A televíziós időjárás-jelentések egyre inkább hasolítanak a szórakoztató műsorokra. Stúdiónyi animációk, lépegető műsorvezetők („időjósok”, de erről később), olykor háborús viszonyokra, máskor tudományos értekezésekre emlékeztető megfogalmazás. És néhány állandó frázis. Például ilyenek (a következő mondatban két ilyen frázis is van):
• A folytatásban már nemcsak naplementés képeket lehet lőni, hanem télieseket is…
Tekintsünk el az időjárás-jelentéshez nem illő szlengtől (képeket lőni), figyeljük meg a két frázist: „a folytatásban” és „télieseket is”. A folytatásban bevett formulává vált, csakhogy eredete homályba vész, nem indokolható. Mert minek a folytatásáról lehet itt szó? Az időjárás folytatásáról? Az időjárás nem folytatódik. Nem mondunk olyat, hogy folytatódik az időjárás. Legföljebb azt mondjuk, hogy folytatódik a jó idő. A folytatásban kifejezéssel valószínűleg az időjárás-előrejelzés folytatódására utalnak. Vagyis erre: az előrejelzés úgy folytatódik; de mondhatnánk egyszerűbben: a további előrejelzés szerint, prognózisunk szerint. Tehát akkor összefoglalásként annyit, hogy „a folytatásban” divatkifejezés magyartalan. De akkor mi a baj a télies időjárással? Az, hogy a télies nem egészen azt jelenti, mint a téli. Vegyünk további helytelen példákat – van bőven, szinte mindennap hallani:
• És annak oka, hogy egyre téliesebbre fordul az időjárás, az, hogy napról napra csökken a hőmérséklet.
Szinte valamennyi meteorológusunktól idézhetünk hasonlót (2021. január 2-i termés):
• A következő hét első napjain is – az eddig megszokott módon – egészen télies lesz az időjárásunk.
• A szezon eddigi legkomolyabb havazása volt, illetve van a Dunántúlon. A folytatás is télies lesz.
• A következő napokban tehát marad a télies időjárás.
Mi tehát a baj a „télies” időjárással? Az, hogy a télies nem egyenlő a télivel. Néha a legegyszerűbb szavaink jelentését is tisztázni kell, mert valamilyen furcsa nyelvi divat folytán elfelejtődnek.
Mert mit jelent a télies melléknevünk? 1. A télire emlékeztető. Télies idő. 2. Téli időjáráshoz illő: téliesen öltözködik.
Ha a fenti mondatok tavasszal, nyáron vagy ősszel hangoztak volna el, még helyesnek is tekinthetnénk őket. Hiszen tavasszal, nyáron és ősszel az időjárás lehet télies, azaz a télire emlékeztető. Gondoljunk csak Nagy László Deres majális című versére, ott döbbenetes képekkel tör elő a tél élménye májusban:
Vadmeggy virágzik álmomban.
Hol a sör, a bor meg a szóda?
Dobol a szívem majálist -
varjak jönnek a hívó szóra.
Borzong a szagos meggylevél,
nehéz ökörvér-színnel alvad,
elpityergi magát az ég,
táncolnak a fűben a varjak.
…
Hol van a régi majális?
Társak, mit látok szemeimmel!
Fehérek leszünk, mint a csont,
poharunk más kézben csilingel.
Csakhogy az időjárás-idézetek egytől egyig januárban lettek lejegyezve. A tél kellős közepén! Vajon januárban mennyire indokolt télies időről beszélni, amikor tél van? Januárban az időjárás, ha megfelel a télinek, akkor téli, és nem télies.
Ez a jelenség a szavak jelentésének nem pontos ismeretére, használatára világít rá. Ráadásul magyar szavakéra, a magyar médiában. És arra a leheletfinom használati különbségre, hogy egyes szavakat másként kell használni télen és másként más évszakokban.
Ne feledjük: tavasszal nem tavaszias, nyáron nem nyárias és ősszel sem őszies az időjárás! Hanem tavaszi, nyári, őszi…
És akkor térjünk vissza az időjósokra. Amióta az időjárás-jelentések szórakoztatóipari termékké váltak, előszeretettel nevezik a meteorológusokat, illetve a nem meteorológus műsorvezetőket időjósoknak. Az időjós az értelmező kéziszótár szerint így határozható meg: (bizalmas, gyakran gúnyos használatban) „Az, aki, ami az időjárást (előjelek) alapján előre jelzi”. És mi illusztrálja ezt a jelentést (jelzőként): időjós béka.
A szótár időjós kategóriájába legföljebb a népi tapasztalaton, megfigyelésen alapuló népi időjárásmondó fér bele, de a tudományos megalapozottságú szakember nem. Pedig mindannyian tudjuk, hogy a meteorológia egy szakma. Tanszéke van az egyetemen, és nagyon fontos tudományos intézménye, valamint egész életünket (nem pusztán a ruházatunkat és az esernyőnket) befolyásoló jelentősége. Ez a szakma nyilván felhasználja a népi tudást, de szakemberei nem időjósok. Kicsit olyan ez a megnevezés, mintha a költőket költőcskéknek, a tanárokat tanárocskáknak (tancsiknak), a sofőröket sofőröcskéknek neveznénk. Humorból éppenséggel lehet, de mi köze a humornak az időjárás-jelentéshez?
(A sajtónyelvi hibákra a kiskunhalasi Balog Lajos tanár úr hívja fel rendszeresen a figyelmemet.)
A Német Nyelvtudományi Társaság (Gesellschaft für deutsche Sprache) 1977 óta választja ki a német nyelvben az év szavait. Jómagam az 1980-as évek végétől dokumentálom az év magyarországi szavait. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport 2010 óta több kategóriában és mindig nyelvi magyarázattal teszi közzé javaslatait. A fokozódó hírverseny miatt az év szavainak kiválasztása és kihirdetése már ősszel elkezdődik. De ez nem baj, mert ha egy szó decemberben bukkanna föl, igazából már csak a következő évben lehetne felkapott szó. Ahhoz ugyanis idő kell.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé. Összesen három önálló verseskötettel jelentkezett életében: Sötéttiszta (1975, Forum), Rigólesen (1988, Forum) és Palicsi versek (1995, Forum), illetve 2013-ban Enyhület és felröppenés címmel a Forum és az Életjel együttműködésének köszönhetően jelentek meg összegyűjtött versei.
„Az íróra a természet, a társadalom, a kulturális környezet sajátos hatást gyakorol, az írónak pedig az a feladata, hogy ezeket a hatásokat is figyelve keresse a Vajdaság életében »az általános emberit«. Az írónak meg kell kapaszkodnia valami pozitívumban. A határtalanságba, a színtelenségbe, a talajtalanságba nem lehet gyökeret ereszteni” – vallja a lírai alkatú prózaíró, Szenteleky Kornél. Az orvosi hivatás és praxis az emberi test bajaira, míg az írói, szerkesztői, irodalomszervezői életmű a lélek, a szellem állapotára próbált gyógyírt nyújtani.
Fenyvesi villánk verandáján éveken keresztül koronás keresztespók (Araneus diadematus) lakott. Az esti villanyfényben röpködő rovarokból bőséges vacsorái voltak, így nem is mindennap szőtt új hálót, raktározta a pókselyembe bugyolált élelmet. Néha valamilyen rovarral mi is tápláltuk, amelyet kezünkből ragadott el.
A történelem lapjain sokszor szereplő budapesti Rákos-patak forrása a Gödöllői-dombvidéken, Szada és Gödöllő között található. A patak átfolyik Gödöllőn, Isaszegen, Pécelen, a Rákosokon (Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoskeresztúr). Itt terül el a történelmi Rákosmező. Majd a kőbányai–zuglói kerülethatáron átkelve, 44 kilométeres útját befejezve Angyalföldnél, az Árpád híd fölött torkollik a Dunába.
Valószínűleg nem véletlen, hogy épp advent első vasárnapján, az egyházi év kezdetének első estéjén mutatták be a székelyföldi Etéden a település ikonikus hangszerét, a frissen rekonstruált timborát. Könnyű dolgom lenne, ha egyszerűen egy hangszerbemutatóról kellene most írnom, ám a történet valami sokkal bonyolultabb és fontosabb lényeget hordoz magában: sok évtized után most újra megszólal az a hang, amely hosszú időn át az etédi közösség önkifejezésének összetéveszthetetlen hangja volt, s amely az idők során végképp elhallgatni tűnt, egészen mostanig.
Benedek Dezső professzor legalább annyira csodabogár a tudományos szférában, mint egykori barátja, Szőcs Géza az irodalomban. Hiszem, hogy nem azért voltak barátok, mert Kolozsváron összekötötték őket a diákévek, hanem kapcsolatukban volt valami különleges, valami sorsszerű, ami sírig tartó szövetséget és bajtársiasságot jelentett, néha közös munkát, közös gondolkodást és közös cselekvést is.
Az a kérdés, hogy létezik-e vajdasági magyar irodalom, mindig is felborzolta a kedélyeket, és indulatos válaszok születtek a témával kapcsolatban. Egyetemistaéveim alatt sajnos nem jutottunk el túl messzire, ami ezt a kérdéskört illeti. Úgy érzem, hogy a generációmnak sok-sok hiányossággal, vakfolttal kell megbirkóznia. Ezeket minél előbb tisztázni kell, mert a sok összekuszálódott szál magával ránthatja az embert, így tudatlanságból meggondolatlanul cselekedhet, beszélhet, ami igen kártékony tud lenni.
Mindenekelőtt hogy az egyik legtöbbet és legtöbbfélét olvasó irodalomkritikusunkat tisztelhetjük személyében, aki szinte már előre ismeri azt, mit írótársai még csak most írnak; illetve, másodszor: aki úgy ír kritikát, tanulmányt, esszét – s ez is csak kevesekről mondható el –, hogy abban rögtön egy egyéni nézetű, tűhegypontos mondatokkal megrajzolt nemzetkarakterológia s eszmetörténet esélyét is benne sejthetjük, azaz az általa górcső alá vett művekben azt (is) nézi, hogy azokból milyen nemzetkarakterológiai vonások hámozhatók ki…
Csak nekem tűnik fel, hogy hosszabb ideje egyik híres és kedvelt színészünk betegségével aprólékosan és szenzációhajhász módon foglalkozik szinte a teljes magyarországi sajtó? Persze tisztelet a kivételnek. Hogy mi ezzel a bajom? Válaszolok erre a kérdésre is, de előbb lássuk a sajtószemlét!