Az egész világot a lehetséges orosz-ukrán háború rémképe foglalkoztatja. Mit éreztek ti ebből, Kárpátaljáról nézve milyennek látszik a helyzet?
Ahogy mindenki más, úgy mi is a sajtóból értesülünk a konfliktus éleződéséről, és nagyon reménykedünk benne, hogy ez az erőfitogtatás nem lép túl a diplomácia színterén. Aggodalommal követjük az oroszországi csapatmozgásokról és az Ukrajnába érkező újabb fegyverszállítmányokról szóló híradásokat egyaránt, de fontos észben tartani, hogy Ukrajna két keleti megyéjében már 2014 óta küzd a hadsereg a két Oroszország által támogatott népköztársaság katonáival. Az ENSZ 2021-es adatai szerint csak az ukrán oldalon több mint 13 000 katona és civil hunyt el, a sebesültek száma 30 000 felett van. Hogy ez és a Krím félsziget annektálása mindeddig nem lépte át a nyugati országok ingerküszöbét, az gyanús és cinikus szándékra vall.
A közoktatásban eltöltött évek alatt voltam tanúja az úgynevezett méltóság forradalmának, és jól emlékszem, hogy 2014-ben miként próbáltuk visszatartani az ungvári városháza előtti tüntetésre készülő végzőseinket, majd a terrorelhárító művelet (ATO) megkezdése után az alsóbb osztályok tanulóinak rajzait elküldtük a Donyec-medencében harcoló katonáknak, a felsősök pedig álcahálót kötöztek nekik a tornateremben. Eltelt azonban nyolc év, és úgy tapasztalom, hogy a társadalom jórészt belefásult az állandósult hadakozásba, a lakosság a hétköznapokat igyekszik túlélni, és örül, ha a növekvő közüzemi díjak befizetése után még élelmiszerre is marad pénze. Háborúra egyáltalán nem vagyunk felkészülve, beszédes adat, hogy a Kárpátalján található, a Szovjetunióból ránk maradt 584 légvédelmi óvóhely közül 12 képes emberek befogadására. A nyilatkozatok alapján az ország vezetése sem tartja reálisnak egy nyílt háború kirobbanását, de sajnos úgy tűnik, ez nem rajtuk, és nem is rajtunk áll.
Milyen most, ebben a helyzetben magyar írónak lenni nálatok?
Ebben a kérdésben azt érdemes leszögezni, hogy Ukrajna soha nem támogatta a kárpátaljai magyar irodalmat. A kisebbségi kultúra központi finanszírozására utazásaink során több nagyszerű példát láttunk Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is, ám ez itthon elképzelhetetlen, és amit a közösség a rendszerváltás óta elért az irodalmi élet megteremtésében, azt az anyaországnak köszönheti. A magyar alkotó értelmiséget az elmúlt időszakban legalább annyira aggasztja az orosz-ukrán konfliktus, mint a fokozatosan életbe lépő oktatási és nyelvtörvény, amelyek szigorú ukránosítást írnak elő az élet minden területén. Ezek kézzelfogható eredménye, hogy például az ungvári Intermix Kiadó már felfüggesztette tevékenységét, a jövőre nézve pedig azt jósolhatjuk, hogy a magyar nyelv visszaszorul az otthonokba, a gyerekek pedig az irodalmi és köznyelvet, az adekvát önkifejezést nem tanulják meg az iskolában, ami a közösség, a nyelv és persze az irodalom elsorvadásához vezet. Lehet, hogy utolsó mohikánok vagyunk a szakmánkban. Imádkozunk, hogy ne így legyen.
Azok közül, akikkel annak idején együtt indultál, vagyis akikkel együtt bukkantatok fel a magyarországi irodalmi köztudatban, sokan már életvitelszerűen Magyarországon élnek. Te, illetve ti miért döntöttetek az otthonmaradás mellett?
Több oka is van. Itt nőttem fel, szeretem ezt a soknemzetiségű közeget, máshol idegennek érzem magam. Bár a családunk egy része is áttelepült, azért itt élnek a legközelebbi rokonaim, szüleim, bátyám, nagymamám, és örülnék, ha az utánam jövők magyarként szintén megtalálnák majd itt a helyüket és számításukat. Hiszek benne, hogy Kárpátalja egy jobb sorsra érdemes vidék, és túl sokan áldozták már idejüket, erejüket, sőt, életüket is az itt élő közösségért ahhoz, hogy ezt az ideát sutba dobjuk. Egy másik országban minden józan számítás szerint jobban élnénk, de amíg nincs nagy baj, én szeretnék maradni, és ezzel a feleségem is egyetért.
Nem csak a háború, de az egyre nehezebb megélhetési körülmények is sokszor gondolkodóba ejtik az embert. Terveztetek már az áttelepülés lehetőségével?
Mielőtt a párommal összeházasodtunk volna, természetesen ez is felmerült lehetőségként, de hamar elvetettük, nem terveztük. Szerényen, de megfelelő körülmények közt élünk, panaszkodni természetemnél fogva sem vagyok hajlandó. Most viszont azon gondolkodunk, mi legyen, ha ne adj’ isten tényleg kitör a háború. Akkor aztán nem marad más választásunk, mint a menekülés.
Jelenleg a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) elnöke is vagy. A kollegák hogyan vélekednek a jelenlegi helyzetről?
A Társaságnak jelen pillanatban tizennégy tagja van, ebből négyen élnek külföldön, vagyis a többség itthon próbál érvényesülni. Főállásban tanítók, iskolai, főiskolai és egyetemi tanárok, szerkesztők és újságírók, jó értelemben vett megszállottak, a kultúra mellett elkötelezett értelmiségiek, akik a fentebb említett értékek mentén szolgálják a közösséget. Találkozóinkon főként mégsem erről, hanem irodalomról és annak határterületeiről beszélgetünk. Azért a KVIT életére is rányomja bélyegét a rossz gazdasági helyzet, hiszen már az is megterhelő anyagilag, hogy egy műhelymunka kedvéért egyik településről a másikra eljussunk, illetve a veszteséges, rosszul szervezett tömegközlekedés miatt gyakran már a buszokra, vonatokra sem számíthatunk.
A haborús hangulat tematizálódik-e az újonnan születő kárpátaljai alkotásokban?
A kijevi forradalom és a kelet-ukrajnai konfliktus közvetlen vagy közvetett módon megjelenik az újabb irodalmi művekben. A romló életszínvonal okozta kétségbeesés, valamint a donyec-medencei vérfürdőről szóló látomás a témája Vári Fábián László Kossuth-díjas költőnk Az ukrajnai változásokra és Palackba zárt üzenet című verseinek. A kényszerű elvándorlás, külföldi munkavállalás gondolata Nagy Tamás fiatal beregszászi költő több versét is áthatja (Ünnepi pillanat, A fecskék visszajönnek, Ahogy a többiek), illetve a csehországi munka, a fiatalokat fenyegető katonai behívók motívuma az én Mátyás anyja Prágában című balladámban is felbukkan. Ezek mellett sokkal direktebb módon foglalkozik a témával, a harcok helyszínéről érkező veteránok kérdésével fiatal novellistáink társadalmi problémákra érzékeny prózaművészete. Itt tudnám említeni Shrek Tímea Tortúra és Sz. Kárpáthy Kata Vesztes című írását. Aktuális léthelyzetünk kétségtelenül foglalkoztatja tehát a szépírókat.
