A 30. Quasimodo költőverseny háromnapos díjkiosztó gálája nyitányaként érkezett Balatonfüredre a Magyar Kultúra magazin képviseletében Bonczidai Éva főszerkesztő, aki a huszártémájú lapszám ismertetése mellett két fiatal szerzővel is beszélgetett – többek között – férfifigurákról, személyes élettörténetekről és a világ megismerését szolgáló „releváns” témákról. S bár az előadás kissé későn kezdődött, a közönség érdeklődve szemlélte a kiállított tematikus lapszámokat, miközben a főszerkesztőnő a lelemény-, a kutya- és a macskatémájú lapszámok létrejöttének történetét is elmesélte.
A Magyar Kultúra különlegessége nem csupán a sokoldalú szövegvilágban érhető tetten, a vizualitás éppúgy hangsúlyos szerepet kap a szerkesztésben, ami első ránézésre már a borítókról is szembeötlik. Ahogyan azt Bonczidai Éva is kiemelte, a Huszár előlapján látható – saját grafikusuk által tervezett – legófigura a dizájn mellett még a lap alapkoncepcióját is szépen tükrözi: a huszár és a popkultúra találkozását. Olyan találkozás ez, melyből egy életszemlélet, életfilozófia felismerése bontakozik ki számos történet megismerésével.
– Nagyon érdekes dolog, hogy Jimmy Hendrix huszárruhában lép fel. Nagyon érdekes, ahogyan huszárok jelennek meg különböző popkulturális termékeken vagy művekben. Nagyon érdekes, hogy ez egy életszemlélet, egy életfelfogás – magyarázza a főszerkesztőnő, majd a lapszám egyik legnehezebben létrejött eleméről mesélt a hallgatóságnak, ami nem más, mint egy huszártörténeti idővonal. Mint kiderült, ennek fontossága szintén a popkulturális kapcsolódásokban válik értelmezhetővé: Háry János, a történelmi traumák lecsapódásai, János vitéz, valamint hasonló személyek és tematikák várták, hogy rákerüljenek az említett kronológiai láncra. A pár órás munkának tűnő projekt azonban többhetes kutatássá nőtte ki magát, mely végül a Huszártörténeti Kutatócsoport jóvoltából válhatott teljessé.
– Szeretünk úgy gondolni rájuk, hogy honvédő, keresztény, bátor, vitéz férfiak – emelte ki a huszárokról Bonczidai Éva, aki a lapszám másik vonulatáról mesélt a résztvevőknek, melyben a hősfigurák kapnak hangsúlyos szerepet. Hétköznapi hősök felkutatása volt tehát a cél, akik némiképp magukon hordozzák a huszárság különböző jegyeit; így jutottak el többek között Hankóczy Gergely alezredeshez a kecskeméti repülőbázisra, Ferenczi Györgyhöz, akit a világ egyik legjobb szájharmonikásaként tartanak számon – és aki az előadást követően fellépett Balatonfüreden a Kisfaludy Galériában –, de közöttük volt Somogyi Győző Kossuth-díjas festő is, a Nemzet Művésze.
Az előadás második fele szintén hősökről és személyes történetekről, életutakról szólt, de immár két igazán tehetséges költő szemszögéből: Regős Mátyás és Bék Timur válaszolt a főszerkesztőnő kérdéseire és olvasott fel saját verseiből.
– Huszárnak készültem, azt gondoltam három-négy éves koromig, hogy huszár leszek, ha nagy leszek – emlékezett vissza Regős Mátyás, majd hozzátette: felnőttfejjel már a sportolókat tekinti elsőrangú hőseinek. Elmondása szerint a huszárok szeretetben és csodálatban is részesültek, nem beszélve a nagyfokú szabadságról, melyet szintén mindvégig hozzájuk tudott társítani. Bék Timur emlékeibe is betekintést nyerhetett a nézőközönség, azonban a piros, szúrós huszárruhában fotózkodó óvodás már kissé másképp értelmezte ennek az életfilozófiának a jelentőségét. Talán ebből adódóan nem is meglepő, hogy a költőnek sokkal inkább az antihősök váltak izgalmasabbá, jelentőségteljesebbé.
A férfiminták, férfialakok gyermekszemmel való megítéléséről folytatódott a beszélgetés, ahol kiderült: Bék Timur vidéken élő nagyapját férfias, dolgos embernek látta, ám ugyanakkor érzékenynek is. Az általa felállított férfiideált másrészt édesapja alakjából építette fel, aki viszont elképesztő szilárdsággal és tartással vitte hátán az életet, melybe nem igazán fért bele az érzékenység, az érzelmi dolgok. Az érzelmek kimutatásának felvállalása Regős Mátyás férfiideáljában is fellelhető, ám édesapja személyéből hangsúlyosabban a történetmesélés pillanataira emlékszik vissza:
– Nekem a férfi mintám ez volt; hogy az a férfi, vagy az én apám, beszél a világról és nagyon sok mindent tud. Hozzátette azonban, hogy a mesélő apa szerepéből némiképp kiszorult a személyesség, a személyes vélemény, ami nála már fordítva működik. A nagyapák, apák azonban nem csupán emlékek szintjén váltak jelenvalóvá, hanem a fiatal költők megrendítő versei is megmutatták, előhívták őket.
Hetvenkedhetek, ha a füst, a kávé
mellett mattot adok hetvenkét évnek,
mert mind a hetvenkettő nagyapámé.
Rendes a ház. Az ablakban növények,
odakinn tuják nyújtózkodnak hosszan,
a sarokba is mindig jut virág,
amióta egy mahagóni dobozban
odafektettük egyetlen fiát.
(Bék Timur: Nagyapám)
A halálos ágyán a drága Paksot emlegette, és apámat nem ismerte meg,
bár szép dolog, hogy rokonszenves fiatalembernek találta.
A temetése furcsa volt, senkit nem ismertem, Apa énekelt, és negyven fokos
meleg volt a paksi temetőben, mi egy fekete márványsíron játszottunk.
(Regős Mátyás: A paksi Regős)
Miután Bék Timur felolvasta A nemlét alakváltozatai, Regős Mátyás pedig az Apám szíve című versét, Bonczidai Éva korszerű témákról faggatta meghívottjait. A Huszár lapszám kapcsán szintén felmerült a korszerűtlenség vádja, azonban a szerkesztőnő mégis határozottan állítja:
– Nem lehet valami korszerűtlen, hogyha van még kivel beszélni róla.
Regős Mátyásnak a korszerűség nem jelent egyértelműen pozitív fogalmat, azonban azt is hozzátette, hogy szerinte mindent meg lehet fogalmazni korszerű módon, illetve annak a versnek lehet tétje, amelyiknek az alkotója számára van tétje. Bék Timur a Földre és környezetünkre gyakorolt hatásunkat emelte ki mint korszerű témát, amelyről érdemes és kell is beszélni: – Ennél nincsen most komolyabb, mert ahogyan reagálunk erre e jelenségre vagy problémára, az meghatározza a következő generációkat és évszázadokat.
Az előadás utolsó részében a költők arról beszéltek, hogy a jövőben mit látnának szívesen maguk körül. Regős Mátyás az empátia előhívásának és az elszellemtelenedés visszaszorításának fontosságát hangsúlyozta, amivel Bék Timur is egyetértett, és elmondta, hogy globálisan legfőképp a túltermelés visszafogását látná szívesen. Az estet további két vers zárta, majd a közönség szabadon választhatott a kiállított Magyar Kultúra-lapszámokból.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.