Korunkban valóságos kulturális jel- és értékváltás zajlik. Megváltoznak kommunikációs módok, új technikák, nyelvi kifejezésmódok jönnek létre. A gyerekek ebben – úgy tűnik – jól elboldogulnak, de közben az emberiség kulturális örökségének java része alig érinti meg őket. Pedig a nyelvi hagyományok ismerete jó kalauz a boldoguláshoz.
Hazai és nemzetközi felmérések mutatják, hogy folyamatosan állandó a funkcionális analfabéták vagy félanalfabéták aránya (kb. 30%), vagyis azoké, akik nem olvasnak és nem írnak, akkor sem, ha jártak iskolába. Gond van a szövegértéssel: a tegnapi irodalom nyelvezete sokak számára érthetetlen (a mai pedig olvashatatlan, mert az irodalom tudatosan elhagyta a nyelvi minta szerepét), a hivatalos, mindennapi szövegek értése pedig – a szövegezők „rejtjelezése” miatt is – katasztrofális.
Nemzedékek közös, összetartó kultúrkincse a klasszikus magyar irodalom. Ha csak a Toldit, milliók valódi élményét tekintjük, állítólag ma már az első éneknél akadozik az oktatás (kedvelt példája ez a szövegértéssel foglalkozóknak):
• Ösztövér kutágas, hórihorgas gémmel…
Mi az az ösztövér, meg a kútágas, nem beszélve a hórihorgasról és a gémről! Szerintem nekünk, korábbi korosztálynak akkor is érthető volt, ha éppen nem jártunk még a pusztán, valahogy „összeraktuk”. Esetleg a magyartanár elmagyarázta. Ha pedig nem, akkor olvastuk, mondtuk, bennünk élt. A mai diák – állítólag! – nem érti, és ezért nem is folytatja az olvasást!
Ennyire változna a nyelv? Igen is meg nem is. A Toldinál maradva: ez a mű valóban a magyar nyelv kincsestára. Pásztor Emil Toldi-szótárában 2873 különálló szó szerepel. Ebből vajon mennyit nem ismerünk? Hogy a Toldi értelmezésével már korábban is lehettek problémák, jelzi, hogy Lehr Albert tanár úr (aki még Arannyal is találkozott) sok kiadást megért, a magyartanárokat és a nebulókat segítő munkájában magyarázta az elbeszélő költemény szinte minden sorát. A Toldiban benne van a magyar nyelv sokszínűsége és a fél magyar művelődéstörténet! A Toldi – és persze Petőfi, Madách, Jókai, Mikszáth, Móricz – olvasása a magyar nyelv magas szintű ismeretéhez vezet, olyan ismerethez, amely mind a Gutenberg-, mind az internetgalaxis világában, és tegyük hozzá, ennek kapcsán talán a mindennapi életben, a biztosítási kötvények és a jogszabályok világában is eligazít. Aki egy irodalmi művet megért, meg akar érteni, fejtegeti szókincsét, jelentéseit, annak jó esélye van arra, hogy egy adótörvény bonyolult értelmét is kibogarássza.
Ha a régies, népies, történeti szavainkhoz akarunk utat találni, vegyük kézbe például Burget Lajos Szótárház című könyvét (Print-X Kiadó, 2004). Burget Lajos csakúgy, mint Lehr Albert, segíteni akar a gyerekeknek: olvassatok, mert az olvasás az jó, az személyiségetek, életetek kifejlesztésének és kiterjesztésének lehetősége. Nem baj, ha valami elsőre nem világos, kiderül a következő mondatból, vagy ha nem, akkor itt van ez a szótár: a régies, népies, történeti szavak lajstroma és jelentésük megadása – s mivel vizuális világban élünk, ezt sokszor illusztrációkkal, H. Németh Katalin festőművész rajzaival teszi.
Pusztán az érdekesség kedvéért ideírok néhány olyan szót, kifejezést, amelyet Lehr Albert magyarázatra érdemesnek tartott a 20. század elején:
• pásztortűz, tenger pusztaság, Felült Laczkó a béresek nyakára, tilalomfa, általút, levente, suhanc, Isten haragja, komor bika, zokszó, korhol, add ki a jussomat, karját elereszte, buvában, palánk, vastag tréfa, kivert kan, nyomban…
Mint látható, sokak magyarázatára ma nincs is szükség, mert nem enyésztek el az elmúlt évszázadban. Mások viszont igen.
Burget Lajos szótára az abajgattól a zsurlóig mintegy 4000, a kötelező irodalomban előforduló, elsősorban a nyelvi hagyományhoz kapcsolódó szót (pipatórium, szarufa, tökkelütött, vizesnyolcas, zsandár), állandósult szókapcsolatot (pl. apostolok lova, garabonciás diák, hetedik mennyország, Hencidától Boncidáig, Luca széke), ritkán tulajdonnevet (Bergengócia, Tündérország) magyaráz meg. A szótárban igék, főnevek, melléknevek, egyszerű és összetett szavak, állandósult szókapcsolatok is helyet kaptak. A magyar szavak mellett az irodalomban és a korábbi köznyelvben előforduló görög és főleg latin eredetű szavak is szerepelnek. A szótár lapozgatása önmagában is érdekes szóbúvárlat: próbálják csak meg egyszerű szókincsbővítés (nyelvi találgatás) céljából forgatni. Mindenki talál benne újdonságot! Lássuk csak!
• oskola – az iskola neve régiesen
• pákosztos – torkoskodó, mindenbe beleevő gyermek, macska
• rozsólis – fűszerekkel ízesített, édes szeszes ital
• szófia beszéd – üres mendemonda, alaptalan pletyka
• tilinkó – népi fafúvós hangszer
• üszök – hamvadó parázs; tüzelőanyag parázsló darabja
• ványolás (kallózás) – gyapjúszövetek kikészítésének az a módja, mikor a szálakat a szövet mindkét oldalán többé-kevésbé egységes nemezréteggé tömörítik
• zsebrák – fosztogató, kóborló zsoldos a XV. századi Magyarországon
• zsindely – tető fedésére használt hosszúkás falemez; minden zsindelyt szeggel erősítenek a tetőlécekhez, az egymás alatti sorok pikkelyszerűen borítják egymást
Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy az emberiségnek s az egyénnek egyetlen esélye a műveltség, s ennek alapozása, bővítése nagy részben nyelvi kérdés. Érdemes barangolni a nyelv, a nyelvi hagyomány óriási birodalmában!
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.