Aki ismeri Oros Lászlót, az vele kapcsolatban egyetérthet Szerb Antallal, miszerint: „A világnak égető szüksége van egy kis jóságra – és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.” Oros László szereti a könyveket. Gyűjteni, olvasni, és írni is. Ő a nagybetűs csodabogár, aki négy évtizede szenvedélyesen gyűjti a könyveket, régi fegyvereket, arcképeket, művészeti alkotásokat és színes reprodukciókat.
Felsőszeli egyik szélső utcájának takaros portáján található kis múzeumáról a nyolcvanas évek végén a Hétben írt először Ozsvald Árpád, miután meglátogatta Oros Lászlót. Ozsvald úgy érezte, egy elvarázsolt kastély titkos szobájába toppant, ahol először két bronzkori koponya tárult elé, majd régi fegyverek, megsárgult családi fotók mellett a csehszlovákiai magyar írók bekeretezett arcképei. És persze könyvek mindenütt – mindez egy garázsban, a régi korok stílusát őrző könyvszekrényekben.
1977 nyara változást hozott Oros László életében, amikor is neves vendégek jelentek meg a házuknál azzal a szándékkal, hogy édesapja szakértelmét, aki ügyes villanyszerelő hírében járt, igénybe vegyék. Dobos László és Fónod Zoltán volt a látogató, így nem csoda, hogy a beszélgetés mellett megnézték az akkor még szerény könyvgyűjteményt, és beszélgettek az irodalomról is. Ez volt az a pillanat, amikor Oros László elhatározta, hogy olvasni, gyűjteni és rendszerezni fogja a hazai kiadók műveit. A garázs azóta igazi könyvtárrá nőtte ki magát, Bibliotheca Pro Patria elnevezéssel. A magángyűjtemény elsősorban az 1918-tól napjainkig megjelent szlovákiai magyar könyveket, az írókkal folytatott levelezéseket, korabeli dokumentumokat, kisnyomtatványokat és plakátokat, valamint a hozzáférhető folyóiratokat és regionális lapokat tartalmazza. Mindezt hangulatosan kiegészítik a falon elhelyezett történelmi témájú reprodukciók, főleg az 1948/49-es szabadságharcról, a festmények, korabeli fegyverek, illetve dísztárgyak. A gyűjteményben megtalálhatók a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház műsorfüzetei, plakátjai, a képzőművészek kiállítási katalógusai és mindazon múzeumi kiadványok, amelyek a hazai magyarság életével és történetével foglalkoznak.
Közben anyagokat gyűjtött, kutatott, és 2000-ben megjelentette könyvgyűjteményét Felsőszeli címmel, majd évekkel később ez a kötet átdolgozott, bővített kiadásban is megjelent. Az első komoly műve a Felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyház története című vaskos, képekkel illusztrált, négyszáz oldalas monográfiája volt, amit az Irodalmunk emlékei I., II. követett. Megjelentetett egy összeállítást a deportálások és kitelepítések 70. évfordulója emlékére, majd Leskó Mihály (1808–1879) felsőszeli evangélikus lelkész, esperes halálának 140. évfordulója kapcsán állította össze a róla szóló kötetét. A Felvidéki portrék és történetek című kötetben arra is törekedett a szerző, hogy a méltatlanul elfeledett irodalmárok is teret kapjanak benne. Közel kilencezer kiadvány található a Bibliotheca Pro Patriában, legtöbbje a szerző dedikálásával vagy ajánlásával van ellátva. Oros László munkája felbecsülhetetlen értékű, a könyvtárat és annak rendkívül értékes állományát egészében kell megőrizni az utókornak.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. márciusi számában)
Mindenekelőtt hogy az egyik legtöbbet és legtöbbfélét olvasó irodalomkritikusunkat tisztelhetjük személyében, aki szinte már előre ismeri azt, mit írótársai még csak most írnak; illetve, másodszor: aki úgy ír kritikát, tanulmányt, esszét – s ez is csak kevesekről mondható el –, hogy abban rögtön egy egyéni nézetű, tűhegypontos mondatokkal megrajzolt nemzetkarakterológia s eszmetörténet esélyét is benne sejthetjük, azaz az általa górcső alá vett művekben azt (is) nézi, hogy azokból milyen nemzetkarakterológiai vonások hámozhatók ki…
Csak nekem tűnik fel, hogy hosszabb ideje egyik híres és kedvelt színészünk betegségével aprólékosan és szenzációhajhász módon foglalkozik szinte a teljes magyarországi sajtó? Persze tisztelet a kivételnek. Hogy mi ezzel a bajom? Válaszolok erre a kérdésre is, de előbb lássuk a sajtószemlét!
Szenteleky Kornélt már diákkorában is érdekelte a műfordítás, ám fordítói tevékenysége csak 1922-ben kezdődött el, két Baudelaire-prózavers magyarra való átültetésével (az akkoriban a magyar irodalmat is átható Baudelairekultusz hatására). Ezek a versfordítások a Bácsmegyei Napló hasábjain jelentek meg.
Szenteleky Kornél irodalmi, irodalomszervezői és folyóirat-szerkesztői munkássága mára ugyan kibomlott a halálát követő kilenc évtizedes homályból, írói tevékenységének, gondolkodói magatartásának morális értékei azonban mind ez idáig nem lelték meg helyüket a délvidéki magyarság önmagáról kialakított társadalmi-politikai összképében. A közösségéről mondott ítéletei túl súlyosnak és túlontúl pontosnak bizonyultak ahhoz, hogy elfogadottakká váljanak, hogy alapját képezzék a máig késlekedő társadalmi katarzisnak.
„A világmindenség inkább olyan ciklusokból áll, amelyek újból és újból visszatérnek önmagukba” – meséli Pottyondy Ákos, a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjének egykori vezetője. A sárkányfűárusként is ismert Pottyondy Ákost viszont nem a gyógynövényvilág titkairól kérdeztem, hanem a közelgő, legszebb téli ünnepünket megelőző időszakról, az adventről. „Az ünnepeknek vannak jelképeik” – mondja Pottyondy Ákos, aki az advent egyik legfontosabb jelképe, az adventi koszorú szimbolikus jelentéseiről beszélt.
A régi és ritka könyvek gyűjteménye mellett, melyről előző írásomban volt szó, a szabadkai Ferencesek templomának könyvtára gazdag helytörténeti gyűjteményt, időszaki kiadványokat, kisnyomtatványokat, valamint felbecsülhetetlen levéltári anyagot is őriz. A Szabadkai Ferences Rendház különleges értékes könyvgyűjteményéről legutóbb 2000. október 23-án készült kiállítás a Szabadkai Városi Könyvtár és a Szabadkai Városi Múzeum munkatársainak együttműködésével.
Épp itt volt az ideje, hogy Petőfi mellett a másik kétszáz évesünk előtt is tisztelegjünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Annál is inkább, mert Madách Tragédiája az esztétikai értékei mellett látnoki mű. Éppen száz esztendeje, 1923-ban írja Babits Mihály a Tragédia előszavában azt, amit a kiállításban is idézünk: „Olvasd újra művét, s úgy fog hatni reád, mint valami véres aktualitás, korod és életed legégetőbb problémáival találkozol.”
Kutatói pályája második és harmadik szakaszának középpontjában azonban nyelvművelői tevékenysége állt. A szlovákiai magyar nyelvművelés feladatait a magyarországi hagyományos nyelvművelő gyakorlathoz igazodva több cikkben és vitacikkben is megfogalmazza: A magyar nyelv szlovákiai változatai, A nemzeti nyelvművelés „liberalizmusának” és a kisebbségi nyelvművelés „radikalizmusának” okai, gondjai, Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője, A szlovákiai magyarság gondjai az ezredfordulón.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló, szűkszavú költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa így is egy bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé, amelynek minden állomása figyelmet érdemel.
A három ősfolyadék a hideg, a meleg és a közép. A három alapfolyadék: a víz, a tej és a vér. A többi folyadék a természet és az ember közös munkájának eredménye. Ilyen az olaj, a tea, a kávé, a sör, a bor, és természetesen a pálinka. Hamvas szerint a modern kor szcientifista, másként elidegenedett vagy túlcivilizált embere nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt… Hamvas nem ismerte a tiszta, egészséges gyümölcsből készült pálinkát. Ha ismerte volna, a bor mellé teszi. Aki valódi pálinkát iszik, az