– Mikor ismerkedett meg a kultúránk ezen szegmensével?
– Tekintve, hogy Mohácson születtem, a busójárás mindig is az életem része volt. Már kisgyermek koromban lenyűgöztek a maszkok, amelyeket 12 évesen kezdtem el faragni. Egy félkész maszkot kaptam a szomszédunktól, mondván, próbáljam befejezni. Így lett kész az első maszk, amelyet azóta több száz követett; a maszkok vésését egyébként autodidakta módon, magam tanultam ki. Megállás nélkül gyártom a maszkokat, főleg a hideg, téli napokon a meleg kályha mellett. Egy-egy maszk elkészítése egyébként átlagosan 8-10 órába telik, de volt olyan alkalom is, amikor éveket gondolkodtam azon, hogy az adott maszk milyen formájú, stílusú legyen. Célom, hogy az elkészült maszkok tükrözzék a saját formavilágomat, mindemellett tiszteletben tartsam a hagyományainkat is.
– Ha jól tudom, építészként dolgozik. Végül miért éppen ezt az utat választotta?
– Még kisgyermek voltam, mikor a szüleim az otthonunkat építtették. Emlékszem, hogy egész álló nap az ácsokkal és kőművesekkel lebzseltem. Nagyon tetszett a munka ezen világa, és már itt eldöntöttem, ha felnövök, én is építész leszek.
– A szobrászatot tehát egyfajta hobbinak tekinti?
– Nem feltétlenül. A hulladékszobrászattal öt éve kezdtem el foglalkozni, a La femme magazin ötven tehetséges magyar fiatal programja által. Fő célom az volt, hogy köztéri szobrokat is készíthessek, amelyeket az emberek a mindennapokban meg tudnak tekinteni, és általuk maga az alkotás is életre kel. A pályázat beküldése után csodával határos módon bekerültem a programba. Bevallom őszintén, álmomban sem gondoltam volna, hogy részese lehetek. A mentorom végül Böszörményi Nagy Gergely lett, a Design Terminál főigazgatója. Rengeteget köszönhetek neki, többek között általa ismerkedtem meg a példaképem, Szőke Gábor Miklós szobrászművészetével, valamint részt vehettem különböző fesztiválokon is – mint például a Sziget Fesztiválon –, ahol más szobrászokkal nagyon jó barátságot kötöttem.
– Szobrászként milyen anyagokkal dolgozott először?
– A mentorprogram idején számos olyan szobrásszal ismerkedtem meg, akik leginkább fával dolgoznak. Ekkor döntöttem el, hogy szeretnék valamely más anyaggal dolgozni, ami különleges és a környezetvédelem szempontjából is hasznos. Egy külföldi alkotónál láttam meg először a gumiból készült alkotásokat, és tudtam, ez lesz az én anyagom is. Amellett, hogy sokkal időtállóbb, mint a fa, a kezelése is könnyebb. A gumikat egyébként itthon is számos helyen újrahasznosítják: egyrészt a gyártási folyamatok során, másrészt a játszótereken, sőt még az aszfalt előállítása során is fel tudnak használni valamennyit. Fából egyébként még nem készítettem köztérre szobrokat. Nemrégiben azonban kaptam egy felkérést, hogy készítsek két óriási szobrot a Mecsekbe. Ezeket deszkákból és lécekből fogom elkészíteni – jelenleg is ezen dolgozom.
– Hogyan készül egy gumiszobor?
– Elsőként az abroncsokat szerzem be, amelyek kizárólag használtak – lényegében ebben rejlik a környezettudatosságom. Mohácson viszonylag sok a kerékpáros, így a kerékpárszervizekben mindig találok használt, már kidobásra szánt kerekeket. A helyiek már ismernek, sokszor ők hozzák nekem az elhasználódott gumikerekeket, így nekik nem kell kidobni, nekem pedig mindig jól jön. A szobrokhoz motorgumikat is használok, amelyek beszerzése már kissé nehézkes, illetve autógumit is, amelyeket szervizekből kapok.
A megrendelővel folytatott egyeztetés után kezdődik az alkotófolyamat, amikor kitalálom, hogy milyen legyen a való életben a szobor. A vázlat és a tervrajz elkészítése után megépítem az alapot, amely vagy műgyanta váz, vagy zártszelvény váz – ez leginkább a szobor méretétől és a várható terheléstől függ. Végül az autógumikból elkészítem a bordázatot, majd a finomításokat a sokkal lágyabb bicikli- és motorgumikkal végzem. A gumikból szinte bármit meg lehet valósítani, hiszen amellett, hogy rendkívül jól formázhatók, nagyon tartósak is.
– Mennyi idő kell egy szobor elkészítéséhez?
– Attól függ, mekkora szoborról van szó. A háromfejű sárkány elkészítési ideje például 3-4 hónap volt, míg egy kisebb szobor átlagosan 1-2 hónap alatt készül el.
– Ezeket a szobrokat megrendelésre készíti? Hol tekinthetők meg?
– Igen, megrendelésre készítem őket, de szerencsére a legtöbb alkotás közterületre kerül, így bárki láthatja őket. Budapesten például a Dagály Strandfürdőnél és a TVE III. kerületi Torna- és Vívóegylet bejáratánál, valamint a Szegedi Ifjúsági Centrum és Stadion területén látható egy-egy alkotásom.
– Van olyan szobor, amely nagyon emlékezetes önnek?
– Igen, van egy történet, amely nagyon kedves emlék marad. Egy hajdúböszörményi férfi 70. születésnapjára készíthettem egy lovat, amely hatalmas meglepetés volt a családtól. A történethez hozzátartozik, hogy a bácsi lótartó volt, de egy ideje gumisműhelyben dolgozott. Így jött tehát a családnak az az ötlete, hogy készüljön egy lovat ábrázoló szobor gumiból. Rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptam, sőt a születésnapos egy eredeti hortobágyi csikósruhát is öltött, hogy igazán különleges képek készülhessenek ezen a napon.
Nemrégiben egy hasonló felkérésnek tettem eleget, amely szintén születésnapra készült, és egy hollót ábrázol. A születésnapos ugyanis amellett, hogy rajong a hollókért, ráadásul a Holló utcában is lakik. Tekintve, hogy soha nem készítettem még ehhez hasonló szobrot, izgalmas munka volt, és mindenképpen emlékezetes marad ez a történet is a számomra.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy az általam készített szobrok életre keljenek a közterületeken. A Mecsekben található háromfejű sárkányról például napjában kapok fényképeket, ahogy kicsik és nagyok egyaránt életre keltik fantáziavilágukat a szobor által.
– A hétköznapokban is törekszik a környezettudatosságra?
– Természetesen! Sajnos a vírushelyzetre való tekintettel nem mutathatom meg az otthonomat, de így, a virtuális világon keresztül igyekszem szemléltetni mindazt, ami jelenleg a nappalimban ülve körülvesz. A lámpám például újrahasznosított hulladékból, a beépített szekrényem pedig már kidobott fadarabokból, régi bútorok darabjaiból készült. Igyekszem a már kidobásra szánt dolgokat újra felhasználni, és különleges, egyedi bútorokat gyártani belőlük az otthonomba.
– Mik a távlati céljai? Gondolkozik esetleg egy saját kiállításon?
– Nem. Inkább azt szeretném, hogy az emberek között legyenek ezek az alkotások, mintsem egy teremben porosodjanak. Szeretném, ha az általam készített szobrok életre kelnének. Rendkívül büszke vagyok, amikor látom, hogy rámásznak a gyerekek, fényképeket készítenek a felnőttek, és ha csak pár percre is, de vidámságot lop az emberek szívébe egy-egy alkotásom. Legfőbb célom, hogy sikerüljön megnyitni Mohácson az általam megálmodott, játszótérként is funkcionáló bábszínházat, amelyhez jelenleg az épületet újítgatom. A bábszínház udvarára természetesen különféle állatokat megjelenítő gumiszobrokat is tervezek, amelyek a szabadban játszást teszik lehetővé.
Magyarországi és sváb származású, tíz évig a nagyváradi színháznál dolgozott. Újabban felbontotta a szerződését, hogy szabadúszó színészként folytassa karrierjét. Melinda németül, magyarul és angolul anyanyelvi szinten beszél, most épp az amerikai akcentusát tökéletesíti, ha érkezik egy jó lehetőség, tudjon élni vele.
A legelső kötetem (Olaszliszka – Egy lincselés naplója) felkérésre készült. Akkoriban a Magyar Hírlap újságírójaként dolgoztam, és azt a feladatot kaptam, hogy tudósítsak az olaszliszkai lincselésként elhíresült büntetőperről.
Hogyan figyelhetjük ebben a felgyorsult világban életünk történéseit? Nem olyan bonyolult feladat ez. A többszörös Örkény István-ösztöndíjas íróval beszélgettünk azokról a megoldásokról, amelyeket az élet maga kínál nekünk. Szóba került még a színház, az újságírás és szépirodalom egyvelege, de arra is kerestük a választ, hogy mi talál ma a világhoz.
Óriási életmű kötődik a nevéhez, a számadatok alapján eddig 42 kötete jelent meg, 38 színházi bemutatója volt, 20 nyelvre fordítottak az írásaiból. Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, drámaíró és irodalomtudós az átiratok mestere. Több klasszikus szerző művét gondolta újra, olyan szerzők kapcsolódnak az életművéhez, mint Mándy Iván, József Attila, Bohumil Hrabal vagy Milan Kundera. Szövegeiben a művek párhuzamos olvasását komoly értékítélet kíséri.
Az építészettől az irodalomig, a novelláktól a regényig menetelt, utóbb pedig a forgatókönyvírást is kipróbálta az idei KMI 12 Szerzőbár tagja, Jánoki-Kis Viktória. A tavalyi Móricz Zsigmond-ösztöndíjas írónővel a meg nem bánt pályaváltásról, az írás folyamatáról és mérhetetlen szeretetéről is beszélgettünk.
Mila Haugová verskötetei francia, német, angol és szlovén nyelven is megjelentek. 2013-ban megkapta a Dominik Tatarka-díjat, 2020-ban pedig Szlovéniában az Európai Irodalmi Vilenica nagydíjat. Magyar nyelvű, Őzgerinc című kötete 2000-ben jelent meg a Kalligram Kidónál, a munkásságáról szóló monográfia pedig 2002-ben, (Mila Haugová: Alfa) szintén a Kalligramnál.
Az idei KMI 12 Szerzőbár tagjai között találjuk a József Attila-díjas magyar költőnőt, Farkas Wellmann Évát, aki szívesen mesélt a készülőben lévő portréfilmjéről, a gyerekkoráról, de beszélgettünk az első és útindító olvasmányélményeiről, s a minőségi irodalom utánpótlásáról is.
Előadásaival mintegy huszonöt éve járja a magyarlakta településeket szerte a Kárpát-medencében, megtapasztalva a vándorszínészi létmód örömeit, kihívásait és nehézségeit is. Lapunkban erdélyi szabadúszó előadóművészekkel közöl interjúkat és készít kutatást a témában, mert úgy véli, ez a szelet eddig hiányzott az erdélyi színháztörténeti kutatásokból. Ezúttal mi kérdeztük őt, „akasztjuk a hóhért”.
Barabás Réka, miután elvégezte a marosvásárhelyi színművészeti főiskolát, több társulatnál is játszott, amíg családi okok miatt nem költözött el Nagyszebenbe, ahol már nem volt magyar színház. Rövid kényszerszünet után egy magánprodukcióval állt elő, és önálló előadóként több száz előadást tartott a Pufi című produkciójával. Nemrég a válása miatt hazaköltözött Hargita megyébe, és felajánlotta a csíkszeredai színháznak új ötletét, egy babaszínházi produkciót.