Ha összehasonlítjuk Berde Amál életművének recepcióját pályatársáéval, Nagy Imréével, meglepő aránytalanságokra derül fény. Utóbbiról számtalan művészeti katalógus ad hírt, tanulmányok sorát olvashatjuk alkotásairól, képtár viseli nevét. A megjegyzés nem feminista támadás Nagy Imre ellen, csupán példa arra, miként lehet megfelelően kezelni egy alkotói életutat, míg egy másikat háttérbe szorítani. Berde Amálra nem emlékezik képjegyzet, gyűjtemény, állandó kiállítás, monográfia, de még egy árva emlékszoba sem maradt utána.
Berde Amál Kackón született 1886. december 15-én, lelkész szüleinek második gyermekeként, tanulmányait Nagyenyeden kezdte, a tanítóképzőt Kolozsváron fejezte be. Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke közreműködésével „kölcsönkaptuk” lányától, a kilencvenhat éves Dóczy Aglentől azt a dokumentumot, amelyből a gyermek Amálka legnagyobb álmára derült fény: „hozzon az Angyalbácsi pemzlit s szépfestékeket.”
Korai naplóiból kiderül, festményeit időnként rossz jegyekkel is „jutalmazták”, amelyeket a kamaszodó Amália csüggedéssel fogadott, holott már az alsó tagozatban születtek olyan vázlatai, amelyek a későbbi színvirtuózt sejtették. Az egy-két tónussal végigvitt, leheletfinom, mégis merész akvarelljei a mai „ítészeket” is meglepik.
Szerencsére mindez nem törte meg a pályáját. Gyermekkori alkotásairól ezt írja: „… ma is csodálkozással néztem, hogy egy gyermeki elme hogy tud olyan összefüggő díszítő rajzolatot adni”. A tanítóképző befejezése után Budapesten Kernstok Károlynál, majd Bécsben tanult 1910-ig, aztán visszatért Nagyenyedre és házasságot kötött Dóczy Ferenccel, aki matematika-fizika szakot és teológiát végzett Kolozsvárott.
Amál 1910-ben mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt egy Londonban rendezett kiállítással, ezután számos tárlaton szerepelt képeivel, húgával, Máriával együtt. A Debsitz-iskolában folytatta tanulmányait, ott ismerkedett meg a német iskola új törekvéseivel. Miután hazatért, a nagybányai szabadiskolát látogatta 1914 és 1920 között.
Abban az időszakban rajzot is oktatott a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, ahol férje tanított: 1933–1937 között a kollégium rektorprofesszora volt.
1920-ban Nagyenyeden rendezte meg első önálló kiállítását. Fontos eseménynek számított ez, hiszen a kisvárosban nem volt mindennapos egy női festő tárlata. Képein az erőteljes színvilág érvényesült. Posztimpresszionista vásznain, amelyeken elsősorban Erdély tájait örökítette meg, a tradicionális perspektívának hódolt. 1923-ban újra ellátogatott Münchenbe, majd visszatért Nagybányára, ahol részt vett a kolónia 1924–1925 telén rendezett kiállításán, akkor már önállóan dolgozó művészként volt jelen a festőtelepen. Amál igen jó barátságban volt Thorma Jánossal, aki harmadik gyermeke keresztapaságát is elvállalta. Thormát egyik legkedvesebb mesterének tartotta, korrektúráit élete végéig őrizte, sokszor kérte tanácsát, tájékoztatta sikereiről.
Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét” Thorma János így jellemezte: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nemigen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
Érzékeny portréi a magyar művelődéstörténet remekei. Zsánerképein váltakozva parázslik az enyedi este a narancsos-lilás pompában tündöklő alkonnyal, lenyűgöző a Farkas utcai templom a pirkadat fényeiben, és az is, ahogy a családi életének legmeghittebb pillanatait és az öregedés méltóságát jeleníti meg.
Berde Amál 1976. december 12-én hunyt el Kolozsvárott.
Egy olyan monumentális, gyakorlatilag feledésbe merült festményéről szeretnék részletesebben írni, amely elsősorban témája miatt kuriózum.
A közel négyméteres alkotáson tíz alak látható: kilenc asszony és egy kisbaba egy székely madonna karján. A helyszín valószínűleg Székelyföld. A kép az 1950–60-as években született, a kor mostoha ideológiái miatt a címe: Munka és pihenés.
Ha életképként próbálnánk értelmezni, teljesen értelmetlen és életidegen csoportosulás lenne. A szemlélőnek a székely asszonyok között feltűnik egy jellegzetesen XIX. századi fekete tafota selyemruhás, főkötős nemesasszony, aki a két hátat fordított asszonynak magyaráz: „Székely népemet én a feketekötésű bibliához szoktam hasonlítani, mely szerényen húzódik meg környezetében, bár lapjai mögött az élet forrásai buzognak.”
A jelentős alkotást első ízben a Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. A központi nőalak öltözékéből arra következtethetünk, hogy nem lehet más, mint a múzeum alapítója, Csereyné Zathureczky Emília (felcsippentett szoknyáját előkelően tartja, kezében ott van a jellegzetes feketekötésű biblia). Ezt hangsúlyozzák a különféle realisztikus megformálású, de kompozíciójukban sokkal inkább szimbolikus, néprajzi műfajokat megidéző tárgyak és a változatos, székely tájegységeket bemutató viseletekben megjeleníthető figurák is, ami szintén nem véletlen, hiszen ő a korszak egyik jelentős néprajzi elméletírója és gyűjtője is volt.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. szeptemberi és a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 2-i számában.)
A Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma ezüst plakettjének kitüntetettje, a PRO URBE-díjas Banyák István prímás az idén három kerek évfordulót ünnepel. 20 évvel ezelőtt élesztette újra a Bihari Napokat, 20 éves a Lipcsey György alkotta Bihari János-szobor Dunaszerdahelyen, és október 8-án ünnepelte 85. születésnapját. A nagyabonyi születésű zenész neve évtizedek óta fogalom a cigányzene szerelmesei körében.
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.
Tony Lakatos ismert és elismert dzsesszszaxofonos, aki már egészen fiatalon szakított a családi hagyománnyal, miszerint felmenőihez, családtagjaihoz hasonlóan neki is hegedülnie kellene. Már korán úgy érezte, hogy világot akar látni, és eldöntötte, hogy nagy hal akar lenni a nagy vízben. Ez Tony Lakatos története, akivel a Nyárhangoló Fesztiválon az esti fellépése előtt beszélgettünk.
Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, kitűnő színpadi alakításai mellett számos emlékezetes filmszerepet is a magáénak tudhat. Láthattuk őt olyan kultikus magyar filmekben, mint A Hídember vagy a Magyar vándor, valamint az Üvegtigris című vígjáték harmadik részében is játszott. Az ő hangján szólal meg magyarul Bruce Wayne Batman szerepében, a népszerű Stranger Things sorozat egyik szereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és ő tolmácsolja Az igazi című Márai-regény férfi főhősének gondolatait hangoskönyv formájában.