Bonczidai Éva: Divatkirálynő a vasfüggöny mögött

Rotschild Klára egyaránt öltöztette a Horthy-kor arisztokrata hölgyeit és a Kádár-korszak nagyasszonyait. Ő bújtatta a menyasszonyi ruhába Horthy István feleségét, Faruk egyiptomi király édesanyja, Nazli és lánytestvérei viselték a ruháit a királyi esküvőn, a nemzetközi hírű francia ékszerész, de Cartier felesége, gróf Almásy Jacqueline is vásárolt nála.

A vészkorszak idején elveszítette a férjét, üzleteit a kommunista hatalomátvétel után államosították, de mégis megtalálta a módját, hogy ismét felépítsen egy csillogó birodalmat. 1953-ban az ő irányításával nyitotta meg kapuit a Különlegességi Női Ruhaszalon, az üzlet 1961-ben hivatalosan is felvette a Clara Rothschild nevet. Szalonjában visszatérő vendég volt Kádár Jánosné, a szovjet külügyminiszter és a perzsa sah neje, a magyar művészvilág csillagai és Tito marsall felesége, a keleti Jackie Kennedyként emlegetett Jovanka Broz, akinek távollétében állítható szabóbábujára készítették a legújabb ruhamodelleket.

Rotschild Klára a párizsi divatházak ragyogását csempészte át a vasfüggöny innenső oldalára, és egy-egy ruha olykor a korabeli vezetők egyhavi fizetésébe is kerülhetett.

Ahhoz, hogy érthetővé váljon, hogyan tudott alkalmazkodni és sikereket elérni bármilyen politikai és gazdasági kontextusban, Rotschild Klára életét, karakterét és üzleti stratégiáját egyaránt meg kell ismernünk. Rotschild Klára a legjobb szakembereket gyűjtötte maga köré, az ő tudásuknak köszönhetően tudta a párizsi divatházak újdonságait itthon is jó minőségben előállítani, és akár megfizethetőbb áron is, ha olcsóbb anyagból készítette. Emellett kitűnő érzéke volt a ruhákhoz, könnyedén megjegyzett szabászati megoldásokat, és a Párizsban látott modelleket itthon akár emlékezetből is újraalkotta. De természetesen vásárolt is modelleket, és bár nem volt jogszerű eljárás, sokszor a divatszalonok csereberéltek is egy-egy megszerzett modellt.

Ne kérdezd, honnan van az első millió – tartja a mondás. Rotschild Klára esetében feltehetően egy botrányhoz kötődik az üzletnyitást lehetővé tévő tőke megszerzése.

„Somogyi Pál váltóügye miatt megmérgezte magát Rotschild Klára, egy belvárosi divatszalon tulajdonosának lánya” – adta hírül egy szalagcím a Pécsi Napló 1930. szeptember 23-i számában. A közveszélyes milliomosként emlegetett Somogyi Pál Károly brutálisan megverte a fiatal Rotschild Klárát, aki apja szalonja képviseletében azért kereste fel a milliomost, hogy az kifizesse tartozását. A megalázott lány öngyilkosságot követett el, de sikerült megmenteni az életét, és hosszas gyógykezelés után talpra állt. A szóbeszéd szerint a kártérítésként neki ítélt összeggel alapozta meg szalonját, mely hamarosan édesapja műhelyének is konkurenciája lett.

Évekkel később ismét egy peres ügy kapcsán említik Rotschild Klára nevét a lapok. Modell-lopásért hat híres pesti szabónő feljelentette a hetediket – írja Radnóti György Az Est 1937. július 30-i számában. Egy-egy ismert nagy szalon féltett új kreációjának elorozása ügyében kértek vizsgálatot a konkurencia képviselői. „De hogyha tudtam volna, hogy a Couture-szalón (sic!) készítette a Darvas Lili által viselt ruhát, sem forogna fenn részemről tisztességtelen verseny, mert az egész nőiruha-szakmában tudott tény, hogy ha egy szabónő egy színházi premieren, lóversenyen, hangversenyen vagy általában olyan társadalmi esemény színhelyén megjelenik, ahol jól öltözködő hölgyek vannak jelen, úgy az illető azért van ott, hogy valami újat lásson, művészi ízlését fejlessze a saját és az ipar jól felfogott érdekében egyaránt. Ez így van Budapesten, és ez így van Párizsban is” – érvelt Rotschild Klára, aki gyorsan növekvő presztízsű, komoly versenytársa maradt az őt feljelentő szalonoknak. Például III. Viktor Emánuel olasz király májusi látogatásakor egyedüli pesti szalonosként mutatott be a budai Várban.

Jó érzékkel bánt a sajtónyilvánosság lehetőségével, még a kínos ügyek híradásaiból is előnyt tudott kovácsolni, és merész vállalásokat is teljesített. Például egy évvel a szalon nyitása után, 1935-ben Gyorsasági rekord címmel elismerően írt róla a Színházi Élet – ez kiváló reklámnak bizonyult: „Gervay Marica Amerikából érkezett, és mindjárt amerikai tempót diktált a pesti divatban is. Megérkezése után egy nappal már megkezdődtek a Szent Péter esernyője című fim felvételei, melynek főszerepét ő játssza. A filmhez természetesen ruhákra volt szükség. Csakhogy Gervay Marica délben érkezett és a filmfelvételek már másnap reggel hat órakor kezdődtek meg. Bravúros munkára volt tehát szükség, hogy a toalettek egy éjszaka alatt elkészüljenek. A feladatot Rotschild Klára szalonja oldotta meg, a pesti divatszalonokban eddig még soha el nem ért gyorsasági rekorddal. Gervay Marica megérkezése után rögtön Rotschild Klári szalonjába ment Bárány Ila iparművésznővel együtt. Mire azonban a fazónokat (sic!) és a szükséges holmikat megbeszélték, az üzletek már zárva voltak. Így az anyagok miatt néhány kereskedőt kellett mozgósítani, aki az üzletet kinyitotta és a megfelelő anyagokat kikereste. Az első próba este tizenkét órakor, a második hajnali három órakor volt, úgyhogy hat órára teljesen készen voltak a filmhez szükséges toalettek.”

Simonovics Ildikó a Rotschild Klára – A vörös diktátor című könyvében rámutat arra, hogy a divatlegenda – mai szóhasználattal – network-zseni volt. Kiválóan értett ahhoz, hogy megnyerje a hangadókat, elképesztő kapcsolati hálóval rendelkezett, és arra is újszerű stratégiái voltak, hogy különleges módon mutassa be az új kollekcióit, figyelemfelkeltő manökenek sétáltak ruháiban a Váci úton, vagy a potenciális vásárlókörét megcélzó rendezvényeken a kor stílusikonjai vonultak fel az általa tervezett kreációkban. Akkoriban „leading ladynek nevezték azt a hölgyet, aki »nemcsak a férfiak, hanem a hölgyek elismerését is magára tudja vonni«. A címet sem gazdagsággal, sem társadalmi ranggal nem lehet kivívni. Nem volt elég hozzá sem a szépség, sem a tökéletes alak, elsősorban biztos ízlés kellett hozzá. Edelsheim-Gyulai Lipótné birtokolta ezt a címet, így remek választásnak bizonyult, főleg mivel négy eladósorban lévő pesti szépség anyja volt” – mutat rá Simonovics Ildikó, aki öszegyűjtött újságcikkekkel példázza, mekkora társadalmi érdeklődés övezte a gyönyörű lányok esküvőit, akik mind Rotschild Klára-ruhában, a magyar arisztokrácia színe-javával házasodtak össze.

A vészkorszak idején ellehetetlenült a divatszakma, a sajtóban már csak elvétve találni Rotschild Klárával foglalkozó cikkeket. Egy nagy kivétel van: ő tervezte Horthy Miklós kormányzó menyének menyasszonyi ruháját, és az esküvőről minden fontosabb lap beszámolt. (Feltehetően ezeknek a főúri kapcsolatainak köszönhető, hogy Rotschild Klárát nem hurcolták el.)

Színek a Horthy–Edelsheim esküvőről… címmel a Keleti Ujság 1940. május 3-i számában így tudósított a nagy napról: „Reggel fél tíz órakor kezdte öltöztetni Rotschild Klára és Virág Mária főszabásznő Horthy István menyasszonyát, Edelsheim-Gyulai Ilona grófnőt a Dísz téri Edelsheim-palota szalonjában. Előzőleg egész Budapestet bejárták alakjához hasonló próbabábu után, hogy a ruhát közszemlére állíthassák ki, de az egész magyar fővárosban nem találtak olyan karcsú babát, mint Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő. Végre nagy nehezen az utolsó pillanatban az egyik áruházból szereztek egyet, éppen azelőtt való nap érkezett Németországból. Erre húzták föl a Thököly Éva által évszázadokkal ezelőtt viselt ruha mintájára készült menyasszonyi toalettet.”

A ruhát a Váci utca egyik virágüzletének kirakatában állították ki, és rendőrök biztosították a helyszínt, mert olyan tömegek gyűltek össze megbámulni. „Kilencven, különböző gyöngyökből kivarrott rózsa van rajta, melyeket egy hónapon keresztül hímzett Magyarország egyik legkiválóbb gyöngyhímzőnője, aki ezért meghívót kapott a 700 előkelőség közé, a Szilágyi Dezső téri református templomba” – olvasható a híradásokban.

Rotschild Klára az 1930-as évek végére kivívott privilegizált helyzetét a kommunista uralmi rend közepette is képes volt visszaszerezni az 1950-es évek második felére – összegzi Simonovics Ildikó. Továbbra is magas minőségű, ízléses ruhákba öltöztette a kor elitjének asszonyait, a korábban bevált hálózati építkezés az új rendszerben is működött. Az országimázs szempontjából nagy szükség volt arra, hogy Rotschild Klára a maga tehetségével szolgálja és kiszolgálja a korszak elitjének öltözködési kultúráját, ezért az állam finanszírozta évi két párizsi útját is. Rotschild Klára helyzete ilyen szempontból a köztéri szobrászművészekével rokonítható, akik, ha a hivatásuknak akarnak élni, kénytelenek számolni a korszak esztétikai és politikai kereteivel is, és ehhez alkalmazkodva megtalálni a művészi kiteljesedés lehetőségeit.

Kézenfekvő feltételezés, hogy Rotschild Klára külföldi útjaiért komoly árat fizethetett és kiterjedt kapcsolati hálóját a titkosszolgálat is kamatoztathatta, de a kutató úgy látja, „nem valószínű, hogy Rotschild Klárának magának jelentenie kellett volna, arra bőven akadtak mások: manökenek, zenészek, egyéb adminisztratív alkalmazottak, akik ezt a feladatot teljesítették.” A titkosszolgálati akták között lehet találni olyanokat, amelyekben az ügynökök Rotschild Kláráról jelentenek, de olyat nem, amelyben ő kollaborál. Feltehetően voltak ügynökök és lehallgatókészülékek a szalonban is, de nehéz megállapítani, hogy ezekről a divatdiktátor tudott-e.

Az egyenlők kívülről csodálták a kirakatait, az egyenlőbbek viszont viselték is ezeket a ruhákat. A kommunista tanok iránt elkötelezett szószólók mindezt nem nézték jó szemmel, „a Divat Esztelen Hóbortjait Átkozók Társasága nevében” puritán öltözködést propagálva osztályharcos hangvételű cikkekben támadták a luxust képviselő szalonvezetőket. Máskor meg a külföldi vevőkör előtérbe kerülését nehezményezték – például 1970-ben a Népszabadságban ezt írta Pintér István: „Azért akad egy üzlet a Váci utcában, ami idegesít. Pedig vannak, akik erre a legbüszkébbek. A páros oldalon, úgy a középtájon hivalkodik öt betű: Clara. A gyengébbek kedvéért ez Rotschild Klára nevét idézi. És hogy miért C-vel? Hát mert jönnek a külföldiek, s nekik a C dukál, némely belföldieknek imponál. […] De arra legyünk büszkék, hogy a Rotschild-szalonban csak valutáért mennyit varratnak? És hogy a sok külföldi megrendelés miatt alig jutnak belföldi munkához?”

A Bécsi fedőnevű ügynök girbegurba kézírással 1964-ben írt rosszindulatú jelentése már-már szórakoztató: „Rotschild Klára, mint ismeretes, eléggé gusztustalan, csúnya, alaktalan nő benyomását nyújtja. Modora mindenkivel szemben nagyon rossz, arrogáns, tiszteletlen (például követek feleségei többször várnak rá, és annak ellenére képes kutyáját etetni.) […] Értelmileg az a benyomás róla, hogy elég műveletlen, de ugyanakkor ravasz üzletember.”

Tény, hogy Rotschild Klára nem volt iskolázott nő, két polgárit végzett, ami ma hat általánosnak felel meg, nem beszélt idegen nyelveken, épp ezért olyan direktriszeket alkalmazott, akik több nyelvet bírtak, és amikor szükség volt rá, manökenként is megállták a helyüket. A közvetlen ismerősei és alkalmazottai viszont szeretetteljes, kedves embernek ismerték. Simonovics Ildikó szerint a divatlegenda sikerének fő kulcsa éppen az volt, hogy rendkívüli módon tudott bánni az emberekkel. Mindig megtalálta azokat a potenciális klienseket, akik segítették az előrelépését és a szakmai kiteljesedését, de nemcsak a vásárlókkal volt rendkívül figyelmes, hanem a beosztottjaival is – a közvetlen kollégáit, de a kazánfűtőt is megajándékozta, számontartotta a munkatársai gyerekeinek születésnapját, és ajándékot küldött nekik, vagy amikor elérkezett a nagy nap valamelyik munkatárs életében, akkor Párizsból hozatott anyagot a menyasszonyi ruhájukhoz.

Egész lényével képviselte azt a világot, melyben tevékenykedett. „Klári néni mindig szuperelegáns volt. Az öltözete kifogástalan, választékosan összeállított. Harisnya nélkül sohasem ment utcára, még nyáron sem, kesztyűt is viselt, megjelenése mindig comme il faut volt, ahogy illik. […] Csodálatos ékszerei voltak, és mindig gyönyörű cipőkben járt, és sétált a kutyussal az elmaradhatatlan Chanel kosztümjében. Minden változatban, minden színben, mindenféle vastagságú anyagminőségben az évszaknak megfelelően” – idézte fel Stolpa András, akinek édesanyja a szalon egyik direktrisze volt.

Rotschild Klára a vasfüggöny mögötti világban a divat királynője volt. Talán épp ezért nem tudta elviselni, hogy valami fölött elveszíti az irányítást. 1976. november 13-án öngyilkosságot követett el: a Petőfi tér 3. szám alatti, hetedik emeleti lakása konyhájának ablakából kiugrott a ház belső udvarára. Halála az 1974-ben végrehajtott fogimplantációs műtétsorozattal hozható összefüggésbe: az implantátum kilökődött, a gyulladás pedig fájdalmakkal és bűzzel járt, ő pedig nem tudott megbékélni a helyzettel, hogy elveszítette a fogait. Bár pletykák terjedtek arról is, hogy gyilkosság áldozata lett, valójában a hiúsága ölte meg – állította közvetlen ismerőseinek többsége.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 20-i számában.)