Varga Melinda: A novella végét szoktam megírni

2020. május 17., 07:18

– Az Irodalmi Jelen debütdíját a Tökéletes gyilkosság című novellafüzérével érdemelte ki. Eredetileg egy novella volt, miért gondolta úgy, köré kell építeni egy egész történetet?

– Mindig a novella végét szoktam először megírni, a Tökéletes gyilkosság sem kivétel ez alól. Eredetileg egy visszatérő álmomat szerettem volna megírni, de úgy éreztem, egy novella kevés hozzá, ezért elkezdtem körbeépíteni az utolsó részt. Lassan, de biztosan alakult ki a történetfüzér, amely a fejemben és az álmaimban már megvolt. Néha most is formálok rajta, hozzáírok, elveszek belőle.

– A Tökéletes gyilkosságban Gedeon, a főhős macskává változik – a macska többször is visszatér a prózáiban, úgy gondolom, nemcsak egyszerű szövegszervező elem, hanem ennél többről van szó.

– A macskák különleges és mitikus lények. Valahol az élet és a halál között állnak. Nem ragaszkodnak senkihez, kicsit olyanok, mint az emberek. De ők sokkal titokzatosabbak, mert nem tudnak beszélni.

– Több rövidprózája kapcsolódik a romaiskolához, ahol tanít. Milyen magyar lányként roma gyerekeket tanítani? Úgy tudom, kortárs szépirodalomra is neveli őket.

– Kihívás. Kemény, önzetlen és néha idegfeszítő munka a legjobbat kihozni ezekből a gyerekekből, és nem mindig sikerül. Ha csak egyetlen fiatalt is sikerül jobb útra terelni, már megérte. Irodalmat és nyelvet tanítok nekik, nincs lehetőségük az olvasásra, gyakran viszem el otthonról a kedvenc olvasmányaimat, valamint az élő irodalmat. Ez egy löket nekik ahhoz, hogy érdeklődést mutassanak a kultúra, az irodalom és az anyanyelv szeretete iránt.

– Novelláiban erős Jack London és Franz Kafka hatása, jól gondolom, hogy ők hatottak önre leginkább?

–Igen. Mindkét írót nagyra tartom, mégis a kedvencem Edgar Allan Poe és Guy de Maupassant. Az elbeszélések és a verseik magukkal ragadtak, gyakran gondoltam arra, hogy ha egy kicsit is olyan jól írnék, mint ők, az már említésre méltó lenne.

– A próza mellett a költészet is érdekli, s nagyon érdekes, hogy hol epikusabb jellegű költeményeket, prózaverseket ír, hol pedig olyat, ahol a metrum, a kötött forma dominál. Mi indította el önben a költészet művelése iránti vágyat?

– Gyerekként sok szavalóversenyre jártam, dobogós helyezéseket értem el. Az első írásaim versek voltak. Később beláttam, hogy a versírás nem az én műfajom, így kisebb történeteket kezdtem megírni, amelyek az idő folyamán egyre erősebb novellákká alakultak át. Mostanában sok verset olvastam, ennek hatására ismét a líra felé kacsintgatok, annak is a különböző formáiban keresem a nekem megfelelőt. Ez az oka a változatos repertoárnak, egyelőre nem tudom eldönteni, melyik az, amiben kiemelkedőt tudnék alkotni.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. június 9-i számában)