Disztópia – ez volt a hívószó, amikor az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum (IGYIC) első műhelymunkáján jártam. Zágoni Balázs A Gömb című regénye apropóján egy irodalmár-kritikus, egy filmkritikus-filmtörténész és egy középiskolai tanár kínált szempontokat az ifjúsági disztópikus irodalomhoz.
Kiváló szakemberekről van szó (Szekeres Nikoletta, Zalán Márk és Návai Péter), de talán még fontosabb, hogy a különböző szakterületek képviselői együtt voltak jelen ezen a találkozón, ahol később egy-egy előadóhoz csatlakozva kisebb csoportokban folytatódott a beszélgetés. (Az IGYIC egyik vívmánya épp ez a közvetlenség, és hogy valódi találkozási lehetőséget teremt.) A csoportban – azaz a közönség soraiban – voltak írók, költők, pedagógusok és szülők is. Engem sem újságíróként érdekelt a téma, hanem mert két fiú anyjaként gyakran szembesültem már azzal, mennyire nehéz eligazodni a gyerekeknek kínált számtalan kiadvány között. Fáztam már rá nagyon népszerű dolgokra, azaz olvastam fel úgy hónapokon át gyerekkönyvet, hogy sóhajtozva korrigáltam a borzalmas mondatokat újra és újra, és jártam már úgy, hogy kedves olvasmányommá vált az a könyvsorozat, amelyet a gyerekek kunyeráltak ki, hiszen „az osztályban mindenki ezt olvassa.”
A kiscsoportos beszélgetésen kiderült, van olyan tanár köztünk, aki több száz kilométert vonatozott ezért a találkozóért, van olyan gyerekíró, aki közönségtalálkozók tanulságát hasznosítva kezdett bele egy azóta már igen népszerű sorozatba, és hogy bizony nem mindig a nagyvárosi elit iskolában találjuk a leglelkesebb és legkreatívabb tanárokat. Óriási a kibeszéletlenség – ez látszott abból, ahogyan sorolták a résztvevők az érveiket. És hogy bár sokszor nincs felmutatható és lobogtatható eredménye egy-egy tanár lelkesedésének és kitartásának, mégsem hiábavaló az a rengeteg munka, amellyel felkutatja, milyen kortárs szövegekkel érdemes kiegészíteni vagy helyettesíteni a tanterv által kínált olvasmányokat, és van értelme megküzdeni sokszor a kollégákkal és a szülőkkel is azért, hogy a diákok olyan szövegen keresztül tanuljanak, amelyek valóban megszólítják őket.
Hozzátartozik-e az élethez az olvasás?
Az olvasóvá nevelés közös ügy. Sokszor célja ez a szülőknek és pedagógusoknak, a kiadóknak pedig egyértelműen az érdeke. És a gyerekek? Általában próbálnak valamilyen életszerű életet élni, miközben lavíroznak a feléjük irányuló számtalan elvárás között. S hogy az életszerű élethez hozzátartozik-e az olvasás, az nagyban függ attól, hogy lát-e erre példát, kötődik-e igazi élménye ehhez a tevékenységhez, milyen könyvekkel találkozik. Soktényezős és sokszereplős viszonyrendszer ez – ebben vállal kulcsszerepet a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) égisze alatt nemrég alapított Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum.
– Modulrendszerben gondolkodunk, különböző szakmákat és célközönségeket párosítunk, nálunk valóban találkozhatnak fizikailag és információcsere alapján is a különböző területek képviselői – hangsúlyozza dr. Harmath Artemisz irodalomtörténész, kritikus, az IGYIC vezetője (képünkön). Mint mondja, főként kortársakon keresztül igyekeznek olvasásra inspirálni a fiatalokat. Tevékenységüknek ugyanis csupán egyik iránya az, hogy közös szakmai fórumot teremtenek, ahol az olvasás-népszerűsítésben érdekeltek találkozhatnak, a másik kiemelt cél a jelenlét. A Jön az író programukban például egy folyamatosan bővülő listáról szerző-moderátor párosokat hívhatnak meg az iskolák, így a Kárpát-medence bármely tanintézményébe eljutnak majd a szerzők, és velük együtt a könyveik is, ugyanis az iskola könyvtára az adott könyvből tizenöt példányt kap ajándékba a PIÜ jóvoltából. Emellett az IGYIC honlapján és a Mesecentrum nevű blogon is folyamatosan tesznek közé a tájékozódást segítő és gondolatébresztő anyagokat, interjúkat, kritikákat.
Szóvá tenni azt is, ha silány
Kényes dolog negatív kritikát közölni, megírni valamiről, hogy sekélyes és silány. Főként úgy, hogy esetleg ismerjük a szerzőt, és tudjuk, hogy neki és a családjának ez egy igen személyes történet és nagy öröm a könyv, vagy különböző szakmai vonalon összekapcsolódik a pályánk. Adódik a kérdés: van-e tétje a rosszul sikerült dolgokat kiemelni vagy elég csupán a jót erősíteni?
– Nagyon sok ajánlóoldal van, nekünk viszont az a vágyunk, hogy meg merjünk jelenni akár negatív kritikával is – fejti ki az intézményvezető, és hangsúlyozza: egy jó kritika mindig számba veszi a pozitívumokat és negatívumokat is. – Azzal adunk legtöbbet a szerzőnek, ha szakmai szempontból megalapozottan és elfogulatlanul írunk a könyvéről. Persze ez óhatatlanul vezethet sértődéshez. De előbb-utóbb biztosan belátják a kiadók és a szerzők is, hogy hosszú távon mindenképpen nyernek egy negatív kritikával is – teszi hozzá.
Dr. Harmath Artemisz korábban Mami olvas címmel irodalmi blogot indított, amely személyes-magazinos stílusban, de igényes szakmaisággal vizsgálta a kortárs gyerekirodalmat és segítette a szülőket a tájékozódásban. Innen nézve érthető igazán, milyen áldás, ha valaki személyes missziót lát az értékes gyerekirodalom felkarolásában, és lehetőséget kap, hogy ezt célirányosabban képviselje és hatékonyan építse tovább. Az IGYIC struktúrájának kialakításában is tetten érhető, hogy nem marketing- vagy piaci oldalról közelít ehhez a területhez, hanem az olvasó és az olvasóvá nevelésre törekvő szülő és szakember gyakorlatias szemszögéből. Sajátos dinamikájuk van a programoknak és az online tartalmaiknak is, hiszen a valódi élet kérdései mentén érintenek szakmai és elvi problémafelvetéseket. Például szó van arról, milyen könyvek segíthetik a gyereket, ha gyászol, de felmerült az is, hogy van-e létjogosultsága a fiús könyvek– lányos könyvek kategorizálásnak.
Utóbbi kapcsán a szakember rámutat, hogy fiús téma minden, ami a küzdéssel, versengéssel, győzelemmel vagy akár a saját indulatok legyőzésével kapcsolatos, a kalandosság viszont mindkét nem számára vonzó. – Vannak olyan, a női fejlődés lélektanához kötődő témák, amelyek eddig kevésbé kerültek előtérbe, és nem árt, ha ezekre ráerősítünk, mert a lányoknak is szükségük van olyan mintákra, amelyeket nem biztos, hogy megtalálnak a sztenderd olvasmányokban. Például engem sosem kötöttek le a máig népszerű Pöttyös-könyvek, nem soroltam magam azokhoz a lányokhoz, akiknek ezek szólnak – jegyzi meg. De piaci oldalról a kategorizálásnak felhívó jellege van, a vásárlót segíti a tájékozódásban akár az életkori ajánlás. A szakember szerint azonban fontosabb a gyerekek személyiségének, fejlődésének, érettségének megfelelő könyvet kiválasztani, és igenis a szülők és pedagógusok feladata, hogy megtalálják, hogy az egyes gyereknek mi jelentheti a bejáratot az olvasás világába. Mint mondja, ez lehet egy konkrét szöveg, ami vonzó – a csali. És utána jön a többi magától, mert már könnyebben megtalálja, mit szeret. Fontos alapelv az is, hogy hagyjuk békén a gyereket, válogasson kedvére. De legyen sokoldalú és gazdag a kínálat. Mert ha keresgélhet, többféle írói világból, többféle stílusból, témából válogatva biztosan talál kedvére valót. Ugyanakkor van egy fontos felelősségük ebben is a szülőnek: az esztétikailag értékesebb művek legyenek elérhetők a gyereknek. Például ezek megtalálásában tud segíteni a megbízható kritika – kanyarodunk vissza ismét az IGYIC hétköznapokban is érvényes szerepéhez.
Megszólaltatni egy másik generációt
Az olvasásra nevelés meghatározó állomása az, amikor a gyereknek már nemcsak felolvasunk, hanem magának kell megbirkóznia a szöveggel. Ez sokszor nagy megtorpanás. A szakember szerint ilyenkor is nyitottan kell viszonyulnunk a különböző médiumokhoz, hiszen értékes „olvasási élmény” az is, ha más utakon jut el a szöveg a gyerekhez, például van olyan verses könyv, amely zenével együtt jobban megragadja őket, mint csendben olvasgatva, vagy az indiános könyvek a mai gyerekeket már nem vonzzák, de hangoskönyvvé szerkesztve szívesen meghallgatják ezeket a történeteket.
A kamaszkor az olvasóvá válás útján is meghatározó időszak, felmérések szerint ekkor távolodnak el legtöbben a könyvek világától, főként a fiúk. Ebben persze az online játékoknak és a virtuális világ vonzásának is nagy szerepe van, de az is szembetűnő, nagy hiányossága a magyar könyvpiacnak, hogy alig kínál nekik értékes olvasmányt. – A kiadók most vadásszák is azokat, akik kalandos történeteket írnának ennek a korosztálynak – jegyzi meg az intézményvezető.
Viszont azok, akik olvasóvá válnak, már nem fiús és lányos témák szerint válogatnak, egyre nagyobb igénnyel kutatják azt, ami közös. Azt keresik, ami a generációjuk története. Gyakran ugyanazt olvassák a fiúk és a lányok is – ez alakítja a csoport szóhasználatát és hivatkozásrendszerét. Ez viszont ritkán esik egybe a tantervben is szereplő szövegekkel.
Az IGYIC működése távlatilag talán itt is hozhat pozitív változást. – Ha megvalósul a tervünk, hogy az IGYIC nemcsak helyben, hanem nagyobb hatósugárban tud segítséget nyújtani a pedagógusoknak is, akkor ilyen intézménynek szeretném látni, amely tudja befolyásolni az oktatást és szempontokat ad az alaptantervhez – mondja a vezető, amikor megjegyzem, bárcsak a tankönyvekben is visszatükröződne az a sokrétű tapasztalat és információ, amely a különböző találkozások által végre felszínre kerül és összegezhetővé válik.
Van az IGYIC-nek egy másik „vívmánya” is: olvasó gyerekekkel és fiatalokkal is szóba állnak, és valóban meghallják az ő véleményüket is. Rövid videó-összeállításaikban kamaszok is elmondják, milyennek találták az adott szöveget. Zágoni Balázs könyve például itt van az asztalomon. Miattuk vettem meg. Nekik köszönhetően lesz ez a következő esti olvasmányunk.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 23-i számában.)
