2021. december 01., 07:00
Kopriva Attila: Téli motívum II. (olaj, papír, 20 × 30 cm, 2019)
Nyelvi kalandozások (30.)
Pustol a hó címmel készített előadást Szarvas József színművész életregényéből a Nemzeti Színházban. Mivel föltehetőleg aligha érti valaki a címet, a színház honlapja és magazinja megmagyarázza: „Reggel nem tudtak kimenni az ajtón. Az ablakpárkányig be voltak havazva. Szakadt a hó, megállás nélkül szakadt napokon át. A gyerek, a viharlámpát maga előtt tartva, hajnalban kimászott az ablakon. Ment havat lapátolni. Semmit nem látott, csak a lámpafényt és a hófüggönyt, semmit nem hallott, csak a csendet. Azt a csendet, ami már soha nem jön vissza. Ahogy nem jön vissza az a hó sem, ami éjjel, vaksötétben, egy apró lámpafénnyel megvilágítva pustol. Pustol a hó. Folyosókat kellett vágni: a kúthoz, a farakáshoz, a disznó- és a csirkeólhoz, a budihoz, a kukoricadarálóhoz és a bekötőúton, ki egészen a dűlőútig…”
Vajon ismeri-e a szót a nyelvjárástudomány? Az Új magyar tájszótárban természetesen benne van. Pustol, puskol: (hó vagy eső) széltől kavarva, sodorva esik, (vihar) sodorja, csapkodja a havat. De olyan jelentése is van, hogy port ver fel, porol, illetve egy adat szerint: a gőzmozdony sisteregve pöfékel. Az adatok nagy része egy jól körülhatárolható területről, a kelet-magyarországi Sárrétről, a Berettyó és a Körös vidékéről, valamint Csongrádból származik: Balmazújvárosból, Hajdúszoboszlóról, Kisújszállásról, Tetétlenből, Bucsáról, Nagyszalontáról. A szótárban szerepel még hortobágyi adatként a pustolás: erős széllel együtt járó havazás, hófúvás. Megtalálható a pust szótő is szegedi adatként: a levegőben szállongó por jelentésben, s ugyancsak szegedi adatként a pustos, azaz poros, az előző évi, feldolgozott paprika jellemzőjeként.
A jelentéseket és alakváltozatokat áttekintve válik izgalmassá nyomozásunk. Van tehát egy pust- szótövünk, amelynek jelentésbeli elágazásai: felvert por, kavargó, széltől sodort, csapkodó hó, eső; majd tovább: sistergő, pöfékelő mozdony. A szóban benne van a porszerűség és a kavargás. A szó rokonságában található még a pusmog, melynek szótöve (pus-) hangutánzó eredetű, hangalakja a sustorgó, suttogó hangokra utal. Ez beleillik a pustol jelentésébe, hiszen a széltől sodort, kavargó por, hó, eső hallathat ilyen hangokat. Fölvethető még, hogy esetleg a puska szavunk nincs-e rokonságban a pustollal? A 19. századi Czuczor–Fogarasi-szótár szerint igen, a szerzők egy pu-, illetve pus- hangutánzó gyököt feltételeznek. A ma etimológusai szerint azonban a latin buxis (puszpángfából készült doboz) jelentésű szóból indult el, s a német Büchse (persely, doboz, tégely; régi német: kézi tűzfegyver vagy löveg, később vont csövű lőfegyver, ma főként vadászfegyver) szóból terjedt el az európai nyelvekben. Mindenesetre elgondolkodtató az a mozzanat, ahogy az ember arcába vág a por, az eső, a hó…, mintha egy puskát sütnének el.
Egy irodalmi példát is találtam a pustol szóra. Mocsár Gábor Fekete csónak című regényében (1968) így szerepel: pustolt (vágott) a hó, pustoló hóvihar. Nem véletlenül. Az író Nyírmártonfalván született, sokáig élt Debrecenben és Szegeden. Éppen ott, ahonnan a pustol-ra vonatkozó adatok is származnak.
Pustol szavunkat tehát fölevenítette Szarvas József életrajzi előadása, s így egy kicsit bevezette a köznyelvbe is: „Egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a fekete vonaton jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház színészével, a viszáki Tündérkert és Kaszás Attila Pajta Színház gazdájával… Egy pillanatra megáll, aztán indul, folytatja útját.”
