Urbán Péter: Már az óriások se...

2021. február 12., 08:45
Oláh Norbert: Építkezés a Corvin-negyedben (filctoll, vászon, 60 × 80 cm, 2017)

A lovas kényelmesen léptetett felfelé az enyhén ívelő lankán. A nap nem sütött, sem a ló, sem a lovas árnyéka nem vetült a földre. A dombtetőről a nyeregben ülő szeme elé tárult a város. A homokdűnék közül úgy emelkedtek ki a négy- és tízemeletes panelházak, mintha gyermekkezek rakták volna őket legóból. A férfi szinte mozdulatlanul legeltette szemét a látványon, majd minden sietség nélkül indította gebéjét lefelé a lejtőn.

A városban néma csend fogadta a halk patacsattogással érkező lovast. Az aszfalt meleget árasztott, a ló komótosan lépkedett, mint akinek minden mindegy. Lassan kiértek a főtérre. A lovas hirtelen bukkant elő a házak kanyonjából, ezért a téren tömegesen ácsorgó szendvicsemberek megrökönyödve figyeltek föl az érkezésére. A hirdetményekkel nyakukban állók árnyéka hosszan nyúlt el a földön, mintha kora hajnal volna, pedig a nap nem tűzött a szemébe az érkezőnek. A szendvicsemberek szabályos távolságban, egyesével álldogáltak a téren, legtöbbjük kopott, kevesebben megkímélt ruhákban. Mindannyian megviseltnek, elnyűttnek látszottak. A fiatal fiúktól a görnyedt nagyapákig mindenféle korú férfi volt közöttük, nő azonban egy sem akadt. Amint meglátták a lovast, lassan feléje imbolyogtak, mint valamiféle táblákkal ellátott zombisereg.

– A gyros csak hétszáz forint! – szólította meg a lovast egy férfi, akinek a tábláján az volt olvasható, hogy „A gyros csak hétszáz forint!”, és egy kép is virított az ütött-kopott, esőáztatta papíron, amely valamikor egy gyrost ábrázolhatott.

– Aranyfelvásárlás a Tükös ékszerboltban! – tudósított egy második, akinek szintén pontosan ez a szöveg díszlett a hirdetményén. A lovas lakonikus nyugalommal tekintett körbe a szánalmas emberekből álló tömegen, közben lassú lépésben folytatta útját. A zombiszerű reklámemberek egyre szorosabban vették körbe, de nem álltak az útjába és nem próbálták megállítani. Mindegyikük azt a néhány szót ismételgette, ami a tábláján volt látható:

– Cipőkiárusítás a legnagyobb kedvezménnyel…

– Monitorok, laptopok, LCD-kijelzők…

– Fuvarozzon a Kosztolányi Transszal!

És így tovább. A lovas nem lassított, érdektelenül pillantott hol az egyik, hol a másik hirdetőemberre. Ekkor egy fiatal fiú óvatosan megfogta a ló zabláját, és megállította a türelmesen engedelmeskedő állatot. A fiú, mintha torkában gombóc akadt volna meg, küszködve próbált szavakat képezni. Tábláján csupán ennyi állt: „Fénysebesség autósiskola”. A hangok recsegve, köhögve törtek elő a torkából. Végül egy hangsorrá álltak össze:

– Én…

Ezt sikerült kinyögnie. A lovas félrehajtotta fejét, majd udvariasan így szólt:

– Üdvözöllek! Kit tisztelhetek ebben az „én”-ben?

A fiú ismét nyögni kezdett, a gombóc mintha lassan feloldódna gigájáról. A többi táblás férfi szájtátva figyelte a jelenetet, a közelebb állók elhallgattak, csak a kör szélén támolygók ismételgették hirdetésük szavait: – Mőbius motorolaj…; Most vegyen napelemet!; Konyhai eszközök a Szabó Nagykerből!

A fiú akadozva rakta össze a mondatot:

– Én… nem akarok hirdetni.

A lovas vállat vont, majd előrehajolt, és anélkül, hogy leszállt volna a nyeregből, megragadta a fiú hirdetőtáblájának felső peremét, és húzni kezdte a műanyag lapot. A tábla azonban nem vált el a fiú testétől. A lovas összeráncolta barázdás homlokát, levegőt vett, és teljes erővel rángatni kezdte a hirdetményt. Ez azonban továbbra sem engedett, szorosan tapadt a fiú testéhez. A lovas közelebb hajolt, és megvizsgálta a szendvicsembert. A tábla összenőtt a fiú testével a ruha alatt, mintha óriási préssel olvasztották volna eggyé a táblát, a ruhát és az embert.

– Sajnos semmit sem tehetek.

A fiú szája sírásra görbült, a többi szendvicsember ijedten nézett egymásra, a fiúra és a lovasra, majd hangosan kiáltozni kezdték tábláik szövegét. A lovas nem zavartatta magát, nyugodt léptekkel maga mögött hagyta a felzaklatott, ordibáló tömeget.

Az aszfaltjárdán lépdelve áthaladt az ötemeletesek között, feltűntek a hátrébb álló tízesek. A lakótelep ezen részében egy hatalmas kráter terpeszkedett, mint valami elhagyott homokbánya. A gebe kényelmesen megkerülte a gödröt, a túloldalon széles föld- és homokhalmok határolták a területet, ezekre léptetett föl a lovas. A házak között tágas tér nyílt, a tér másik végében harminc-negyven óriás ült a földön, és karjukkal hadonászva, handabandázva kockát vetettek.

– Lám, lám – dünnyögte a lovas. – Micsoda csúf szélerőművek ezek. Íme, a világromboló környezetvédők hadállása! Olcsó energia, zöld erő! Bizonyára üdvös dolgot mívelünk, ha ezeket a gonosz gépezeteket kiirtjuk a föld színéről.

Hátranyúlt, esernyő nagyságú és formájú tárgyat vett elő, majd megnyomott rajta egy gombot. A rövid bot nyúlni kezdett, hegye lassan a lovag feje fölé ért, végül teljes hosszában kibontakozott a fegyver. A ráncos arcú férfi a hóna alá fogta a teleszkópos kopját, majd a fejébe nyomott egy letört álladzójú bukósisakot.

– A fogyasztói világért előre, Rocinante!

A gebe váratlan erővel és sebességgel vágtázni kezdett.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. február 8-i számában.)