcát? De H.-né csak dühöng, nem is érdekli az se, mit ordít kásás hangú férje a földről. Nagyon mérges! Mit csinál? Most meg mit csinál? Kikapta a kezéből, széjjeltépte, igen, jól látják, nézzék, hogy röpködnek a darabkák… Mivel is kíséri mindezt? „Ne integess nekem azzal a…” − ezt inkább nem mondom ki. Nem is kell, mert az már nincs, viszi a szél, akármi is volt. Most üvölt csak igazán H. úr, ez nagyon rosszul eshetett neki, egészen biztosan a lelkébe tiport.

De mi ez? H.-né mégiscsak kíváncsi lett? Biztos nem látta még ennyire magából kikelten a férjét. Elhallgat, látják, odahajol hozzá… Miket beszélnek ezek? Istenem, ez tragikomikus! Ilyen nincs! H.-né! Maga széttépte a férje négytalálatos lottószelvényét? Egy lottónégyest?! Igen! Nem tévedés. A szívéhez kap! Megértem! Én is azt tenném a helyében! Zokognak! Zokog a H. család! Oda a szerencse, hölgyeim és uraim! Ezt teszi az indulat. Úristen! Fekete nap lett ez!

Talán jobb is, ha itt köszönünk el tőlük. Ettől a zokogó, szerencsétlen családtól. Műsoridőnk is lejárt, és ehhez a tragédiához már nem lehet mit hozzátenni. Köszönjük, hogy velünk tartottak. És ne felejtsék, jövő héten újabb perpatvar! Keszthelyen mérjük fel, mire képes az esztelen düh hatvan négyzetméter panelban. Elárulhatom, hogy valami egészen különlegesre számítunk. Tartsanak velünk akkor is, mint eddig, oda, ahol minden nap a harag napja!

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. június 8-i számában.)