Ágoston Szász Katalin: Repülés és metafizika

Farkas Wellmann Endre

Igaz magyar emberek üzennek

Talán egy éve is elmúlt, hogy a szerkesztőségi postában egy érdekes küldeményre bukkantam: kézzel írt, igényes külsejű levél és néhány fénymásolat volt a borítékban. Valamiféle versek. Ilyenkor nem örül túlságosan a szerkesztő, hisz manapság, ha kincset is ér egy ilyen szöveg, amennyiben nem elektronikus a formátuma, csak pluszterheket ró rá. Vetettem egy pillantást hát a fénymásolatokra, elsőre az évszám tűnt fel az egyiknek az alján: 1817. A levél írója arra kért, hogy ha van rá mód, szeretné nyomtatásban is látni a mellékelt verset. A másik kópia pedig az előbbi vers átiratát tartalmazta, a levél írója által

Silling István

Dunatáji asszonysors

Laura Gottlieb éppen csak kikerült a Szegény Iskolanénék zombori zárdájából, amelynek előcsarnokában komor, fekete márványtábla hirdette Isten dicsőségét és Haynald Lajos kalocsai érsek nemes tettét a katolikus leánynevelésért, amikor feleségül adták Wőnecky Sándor Károly újvidéki nagykereskedőhöz.

Az apácáknál töltött zombori évek alatt – hogy miért nem a sokkal közelebbi Kalocsára küldték szülei, azt sosem tudta meg Laura Gottlieb – alig volt alkalma férfiak társaságába kerülni, hiszen még a vakációk idejét is jobbára jankováci nagynénjénél töltötte. Az a néhány hét pedig, amikor

Pál-Lukács Zsófia

Elmesélni a Himnusz regényes történetét – Interjú Tuza Norbert filmrendezővel

Vannak meghatározó kulturális értékeink, melyekre gyakran evidenciaként tekintünk, s csak ritkán foglalkozunk azzal, mi lehet az eredettörténetük, hogyan váltak alapkövekké, miképp lehetnek ma is az identitásunk részei. Kölcsey Ferenc Hymnus című költeménye is ilyen, ami kétségtelenül Erkel Ferenc zenéjével alkot számunkra egységet (még ha tudjuk is, hányféle átdolgozás született). Vajon milyen indíttatásból készít a téma kapcsán dokumentumfilmet egy fiatal filmrendező, aki társaival nemcsak a Zenélő Budapest 2020, a KameraZene és a ZeneHorizont komolyzenei műsorok rendezője, de ismert reklámfilmek alkotója is? Hogyan lehet „korszerűen” elmesélni, bemutatni a Himnusz

Tóth Eszter Zsófia

Virág Mihály nem lett ügynök

Virág Mihályt, az elismert szabadkai rendezőt és főiskolai tanárt két éven át, 1961 és 1963 között tanulmányozta az állambiztonság beszervezés céljából. Virág Mihály azonban nem lett ügynök: emberi tulajdonságai alkalmatlanná tették a feladatra, az ügyet lezáró jelentés szerint. Ugyanis túl jó embernek bizonyult, nem áskálódónak, nem intrikálónak, a színházért élt és halt.

Éltető József

Gyászhír után

De van ennek az ifjan tartó emlékezetnek egy mélyebb és igazibb – bár jóval bonyolultabb – oka is. Farkas Árpád ugyanis kamaszkora óta költő volt, méghozzá kétségbevonhatatlanul. Nemcsak az volt – annak is látszott. Volt a lényében, habitusában, modorában és hanghordozásában valami, ami nem hagyott kétséget e tekintetben.

Száraz Miklós György

Kíváncsiság

Jorge Luis Borges azt nyilatkozta egyszer, hogy amikor a Buenos Aires-i metróújság főszerkesztője volt, mindenféle álneveken egy csomó cikket írt mindenféle tudományos és misztikus meg transzcendens témakörben, amikről halvány gőze sem volt, amilyen például a Hold-utazás, a gondolatátvitel, a negyedik dimenzió vagy a halmazelmélet.

Az agg mester ezzel sok mindent elárult magáról. Főleg azt, hogy gyerekes kíváncsiság munkált benne. Borges felnőttes gyerek volt és gyerekes felnőtt maradt. Ez a dolog veleje. Ez a kettősség. 

Juhász Kristóf

Hogyan öljük meg a halált?

Jól bele kell nézni a halál pofájába. Aztán el kell készítenünk maszkunkat (ha komolyan gondoljuk, nem jó a bolti, legfeljebb ha a felismerhetetlenségig átalakítjuk), amely egyszerre harci, állat- és halotti maszk, egyszerre néz mennybe és pokolba. Ebben a maszkban aztán mulatva, tombolva, kurjongatva, önfeledten szaporodva, farkasként az égre vonítva, teljes harci és életeksztázisban megöljük a halált. Ha megvolt, levesszük a maszkot, elégetjük, visszaváltozunk normális emberré, és húsvétig pihenünk, mert akkor megint másféle dolgunk akad.

Farkas Adrienne

Tombolhatunk mostan

A bál – főként az álarcosbál – az egyik leggyakoribb mesebeli vagy irodalmi szimbólum. A magyar irodalom talán legbájosabb báli napját Mikszáth Kálmán írta le A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében, uzsonnától éjféli suppéig, korcsolyával, pletykáló hölgyekkel, idősödő gavallérokkal, kártyázó és konspiráló urakkal.

Tallián Mariann

Igazkönny – Börcsök Enikő emlékének

Hiába figyeltem évekig a takarásban, nem tudtam leleplezni, hogyan csinálja, de most, hogy nem láthatom többet, tudom, nagyon egyszerű a válasz. Börcsi ezzel az igazkönnyel született a földre. Küldetésként kapta és magával cipelte egész életén át. Gyűlt benne a sok lelki fájdalom, nehéz sorsának harcos küzdelmeiben folyamatosan termelődött és ha éppen meríteni kellett ebből a végtelen vízből, egyszerűen kicsordult a szeméből.

Sántha Attila

Rabonbánok és gyulák – a Csíki Székely Krónika két tisztségnevéről

 2013-ban jelent meg a Csíki Székely Krónikáról szóló tanulmányom a csíkszeredai Székelyföld folyóiratban, amelyben arra a következtetésre jutottam elsősorban filológiai érvek alapján, hogy azt nem hamisították 1796-ban, hanem kizárólag 1533-ban írhatták, mint ahogy maga is állítja. Azóta is foglalkozom e szöveggel – most két, abban előforduló tisztségnévvel kapcsolatban jövök új elemekkel.