Erkel Ferenc 210 évvel ezelőtt született. Az ilyen évfordulón meg-megtorpan az ember, ha azzal szembesül, hogy alig pár mondatban össze tudja foglalni mindazt, amit tud az ünnepeltről. A himnuszunk zeneszerzőjét és a magyar nemzeti opera megteremtőjét tisztelhetjük benne, a Bánk bán operát és a Hunyadi Lászlót talán még azok is ismerik, akik nem rajongói a műfajnak vagy csak ritkán jutnak el egy-egy előadásra.
Valójában mégis az emberi arcát volna jó meglesni az évszázadokon átsuhanva. Korának megbecsült művésze volt, több portréja is ismert. Míg Barabás Miklós 1845-ös litográfiáján még lágy vonásokat is láthatunk Erkel Ferenc arcán, addig Pollák Zsigmond metszetén, melyet az 1880-as évek végén készített Ellinger Ede fényképfelvétele alapján, már egy szigorú tekintetű, tekintélyt parancsoló férfit örökít meg. Olyan, mint amilyennek a korabeli visszaemlékezések alapján elképzelnénk a Pesti Sakkkör elnökeként.
Kortársa, idősebb Ábrányi Kornél zeneszerző és zenei író „kultúrtörténelmi korrajzot” írt Erkel Ferencről, ebben jegyezte meg, hogy a zeneszerző „nem tartozott azok közé, kiknek életszüksége: a társadalmi élet forgatagába való belevegyülés. […] Egyedüli szenvedélye a sakk-játék lévén, melynek maga is nagymestere volt, a sakk-klubot – melynek elnöki tisztét is sok éven át viselte – mindennap fölkereste s órákig elnézte a játszmákat, anélkül hogy maga éveken át csak egyszer is részt vett volna a játékban. Pazarnak épen nem volt mondható, de lángész annyi időt talán még sohasem pazarolt néma szenvedélynek, mint Erkel Ferenc a sakknak. Gyakran kérdőre is vontam ezért, mire rendesen azt felelte: »Ha a sakkot nézem, legalább nem kell zenéről nem is mindig szellemes zenészekkel társalogni.«”
Bár a zeneszerző sokszor kerülte a társaságot, ez nem jelenti azt, hogy közönyös lett volna az aktualitások iránt. Mint a korrajz írója megjegyzi: „A világ folyása, a politikai események s a társadalmi mozgalmaknak mindig élénk megfigyelője s kisérője volt. Nyilvános helyekre, kaszinó, írói kör vagy klubokba nem járván, – kivévén a már emlitett sakk-klubot – a hirlapokat rendesen saját lakásán olvasta, melyekből mindennap többfélét s többféle politikai irányút hozatott magának rendes előfizetések nélkül, kivévén a zenészeti szaklapokat, melyeknek rendes törzselőfizetője volt. Mindennap tájékozva volt mindenről, ami körülötte s kívüle történt. Irodalmi olvasmányokkal is szerette lelkét táplálni, de e tekintetben igen válogatós volt s csak oly műveket olvasott, melyek vagy univerzális vagy speciális magyar nemzeti értékkel birtak.”
Gyakran, ha neves művészek, tudósok életútját felidézzük, csak azt látjuk, akivé lettek. A visszafelé tekintgetve íródó pályaképek általában épp a legmeghatározóbb évek kapcsán a legszűkszavúbbak, a gyerekkor és ifjúkor éveit gyakran csak helyszínváltozásokkal, esetenként veszteségek felemlegetésével jellemzik. Pedig ezek a rácsodálkozás évei. Ezek a lelkesedés évei. Ezek a csodálkozások és lelkesedések, az ekkor köttetett barátságok inspiráló közege befolyásolja döntően egy alkotó élet kiteljesedését (illetve ezek hiánya is okozhatja az alkotói hivatástudat elsorvadását).
Gárdonyi Géza tagja volt az Erkel Ferenc által vezetett sakk-körnek, ő tudósít egyik esti beszélgetésükről, melyben épp a gyermekkori rácsodálkozás meghatározó pillanatát idézte fel a zeneszerző: „Volt nekünk egy furfangos mindenesünk, akit én nagyon szerettem. Este is, ha csak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába és lestem minden szavát. Hol tréfált, hol mesélt, de nekem mindenképpen a legérdekesebb ember volt a világon. Egy este ott ült a tűz mellett és álmosan pipázott. De nem is pipázott talán, csak éppen hogy a szájában volt a pipa. És amint ott ül bóbiskolva a tűzhely padkáján, hát hallom ám, hogy dudol valamit. […] Hallgat egy percig, aztán megismétli. Megint hallgat egyet, megint fuj egyet. A dallam hol emelkedik, hol leszáll. De csak éppen annyit fuj belőle egyszerre, amennyire egy lélekzetvétel éppen elég.
Én bámulva hallgattam s a dal bűbája és szaggatottsága megragad. Csodálkozva látom, hogy a dal egységét ezek a szünetek nem hogy zavarnák, hanem inkább emelik. Pedig mondom, csak úgy halkan a foga közül dúdolt s magának, mint a macska, mert félig aludt.
Én aztán lefeküdtem, de soha ezt az estét nem feledtem el. Később is, hogy zenész lettem, sokat gondolkoztam ezen. Ebből értettem meg, hogy mi a rubátó és hogy a metronómot, a taktusmérőt hova tegye a magyar muzsikus? Csapja a földhöz!
Az az egyszerű parasztmindenes, aki írni-olvasni se tudott, az lett a vezetőm az egész pályámon.”
Erkel Ferenc fiatalkorában hat évet Kolozsváron töltött, itt kezdődött életre szóló barátsága a kor egyik legnagyobb gondolkodójával és polihisztorával, Brassai Sámuellel. Inspiráló közeg volt akkoriban a kincses város, Ábrányi Kornél így fogalmaz: „Kolozsvár volt az időben a magyar szellemi élet gyupontja”, és megjegyzi: „Állandó magyar nemzeti színház dolgában Kolozsvár jóval megelőzte Budát és Pestet” vagy „A magyar színművészet, irodalom s tudományosság mellett a zene terén is distingvált élet folyt már akkor Kolozsvártt, hol a mágnási s értelmiségi körökben talán több zongorát lehetett találni, mint tiz-husz magyarországi vármegyében összevéve.” Erkel Ferenc pedig így vall ezekről az évekről: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem. Ott műveltem ki magam zongoraművésznek, ott tanultam legtöbbet, ott lelkesítettek, ott kötötték lelkemre a magyar zene felvirágoztatásának ügyét, és ott telt meg szívem a szebbnél szebb magyar–székely népdalok árjával, melyektől nem tudtam többé szabadulni, s nem is nyugodtam meg addig, míg ki nem öntöttem lelkemből, amit már akkor éreztem, hogy ki kell öntenem.”
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. november 7-i számában.)
„Próbálom továbbadni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az évek során felhalmoztam, de a szívem mélyén a mérleg nyelve egyértelműen középen áll” – meséli Bordás József, aki a dobolás mellett a könnyűzene népszerűsítésére is ugyanúgy feltette az életét. A Kőbányai Zenei Stúdióban végzett dobművész még Jávori Vilmos szárnyai alatt sajátíthatta el az oktatás különféle formáit, s ami a mesternél még csupán ösztönös cselekedet volt, az a tanítványnál már kiforrott, tudatosan alkalmazott pedagógiai eszközzé vált.
– Az a jó, ha érezni a levegőben azt a feszültséget, hogy tényleg együtt van a zenekar, a zene és a közönség – mesélte Rudán Joe, a Pokolgép zenekar egykori énekese, amikor fiatalkoráról, a rockeréletről kérdeztem. A vendégszerető, nagyhangú énekes még a beszélgetésünk előtt körbevezetett a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben, ahol olykor koncertezni is szokott zenésztársaival. Ez a környezet pedig megalapozta a beszélgetésünk hangulatát, hiszen a rockzene nemcsak szavak és történetek által került terítékre, hanem külsőségeiben is jelen volt: Rudán Joe amolyan ékszerként viseli magán a rockzene csodálatos világát.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma ezüst plakettjének kitüntetettje, a PRO URBE-díjas Banyák István prímás az idén három kerek évfordulót ünnepel. 20 évvel ezelőtt élesztette újra a Bihari Napokat, 20 éves a Lipcsey György alkotta Bihari János-szobor Dunaszerdahelyen, és október 8-án ünnepelte 85. születésnapját. A nagyabonyi születésű zenész neve évtizedek óta fogalom a cigányzene szerelmesei körében.
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.