Pál-Lukács Zsófia: Szívem zsong a szép szavaktól

2021. április 15., 08:49

A kétszeres Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas és Magyar Örökség-díjas Kaláka együttes Kányádi Sándor megfogalmazásában „elegáns, másokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak.” Gryllus Dániellel többek közt erről a példátlan alkotói szerepvállalásról, útról, a zenekar hitvallásáról, lelkületéről valamint a Kaláka versudvar programjáról beszélgettünk.

Gryllus Dániel előadóművész, a Kaláka együttes tagja Kapolcson, a Kaláka udvarban 2020. október 2-án. MTI/Cseke Csilla

– A Kaláka először 1969-ben lépett színpadra. Hogyan látja ezt a korszakot? Mi volt a zenekar kezdeti törekvése, mi volt önöknek akkor a lényeg?

– Nagyon fiatalok voltunk, ösztönös kapcsolat volt ez köztünk, a vers és a zene között. Sokáig megzenésített verseket, népdalokat játszottunk; meghatározó volt számunkra ez az élmény, miképpen ma is erre a művekkel történő közvetlen kapcsolatra törekszünk. Az iskolában Kodály-módszerrel tanultunk, ami meghatározó tudás volt az indulásunkkor. Az első fellépéseket követően hívni kezdtek minket különböző rendezvényekre, művelődési központokba, majd egyre gyakrabban külföldre, így felléptünk költészeti fesztiválokon, folkfesztiválokon stb. Azt láttuk, hogy a közönség kedveli, amivel foglalkozunk, és ez vitt előre, ám mindig is szerettünk volna értékes munkát végezni és közel állni a közönséghez, emberközeli kapcsolatot ápolni vele. Egyik barátom ezt úgy fogalmazta meg, hogy a mi koncertjeinken magától értetődően lehet közlekedni a színpad és a közönség között. És ez valóban így van, én nem szeretem a kordonokat, a távolságokat. Ugyanakkor persze a médiának is nagy szerepe volt abban, hogy egyre ismertebbek lettünk, hiszen az akkori rádió és tévé monopóliumhelyzetben volt, ezért, ha a mi dalainkat játszották, azt mindenki halhatta.Egészen más volt akkor egy induló zenekar helyzete, például nem volt menedzserünk vagy marketingstratégiánk, magunk intéztünk mindent, ahogyan ma is. De sokat segített a feleségem, Kata, aki színházi rendezőként dolgozott a Kaláka színpadi megjelenésén, az előadásmódon.

– A daloknak, feldolgozásoknak legközvetlenebb megszólítottjai a gyerekek. Hogyan alakult ki a zenekarban az irántuk való érdeklődés, illetve törekvés, hogy megszólítsák őket?

– Nem választjuk egyértelműen ketté a célközönséget. Az 1970-es évek végén kezdtünk el gyerekdalokkal foglalkozni, addig a kortársainkat szerettük volna megszólítani. Mindig is úgy tekintettem rá, hogy a dalainkat bármelyik korosztály meghallgathatja, éppúgy, miként a gyerekversek is szólhatnak felnőtt korosztálynak. Weöres Sándor verseit is csak utólag csoportosították gyerekversek szerint, de ha meggondoljuk, a Bóbita sem közvetlenül gyerekeknek szól, nem igaz? Persze ez más, mint Kányádi Sándor versei esetében, mivel ő a kolozsvári Napsugár folyóiratnál dolgozott, megvolt számára a heti penzum, amivel dolgoznia kellett. Úgy látjuk, a Kaláka dalai „időtlenek”, meg tudnak szólítani egyszerre több korosztályt. Persze, kamaszkorban jellemző egyfajta dacos ellenállás, szeretik ebben a korban a fiatalok úgy gondolni, hogy már „kinőttek” ezekből a dalokból, de aztán saját gyerekeikkel újra visszatérnek a koncertekre.

Gryllus Dániel előadóművész, a Kaláka együttes tagja furulyájával Kapolcson, a Kaláka udvarban 2020. október 2-án. MTI/Cseke Csilla

– A Kaláka megalakulásának 45. évfordulóján szervezett Müpa-koncertnek Szívem zsong a szép szavaktól volt a címe. Lehetne ez a zenekar hitvallása is?

– Emlékszem, egy baráti házaspárral gondolkodtunk épp azon, mi legyen a koncert címe, mivel a szervezők azt kérték, ne egyszerűen az legyen a cím, hogy: Kaláka 45. Erre a barátom felesége adta az ötletet, hogy nézzem meg, mi a 45. zsoltár kezdősora. Így kezdődött: Szívem zsong a szép szavaktól. Nem volt ennek számunkra mögöttes tartalma – sokszor nem követi, vagy nem képezi le direkt módon a címadás a hitvallást, elköteleződést. De ha meggondolom, ez a szépség a szeretetben van, amit a közönségtől kaptunk és amit mi is közvetíteni próbálunk. Több ezer koncertünk volt a világ különböző tájain, de csak két-három olyat tudok felidézni, ahol nem ment át vagy nehezebben ment át a csatornán az üzenet, de az élményt ott is több tényező befolyásolta. Azt hinnénk, meghatározó szempont a közös nyelv, de ez sincs így, hiszen gyakran léptünk fel olyan közönség előtt is, amelyik nem magyar anyanyelvű volt, mégis kedvelték a dalainkat. Talán a lelkület nagyon fontos.

– Mit gondol, hogyan tudták megőrizni ezt a lelkületet? Mi változott önben az évek során?

– Mondhatnék olyan elgondolásokat, amilyeneket ilyenkor szokás, például, hogy kegyelem ez az adottság, ami persze igaz is. De azt hiszem, mindig a közönség motivál vagy az olyan helyzetek, mint ez a mostani, hogy ön felteszi ezeket a kérdéseket vagy visszajelzést ad a munkánkra. Ugyanakkor a sok meghívás, s az emberi-baráti kapcsolatok itthon és külföldön szintén nagyon fontosak nekünk. Az utóbbi időben a pandémia kicsit változtatott a koncertezési szokásainkon is, nyilvánvalóan látjuk, hogy nem mehet úgy tovább semmi, mint eddig. Az elején kicsit örültem a pihenésnek, a szabadságnak, mivel épp a tavaly év elején terveztük el, hogy a sok koncert után kis pihenőt tartunk, aztán márciusban már bezártak mindent. Örülök, hogy a 70. születésnapomat meg tudtuk ünnepelni, igaz, nem áprilisban, hanem októberben. A sok megszakítást viszont én is nehezen viselem, munkával töltöm ezt az időt. Új dalokat írtam és tervezek egy új albumot, amely a korábbiakhoz hasonló szellemiséget képvisel. Az év jelentősebb ünnepeit gyűjti egybe és dolgozza fel, így a húsvétot, a pünkösdöt, a karácsonyt. Szeretek ezekkel foglalkozni, szabadidőmben sokat sétálok kint.

– A Kaláka kétszeres Kossuth-díjas és Príma Primissima díjas együttes. A díjaktól függetlenül, hogyan látja, megvalósult minden elképzelése az életben?

– Ez nehéz dolog, szeretem ezt folyamatnak tekinteni. Persze a díjak nagyon fontosak, hiszen ha egy művész nem kap elismerést, egy idő után elbukik, írhat bármilyen jó dalokat, közönség nélkül nincs sikere. Lehet, hogy nem minden művészeti ágban van ez így, de a zenében biztosan.Velünk jól bánt a közönség és most is jól érezhetem magam, hiszen nem kell anyagi gondokkal küszködnöm és a koncertjeink is megelégedéssel töltenek el, hiszen itthon és a világ számos táján felléphettünk, rengeteget utaztunk, repültünk, ami ritka lehetőség egy zenekarnak.

– Ön tavaly ünnepelte a 70. születésnapját, a Gryllus Kiadó 30 éves és a 30. Művészetek völgye rendezvénynek is kiemelt fellépője lesz a Kaláka zenekar. Ezeket az évfordulókat tavaly a pandémia miatt nem lehetett a közönséggel ünnepelni. Hogyan készülnek az idei Kaláka versudvar programjára? Miként reflektálnak majd ezekre az eseményekre?

– Azt hiszem, a Kaláka 50. évfordulóját méltóképpen megünnepeltük, az jó keretet adott az évfordulóknak. Idén pedig folytatjuk az eddigi programjainkat, melyek jól beváltak.

a Kaláka együttes tagjai a 26. Művészetek Völgye kulturális fesztivál megnyitóján Taliándörögdön 2016. július 22-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

– A Kaláka tíz éve aktív résztvevője a fesztiválnak. Mi motiválja ebben az együttest? Mire emlékszik legszívesebben az itt töltött időszakokból?

– Az együttes már az első rendezvényeken is ott volt, igaz, más formában. Mindenképp az alkotókkal való együttműködés marad meg bennem, hogy sok költővel, íróval és a közönséggel is együtt dolgozhatok.

– Megítélése szerint hangulatát, közösségi erejét tekintve miben változott a program az utóbbi időben?

– Ez egy kialakult közönség, kialakult program, én úgy látom, hogy nem változott.

– A zenekar neve a kalákázás hagyományára utal. Ön szerint hogyan élhet tovább ez a gyakorlat (akár fizikai, akár szellemi értelemben)? Mit jelent önnek most ez a fogalom?

– Ha arra gondolok, van-e jövője a közösségi munkának, akkor a válaszom egyértelmű: igen, a kaláka ma is működő munkaforma, minden mitizálás nélkül.