– Mikor ismerkedett meg a kultúránk ezen szegmensével?
– Tekintve, hogy Mohácson születtem, a busójárás mindig is az életem része volt. Már kisgyermek koromban lenyűgöztek a maszkok, amelyeket 12 évesen kezdtem el faragni. Egy félkész maszkot kaptam a szomszédunktól, mondván, próbáljam befejezni. Így lett kész az első maszk, amelyet azóta több száz követett; a maszkok vésését egyébként autodidakta módon, magam tanultam ki. Megállás nélkül gyártom a maszkokat, főleg a hideg, téli napokon a meleg kályha mellett. Egy-egy maszk elkészítése egyébként átlagosan 8-10 órába telik, de volt olyan alkalom is, amikor éveket gondolkodtam azon, hogy az adott maszk milyen formájú, stílusú legyen. Célom, hogy az elkészült maszkok tükrözzék a saját formavilágomat, mindemellett tiszteletben tartsam a hagyományainkat is.
– Ha jól tudom, építészként dolgozik. Végül miért éppen ezt az utat választotta?
– Még kisgyermek voltam, mikor a szüleim az otthonunkat építtették. Emlékszem, hogy egész álló nap az ácsokkal és kőművesekkel lebzseltem. Nagyon tetszett a munka ezen világa, és már itt eldöntöttem, ha felnövök, én is építész leszek.
– A szobrászatot tehát egyfajta hobbinak tekinti?
– Nem feltétlenül. A hulladékszobrászattal öt éve kezdtem el foglalkozni, a La femme magazin ötven tehetséges magyar fiatal programja által. Fő célom az volt, hogy köztéri szobrokat is készíthessek, amelyeket az emberek a mindennapokban meg tudnak tekinteni, és általuk maga az alkotás is életre kel. A pályázat beküldése után csodával határos módon bekerültem a programba. Bevallom őszintén, álmomban sem gondoltam volna, hogy részese lehetek. A mentorom végül Böszörményi Nagy Gergely lett, a Design Terminál főigazgatója. Rengeteget köszönhetek neki, többek között általa ismerkedtem meg a példaképem, Szőke Gábor Miklós szobrászművészetével, valamint részt vehettem különböző fesztiválokon is – mint például a Sziget Fesztiválon –, ahol más szobrászokkal nagyon jó barátságot kötöttem.
– Szobrászként milyen anyagokkal dolgozott először?
– A mentorprogram idején számos olyan szobrásszal ismerkedtem meg, akik leginkább fával dolgoznak. Ekkor döntöttem el, hogy szeretnék valamely más anyaggal dolgozni, ami különleges és a környezetvédelem szempontjából is hasznos. Egy külföldi alkotónál láttam meg először a gumiból készült alkotásokat, és tudtam, ez lesz az én anyagom is. Amellett, hogy sokkal időtállóbb, mint a fa, a kezelése is könnyebb. A gumikat egyébként itthon is számos helyen újrahasznosítják: egyrészt a gyártási folyamatok során, másrészt a játszótereken, sőt még az aszfalt előállítása során is fel tudnak használni valamennyit. Fából egyébként még nem készítettem köztérre szobrokat. Nemrégiben azonban kaptam egy felkérést, hogy készítsek két óriási szobrot a Mecsekbe. Ezeket deszkákból és lécekből fogom elkészíteni – jelenleg is ezen dolgozom.
– Hogyan készül egy gumiszobor?
– Elsőként az abroncsokat szerzem be, amelyek kizárólag használtak – lényegében ebben rejlik a környezettudatosságom. Mohácson viszonylag sok a kerékpáros, így a kerékpárszervizekben mindig találok használt, már kidobásra szánt kerekeket. A helyiek már ismernek, sokszor ők hozzák nekem az elhasználódott gumikerekeket, így nekik nem kell kidobni, nekem pedig mindig jól jön. A szobrokhoz motorgumikat is használok, amelyek beszerzése már kissé nehézkes, illetve autógumit is, amelyeket szervizekből kapok.
A megrendelővel folytatott egyeztetés után kezdődik az alkotófolyamat, amikor kitalálom, hogy milyen legyen a való életben a szobor. A vázlat és a tervrajz elkészítése után megépítem az alapot, amely vagy műgyanta váz, vagy zártszelvény váz – ez leginkább a szobor méretétől és a várható terheléstől függ. Végül az autógumikból elkészítem a bordázatot, majd a finomításokat a sokkal lágyabb bicikli- és motorgumikkal végzem. A gumikból szinte bármit meg lehet valósítani, hiszen amellett, hogy rendkívül jól formázhatók, nagyon tartósak is.
– Mennyi idő kell egy szobor elkészítéséhez?
– Attól függ, mekkora szoborról van szó. A háromfejű sárkány elkészítési ideje például 3-4 hónap volt, míg egy kisebb szobor átlagosan 1-2 hónap alatt készül el.
– Ezeket a szobrokat megrendelésre készíti? Hol tekinthetők meg?
– Igen, megrendelésre készítem őket, de szerencsére a legtöbb alkotás közterületre kerül, így bárki láthatja őket. Budapesten például a Dagály Strandfürdőnél és a TVE III. kerületi Torna- és Vívóegylet bejáratánál, valamint a Szegedi Ifjúsági Centrum és Stadion területén látható egy-egy alkotásom.
– Van olyan szobor, amely nagyon emlékezetes önnek?
– Igen, van egy történet, amely nagyon kedves emlék marad. Egy hajdúböszörményi férfi 70. születésnapjára készíthettem egy lovat, amely hatalmas meglepetés volt a családtól. A történethez hozzátartozik, hogy a bácsi lótartó volt, de egy ideje gumisműhelyben dolgozott. Így jött tehát a családnak az az ötlete, hogy készüljön egy lovat ábrázoló szobor gumiból. Rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptam, sőt a születésnapos egy eredeti hortobágyi csikósruhát is öltött, hogy igazán különleges képek készülhessenek ezen a napon.
Nemrégiben egy hasonló felkérésnek tettem eleget, amely szintén születésnapra készült, és egy hollót ábrázol. A születésnapos ugyanis amellett, hogy rajong a hollókért, ráadásul a Holló utcában is lakik. Tekintve, hogy soha nem készítettem még ehhez hasonló szobrot, izgalmas munka volt, és mindenképpen emlékezetes marad ez a történet is a számomra.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az általam készített szobrok életre keljenek a közterületeken. A Mecsekben található háromfejű sárkányról például napjában kapok fényképeket, ahogy kicsik és nagyok egyaránt életre keltik fantáziavilágukat a szobor által.
– A hétköznapokban is törekszik a környezettudatosságra?
– Természetesen! Sajnos a vírushelyzetre való tekintettel nem mutathatom meg az otthonomat, de így, a virtuális világon keresztül igyekszem szemléltetni mindazt, ami jelenleg a nappalimban ülve körülvesz. A lámpám például újrahasznosított hulladékból, a beépített szekrényem pedig már kidobott fadarabokból, régi bútorok darabjaiból készült. Igyekszem a már kidobásra szánt dolgokat újra felhasználni, és különleges, egyedi bútorokat gyártani belőlük az otthonomba.
– Mik a távlati céljai? Gondolkozik esetleg egy saját kiállításon?
– Nem. Inkább azt szeretném, hogy az emberek között legyenek ezek az alkotások, mintsem egy teremben porosodjanak. Szeretném, ha az általam készített szobrok életre kelnének. Rendkívül büszke vagyok, amikor látom, hogy rámásznak a gyerekek, fényképeket készítenek a felnőttek, és ha csak pár percre is, de vidámságot lop az emberek szívébe egy-egy alkotásom. Legfőbb célom, hogy sikerüljön megnyitni Mohácson az általam megálmodott, játszótérként is funkcionáló bábszínházat, amelyhez jelenleg az épületet újítgatom. A bábszínház udvarára természetesen különféle állatokat megjelenítő gumiszobrokat is tervezek, amelyek a szabadban játszást teszik lehetővé.
A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.
Írónk tehát világéletében magányosan járta útját – a Fekete szél nemzedékéhez még nem, az iródiások Próbaútjához pedig már nem tudott csatlakozni, s magányosan az irodalomban nagyon nehéz. Volt idő, amikor úgy látszott: Nagy Miklósnak – mert ez volt a családneve – van, sőt nagy ereje van. De mint ahogy minden ember és minden érték törékeny és sérülékeny, az volt ő is, s mi talán nem figyeltünk erre (rá) eléggé. Neki pedig tizenhat éve már, hogy eddigi utolsó könyve megjelent (addig, huszonkét év alatt tizenkettő).
Nemrég jelent meg Lovas Ildikó legújabb regénye a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában, Amikor Isten hasba rúg címmel. Négy év elteltével, a 2016-ban megjelent Rózsaketrec című prózakötet „esszéisztikus tárcanovellái” után most egy merőben más formanyelvvel – azt nem merjük megkockáztatni, hogy „teljesen más műfajjal” – lép olvasói elé a szerző, s abban biztosak vagyunk, hogy rögtön idekívánkozik az alcím is, vagyis a Rekonstruálás.
Vagy lehetne ebből is horrornovella: egy reggel, amikor a cimbalmos belép a szobájába, a széke mintha nem ott állna, ahol hagyta. Meggyőzi magát, hogy csak képzelődik, hiszen a szoba be volt zárva, nem járhatott ott senki – de amikor felnyitja a cimbalom fedelét, elborzadva látja, hogy valaki egy levágott kecskenyelvet helyezett a húrokra…
A József Attila-díjas író, költő, publicista, a Magyar Művészeti Akadémia tagja 2011-től. Munkássága szerteágazó, terjedelmes életművet mondhat magáénak. Szülőfalujához való ragaszkodása a köteteiből tekint vissza ránk, az egykori szülőház helyén egy faragott emléktábla hirdeti: „Mert más szülőföld nincs, csak ez az egyetlen. A bennem élő.”
A Kárpátaljáról származó fiatal költő, a Debüt-díjas Kopriva Nikolett költészetének sajátossága – a természetnyelvűség mellett – a szabad ihletésű, spontán született versek. Műveiben az olvasót a szabad asszociációk szárnya repteti sorról sorra. Kopriva Nikolett kötete számomra a szabadság, a természet és a családi összetartozás megtestesítője, amelyben könnyedén elbújhatunk a világ gondjai elől.
Gyönyörű, gazdag föld. A terület lapályos, néhol erdőcsoportok zöldellnek, dúsan tömött füves rétek terpeszkednek, és számtalan, szépen hömpölygő folyó szeli át a tájat. A madarak gondtalanul dalolnak, a vízi állatok itt-ott elcikkannak, s a fennsíkokon vadon él minden patás állat. Ilyen hazát álmodott magának az egyik legnagyobb magyar felfedezőnk.
„Az emlékezet szövevénye kitaposott ösvényeket őriz... Arcokat hordunk magunkban, arcok mosódnak semmivé, majd újak tűnnek fel az előzők helyén. Mint a folyamok örök mozgása: elmegy és újra jön a víz.” Ezzel a mély üzenetet hordozó gondolattal kezdődik Dobos László 1968-ban megjelent regénye, a Földönfutók, amely után munkássága valamennyi mozdulatában sajátos meggyőződéssel igyekezett tenni a nemzetéért: újra meg újra.
Salkaházi (Schalkház) Sára nagyon nagy utat járt be, amíg Kassáról, egy jómódú család szülöttjeként eljutott a Schlachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társaságáig. Az írónak készülő, nagyvilági nőtől a menekültek rejtegetéséig, amelynek jutalma a nyilas korszakban, alig pár héttel Budapest felszabadítása előtt, sok ezer embertársával egyetemben, a kivégzés lett. Miután letartóztatták, a Duna-partra hajtották és megszabadították őket a ruháiktól, cipőiktől, majd a jeges Dunába lőtték őket.
Világszínvonalú és példaadóan magyar – ez a két dolog jut eszembe elsőre Ferenczi Györgyről és a zenéjéről, amely a nyolcvanas évek közepe óta, mint nagyon tudatosan építkező életmű, jelen van a magyar kulturális valóságban. Kevés ilyen jellegű zenei pályával találkozhatunk, nemkülönben ilyen mérvű művészi és emberi tudatossággal, amely a zenén túl is érzékeny a világot átívelő kulturális összefüggésekre, mögöttük pedig a művészet egysége és mindenekfölöttisége áll.