A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett. Pozsonypüspökin született és élt, magyarként szlovák iskolába járt, beszélt németül és gyorsírást is tanult. Ennek köszönhetően gyakran behívták a törvényhozásba, ahol gyorsíró titkárnője volt a népszerű szlovák írónak, Ľudo Ondrejovnak, aki által megismerte a szlovák elit java részét.
Vali profilja hasonlított Ady Lédáéjához, ez azonnal szemet szúrt nekem, az Ady rajongónak. Elneveztem Lédának, a név rajta is maradt. Viszonzásul Attilának titulált, nyilván azért, mert bizonyos okok miatt depressziós voltam. Sovány, sápadt, lelógó fejű, félelmekkel teli fiatalember, rossz káder, akinek nem engedték meg, hogy magyar–történelmet tanuljon Prágában, így maradt a magyar–szlovák Pozsonyban. Én, aki szlovákul alig tudtam. „Mi lesz ebből, tekintetes úr?” – kérdeztem Ady lovával, amikor ültünk egymás mellett, Léda és Attila, majd dünnyögtünk egymás arcába. Fölvettek bennünket magyarra, szlovákra. Ő hiányos magyar irodalmi ismeretekkel, én még hiányosabb szlovák tájékozottsággal. Édesapám református lelkész volt, nyomorult fizetéséből alig tudott engem pénzelni. Valika szülei Pozsonypüspökin éltek, jól kerestek, és ő is dolgozott itt-ott, vagyis jobban el volt eresztve, mint én. Meg-meghívott kávéra, persze, ha cincogott egy kis pénz a zsebemben, én is őt. Szívtuk egymás cigarettáját, együtt koptattuk a flasztert, látogattuk a magyar könyvesboltot, és többnyire egymás mellett ültünk az egyetemi hallgatóteremben. Fölmerült a gyanú, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, de ez sajnos alaptalan volt. Közel álltam hozzá, ám akkor már tudtam, hogy előbb-utóbb minden szerelemből kijózanodik az ember, és a szerelmet az esetek nagy részében gyűlölet váltja föl. Nem akartam elveszteni. Tudtam, hogy a barátság örök, s azok maradtunk.
Valit az egyetem egy évre átengedte a prágai Károly Egyetemre, ahol Rákos Péter megszerette a mindenre nyitott intellektusát, ő lett a legkedvesebb tanítványa. Barátságban maradtak, és sokat leveleztek. Nem tudom, mi lett barátnőm, pajtásom hagyatékával, de remélem, jó kezekbe került minden. Nagyra értékeltem és mélyen szerettem mindkettőjüket. Nemcsak én, Valit az egész évfolyamunk szerette, egyféle fejedelemasszony volt, és az egész udvartartása megszeretett minket, magyarokat. Zs. Nagy Lajos édesapja is patkolókovács volt Mikszáth szülőfalujában, Szklabonyán, s ez a tény egymás mellé sodorta őket, egészen addig, amíg Zs. Nagy ott nem hagyta az egyetemet. Lajos is rajongott Valiért, és ezért soha nem értettem, miért nem írt hozzá verseket.
Vali közben megtanult franciául, majd vett egy zongorát, és felnőtt fejjel megtanult rajta játszani. Mindent pótolni akart, amit patkolókovács édesapja, a falusi környezet, a háború és a világégést követő zűrzavar elvett tőle. Jól ismertem a szüleit, többször is megfordultam náluk, és hittem, amit Vali is hitt, hogy a Fukári név török eredetű. Később megtalálta a levéltárban Fukárek nevű őseit, s kiderült, hogy egy cseh telepes családból sarjadt kislányból lett Fukári Valivá. Sok érdekes emberrel épített ki baráti kapcsolatot. Az egyetem után a szlovák Príroda a spoločnosť magyar mutációját, a Természet és társadalmat szerkesztette, a Slánsky-perben elítélt zsidó politikus feleségével, aki a szlovák eredeti változatot gondozta. Valinak sikerült útlevelet szereznie, Belgiumba utazott egy ottani mérnök családjához, akikkel egy hónapot töltött, majd 1968 után a francia belgák viszonozták a látogatást, amikor is a Szlovák Írószövetség klubjában együtt ebédeltünk és beszélgettünk. Mivel én csupán két évig tanultam franciául a komáromi gimnáziumban, angolul társalogtunk.
Vali ráfázott 1968-ra. Abban az időben a Madách Kiadóban dolgozott, és nem azonosult az akkori párt hivatalos állásfoglalásával. Kizárták abból a pártból, amelyikbe az akkori politika kényszerítette. Attól fogva nem kapott felelős munkakört, kegyvesztett lett. Kutatni kezdte a tragikus sorsú Štefan Krčméry szlovák költő, műfordító, irodalompolitikus életútját, sikerült betekintenie meghasonlásának egy valószínű okába, majd egy hosszabb esszében fogalmazta meg gondolatait. Krčméry egyik versét Vali kérésére lefordítottam, azt továbbította a szegedi Tiszatájnak, ahol közölték. Írt egy kisebb könyvet a szüleiről, majd hozzálátott az ugróci gróf Zay család levéltári hagyatékának kutatásához. Olykor együtt kutattunk, én a Csallóköz titkait, de mivel a Zay család levéltára maga volt az óceán, így Vali soha nem érhetett a végére, ahogy én sem a csallóköziére.
Ezt a pár sort forrásaimtól távol mondom tollba páromnak, Prágában. Nyilván sok minden kimaradt belőle. Amit tollba mondtam, az hiteles, és vázlatosan ugyan, de jól kirajzolja Valika földi pályafutását.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)
