Valkó Virág: Vadrózsabimbó

2021. szeptember 28., 11:44
Berki Viola: Hobbykertészek (1976)

Különös, hogy néha milyen szimbiózisok vagy különböző kölcsönhatások alakulhatnak ki az élőlények között. Biológiailag meghatározhatatlan okokból egész életek hasonulhatnak egymáshoz minden megmagyarázható indok nélkül.

A férfi kertjében vadrózsabokor nőtt. Lusta volt hozzá, hogy foglalkozzon vele. A virág azonban újabb és újabb hajtásokat növesztett, megfojtott maga körül minden más növényt. Benőtte a fél kertet, gyökerével feltörte az aszfaltot, felburjánzott a kerítésen. A fiatalember végül kénytelen volt foglalkozni a virágtalan vadrózsacserjével. De ahogy meglátta a növény vad ragaszkodását, nem volt szíve kiásni. Megtetszett neki szívóssága és életereje.

A férfi nem volt valami nagy kertész. Sosem ültetett virágokat, nyáron elfelejtett locsolni, a fűnyírót pedig nagy ívben elkerülte. De attól fogva törődött a kis vadrózsabokrával, visszametszette, körbeásta és mindennap megöntözte. Óvta széltől, napsütéstől és viharoktól, elhessegette róla a rovarokat. Beszélt hozzá, becézgette, néha még énekelt is neki. Igen, a férfi magányos volt. Fölösleges idejét és szeretetét imádott rózsabokrának áldozta, a kis növény pedig meghálálta gondozója munkáját: növekedett, nyújtózkodott, végül bimbót növesztett. A fiatal férfi odáig volt a boldogságtól.

Az életében egy másik változás is történt. A nő fiatal volt és csinos. A férfi megosztotta szeretetét közte és virága között. A rózsabimbó pedig addig nyújtózkodott, amíg be nem kukucskált a férfi ablakán. Látta kertésze boldogságát, s hogy visszaadja a tőle kapott rengeteg szeretetet, szirmot bontott. A legcsodálatosabb rózsafej volt, ami valaha nőtt. Színe élénkpirosan ragyogott, szirmai tökéletes összhangban alkották a virágot. Ekkor a férfi metszőollóval kezében kisétált a kertbe:

– Kicsi rózsám, legdrágább barátom! Öntöztelek, metszettelek, védtelek széltől és esőtől, napsütéstől és hótól. Ó, drága hűséges vadvirágom, kérlek, bocsáss meg nekem! Gyönyörű tökéletességed méltán fogja jelképezni forró szerelmemet – ezzel levágta a vadrózsabokor egyetlen virágját. Szalagot kötött rá és a nőnek adta, akit szeretett. A nő boldog volt és meghatódott, megcsókolta a férfit, majd hazavitte az ajándékot. Metszett üvegvázába vizet töltött, és az asztal közepére helyezte. Naphosszat nézegette, csodálta a gyönyörű virágot. A rózsa pedig tündökölt, sugározva a férfi hatalmas szeretetét.

Nap múlt napra, és a virág már nem volt olyan csodálatos, mint előtte. Először csak tövisei sarkában lehetett látni a változást. Lassan lekonyultak a levelei, megfonnyadtak, szirmai nem voltak többé tökéletesen feszesek és puhák. A nő már nem törődött vele, a vázát a szoba sarkába száműzte. Ha véletlenül mégis a vadrózsára pillantott, a virág akkor is csak dühös vagy könnyes pillantást kapott tőle. A rózsa elhervadt, összesorvadt és megszáradt. A nő kivette a vázából, kiöntötte a barnás vizet, elmosta az edényt, a gyomot pedig összetörte és kidobta a háztartási hulladékok közé.

A vadrózsabokor pedig soha többé nem növesztett bimbót.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)