Ha összehasonlítjuk Berde Amál életművének recepcióját pályatársáéval, Nagy Imréével, meglepő aránytalanságokra derül fény. Utóbbiról számtalan művészeti katalógus ad hírt, tanulmányok sorát olvashatjuk alkotásairól, képtár viseli nevét. A megjegyzés nem feminista támadás Nagy Imre ellen, csupán példa arra, miként lehet megfelelően kezelni egy alkotói életutat, míg egy másikat háttérbe szorítani. Berde Amálra nem emlékezik képjegyzet, gyűjtemény, állandó kiállítás, monográfia, de még egy árva emlékszoba sem maradt utána.
Berde Amál Kackón született 1886. december 15-én, lelkész szüleinek második gyermekeként, tanulmányait Nagyenyeden kezdte, a tanítóképzőt Kolozsváron fejezte be. Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke közreműködésével „kölcsönkaptuk” lányától, a kilencvenhat éves Dóczy Aglentől azt a dokumentumot, amelyből a gyermek Amálka legnagyobb álmára derült fény: „hozzon az Angyalbácsi pemzlit s szépfestékeket.”
Korai naplóiból kiderül, festményeit időnként rossz jegyekkel is „jutalmazták”, amelyeket a kamaszodó Amália csüggedéssel fogadott, holott már az alsó tagozatban születtek olyan vázlatai, amelyek a későbbi színvirtuózt sejtették. Az egy-két tónussal végigvitt, leheletfinom, mégis merész akvarelljei a mai „ítészeket” is meglepik.
Szerencsére mindez nem törte meg a pályáját. Gyermekkori alkotásairól ezt írja: „… ma is csodálkozással néztem, hogy egy gyermeki elme hogy tud olyan összefüggő díszítő rajzolatot adni”. A tanítóképző befejezése után Budapesten Kernstok Károlynál, majd Bécsben tanult 1910-ig, aztán visszatért Nagyenyedre és házasságot kötött Dóczy Ferenccel, aki matematika-fizika szakot és teológiát végzett Kolozsvárott.
Amál 1910-ben mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt egy Londonban rendezett kiállítással, ezután számos tárlaton szerepelt képeivel, húgával, Máriával együtt. A Debsitz-iskolában folytatta tanulmányait, ott ismerkedett meg a német iskola új törekvéseivel. Miután hazatért, a nagybányai szabadiskolát látogatta 1914 és 1920 között.
Abban az időszakban rajzot is oktatott a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, ahol férje tanított: 1933–1937 között a kollégium rektorprofesszora volt.
1920-ban Nagyenyeden rendezte meg első önálló kiállítását. Fontos eseménynek számított ez, hiszen a kisvárosban nem volt mindennapos egy női festő tárlata. Képein az erőteljes színvilág érvényesült. Posztimpresszionista vásznain, amelyeken elsősorban Erdély tájait örökítette meg, a tradicionális perspektívának hódolt. 1923-ban újra ellátogatott Münchenbe, majd visszatért Nagybányára, ahol részt vett a kolónia 1924–1925 telén rendezett kiállításán, akkor már önállóan dolgozó művészként volt jelen a festőtelepen. Amál igen jó barátságban volt Thorma Jánossal, aki harmadik gyermeke keresztapaságát is elvállalta. Thormát egyik legkedvesebb mesterének tartotta, korrektúráit élete végéig őrizte, sokszor kérte tanácsát, tájékoztatta sikereiről.
Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét” Thorma János így jellemezte: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nemigen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
Érzékeny portréi a magyar művelődéstörténet remekei. Zsánerképein váltakozva parázslik az enyedi este a narancsos-lilás pompában tündöklő alkonnyal, lenyűgöző a Farkas utcai templom a pirkadat fényeiben, és az is, ahogy a családi életének legmeghittebb pillanatait és az öregedés méltóságát jeleníti meg.
Berde Amál 1976. december 12-én hunyt el Kolozsvárott.
Egy olyan monumentális, gyakorlatilag feledésbe merült festményéről szeretnék részletesebben írni, amely elsősorban témája miatt kuriózum.
A közel négyméteres alkotáson tíz alak látható: kilenc asszony és egy kisbaba egy székely madonna karján. A helyszín valószínűleg Székelyföld. A kép az 1950–60-as években született, a kor mostoha ideológiái miatt a címe: Munka és pihenés.
Ha életképként próbálnánk értelmezni, teljesen értelmetlen és életidegen csoportosulás lenne. A szemlélőnek a székely asszonyok között feltűnik egy jellegzetesen XIX. századi fekete tafota selyemruhás, főkötős nemesasszony, aki a két hátat fordított asszonynak magyaráz: „Székely népemet én a feketekötésű bibliához szoktam hasonlítani, mely szerényen húzódik meg környezetében, bár lapjai mögött az élet forrásai buzognak.”
A jelentős alkotást első ízben a Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. A központi nőalak öltözékéből arra következtethetünk, hogy nem lehet más, mint a múzeum alapítója, Csereyné Zathureczky Emília (felcsippentett szoknyáját előkelően tartja, kezében ott van a jellegzetes feketekötésű biblia). Ezt hangsúlyozzák a különféle realisztikus megformálású, de kompozíciójukban sokkal inkább szimbolikus, néprajzi műfajokat megidéző tárgyak és a változatos, székely tájegységeket bemutató viseletekben megjeleníthető figurák is, ami szintén nem véletlen, hiszen ő a korszak egyik jelentős néprajzi elméletírója és gyűjtője is volt.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2018. szeptemberi és a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. március 2-i számában.)
Nagy Gáspár költészete a magyar és európai líra metaforikus hagyományában gyökerezik, játékosságát posztmodern elemek beemelése adja. E két komponens ritmikája biztosítja a mondanivaló súlyának és a forma könnyűségének egyensúlyát. Lírai személyiségének fundamentumát a keresztény értékek, a morális tartás és erkölcsi tisztaság képezik, alkotásaiban erős hangsúlyt kap a létezés isteni oldala, a szakralitás.
„A színész igazából eszköz. Nem olyan, mint a zenész, inkább a hangszerhez hasonlít. És ha nem használják, nem vigyáznak rá, elhangolódik, tönkremegy” – Fehérvári Péterrel a színpadi létezésről, karrierépítésről, pandémiáról beszélgettünk.
A kolozsvári 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat nyert az Andrei Zincă által rendezett Și atunci… ce e libertatea? (És akkor... mi a szabadság?) című film, mely az embertelen körülmények között lehetséges vagy lehetetlen szabadságra kérdez rá. A magyar karaktert, Ferencz Ágnest játszó színművésznőt, Skovrán Tündét faggattuk.
A Bagossy Brothers Company tavaly Petőfi Zenei Díjat nyert az év akusztikus koncertjéért, az Olyan ő című daluk pedig az év legjobb hangfelvételének járó Fonogram-díjat hozta el. Kulisszatitkokról beszélgetünk Bagossy Norbival és öccsével, Lacival, de velünk van Biró Barbi is, akit az Olyan ő című nótával együtt szeretett meg a közönség.
Próbáljuk magunk elé képzelni azt a fiatal orvost, aki az 1840-es években már-már megszállottan kutatja, mi okozza a szülő nők halálát. Tragédiák szemtanúja, tehetetlenül nézi, hogy az élet és a halál kapui ennyire ijesztő közelségben nyílnak. Naponta boncol – akárcsak a kollégái –, próbálja megtalálni, mi az észszerű magyarázat arra, hogy fiatal nők veszítik életüket, kisbabák maradnak árván. Nem tudja elfogadni a kor magyarázatait, hogy e tragédiák mögött a csillagok állása lehet vagy a betegeket látogató papok csengettyűinek hangja.
Szabó Gábor neve aligha cseng ismerősen ma Magyarországon – pedig a helyzet jobb, mint 1990-ben. Addig ugyanis nem igazán lehetett hozzájutni a disszidens gitárművész lemezeihez, csak a szakma tartotta számon azt a jazzgitárost, aki olyan embereket inspirált stílusával, mint Carlos Santana, aki Mr. Szabo című számával állított emléket a magyar gitárosnak.
Tudom azt is, hogy az a bizalom, amivel egykor a barátaid közé fogadtál, most, hogy elmentél közülünk, felelősséggé változott: majd segíts odafentről felnőni a feladathoz, továbbvinni azokat az értékeket, amelyekben te magad is hittél, és éltetni azt a nagy hitet, ami téged mozgatott itt, a Földön, hetvenkét éven keresztül.
Kodolányi János harcosan elkötelezett, meggyőződését, hitét, magyarságát minden körülmények között egyértelműen vállaló, könyörtelenül őszinte ember és író volt. „Tévedtem, hibáztam gyakran, felületesen gondolkoztam, megtévesztettek események és emberek, tudásomnak is híja lehetett, azonban nem hazudtam.”
Kölcsey Ferenc szülőházában egy román pap lakik, ugyanis ez a sződemeteri görög katolikus parókus szolgálati lakása. A ház valamikor a múlt század elején került az egyház tulajdonába, 1945-ben államosították az ingatlant, és 1989 után került vissza a görög katolikusokhoz. Kölcsey Ferenc születésének 230. évfordulója apropóján a sződemeteri Kölcsey-tárlat kurátorával, Gyapay László irodalomtörténésszel beszélgettünk.
Demeter Ferenc húsz éve van a bábos pályán, sok mindent kipróbált. Hisz a bábok gyógyító hatásában, a játék szentségében. Most, hogy az előadások szünetelnek, csak közönséget kérne, és azt, hogy újra játszhasson.