A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett. Pozsonypüspökin született és élt, magyarként szlovák iskolába járt, beszélt németül és gyorsírást is tanult. Ennek köszönhetően gyakran behívták a törvényhozásba, ahol gyorsíró titkárnője volt a népszerű szlovák írónak, Ľudo Ondrejovnak, aki által megismerte a szlovák elit java részét.
Vali profilja hasonlított Ady Lédáéjához, ez azonnal szemet szúrt nekem, az Ady rajongónak. Elneveztem Lédának, a név rajta is maradt. Viszonzásul Attilának titulált, nyilván azért, mert bizonyos okok miatt depressziós voltam. Sovány, sápadt, lelógó fejű, félelmekkel teli fiatalember, rossz káder, akinek nem engedték meg, hogy magyar–történelmet tanuljon Prágában, így maradt a magyar–szlovák Pozsonyban. Én, aki szlovákul alig tudtam. „Mi lesz ebből, tekintetes úr?” – kérdeztem Ady lovával, amikor ültünk egymás mellett, Léda és Attila, majd dünnyögtünk egymás arcába. Fölvettek bennünket magyarra, szlovákra. Ő hiányos magyar irodalmi ismeretekkel, én még hiányosabb szlovák tájékozottsággal. Édesapám református lelkész volt, nyomorult fizetéséből alig tudott engem pénzelni. Valika szülei Pozsonypüspökin éltek, jól kerestek, és ő is dolgozott itt-ott, vagyis jobban el volt eresztve, mint én. Meg-meghívott kávéra, persze, ha cincogott egy kis pénz a zsebemben, én is őt. Szívtuk egymás cigarettáját, együtt koptattuk a flasztert, látogattuk a magyar könyvesboltot, és többnyire egymás mellett ültünk az egyetemi hallgatóteremben. Fölmerült a gyanú, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, de ez sajnos alaptalan volt. Közel álltam hozzá, ám akkor már tudtam, hogy előbb-utóbb minden szerelemből kijózanodik az ember, és a szerelmet az esetek nagy részében gyűlölet váltja föl. Nem akartam elveszteni. Tudtam, hogy a barátság örök, s azok maradtunk.
Valit az egyetem egy évre átengedte a prágai Károly Egyetemre, ahol Rákos Péter megszerette a mindenre nyitott intellektusát, ő lett a legkedvesebb tanítványa. Barátságban maradtak, és sokat leveleztek. Nem tudom, mi lett barátnőm, pajtásom hagyatékával, de remélem, jó kezekbe került minden. Nagyra értékeltem és mélyen szerettem mindkettőjüket. Nemcsak én, Valit az egész évfolyamunk szerette, egyféle fejedelemasszony volt, és az egész udvartartása megszeretett minket, magyarokat. Zs. Nagy Lajos édesapja is patkolókovács volt Mikszáth szülőfalujában, Szklabonyán, s ez a tény egymás mellé sodorta őket, egészen addig, amíg Zs. Nagy ott nem hagyta az egyetemet. Lajos is rajongott Valiért, és ezért soha nem értettem, miért nem írt hozzá verseket.
Vali közben megtanult franciául, majd vett egy zongorát, és felnőtt fejjel megtanult rajta játszani. Mindent pótolni akart, amit patkolókovács édesapja, a falusi környezet, a háború és a világégést követő zűrzavar elvett tőle. Jól ismertem a szüleit, többször is megfordultam náluk, és hittem, amit Vali is hitt, hogy a Fukári név török eredetű. Később megtalálta a levéltárban Fukárek nevű őseit, s kiderült, hogy egy cseh telepes családból sarjadt kislányból lett Fukári Valivá. Sok érdekes emberrel épített ki baráti kapcsolatot. Az egyetem után a szlovák Príroda a spoločnosť magyar mutációját, a Természet és társadalmat szerkesztette, a Slánsky-perben elítélt zsidó politikus feleségével, aki a szlovák eredeti változatot gondozta. Valinak sikerült útlevelet szereznie, Belgiumba utazott egy ottani mérnök családjához, akikkel egy hónapot töltött, majd 1968 után a francia belgák viszonozták a látogatást, amikor is a Szlovák Írószövetség klubjában együtt ebédeltünk és beszélgettünk. Mivel én csupán két évig tanultam franciául a komáromi gimnáziumban, angolul társalogtunk.
Vali ráfázott 1968-ra. Abban az időben a Madách Kiadóban dolgozott, és nem azonosult az akkori párt hivatalos állásfoglalásával. Kizárták abból a pártból, amelyikbe az akkori politika kényszerítette. Attól fogva nem kapott felelős munkakört, kegyvesztett lett. Kutatni kezdte a tragikus sorsú Štefan Krčméry szlovák költő, műfordító, irodalompolitikus életútját, sikerült betekintenie meghasonlásának egy valószínű okába, majd egy hosszabb esszében fogalmazta meg gondolatait. Krčméry egyik versét Vali kérésére lefordítottam, azt továbbította a szegedi Tiszatájnak, ahol közölték. Írt egy kisebb könyvet a szüleiről, majd hozzálátott az ugróci gróf Zay család levéltári hagyatékának kutatásához. Olykor együtt kutattunk, én a Csallóköz titkait, de mivel a Zay család levéltára maga volt az óceán, így Vali soha nem érhetett a végére, ahogy én sem a csallóköziére.
Ezt a pár sort forrásaimtól távol mondom tollba páromnak, Prágában. Nyilván sok minden kimaradt belőle. Amit tollba mondtam, az hiteles, és vázlatosan ugyan, de jól kirajzolja Valika földi pályafutását.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)
Tisztelt Ház! Ez mégiscsak mindennek a teteje és egyben az alja is. Milyen alapon veszik ki a számból a szót? Alkotmányos alapon, igen? Hát miféle eljárás ez, kérem, hogy mikor valakinek a száján van a szó, akkor annak a szájára ütnek?! Ezt kérdem én!
Nehéz eldönteni, hogy Tandori Dezső a neoavantgárd formátlanság, vagy a klasszikus formák bűvöletében élt-e inkább, és talán nem is kell. Elég annyi, hogy mindkét terepen nagyot alkotott, és ehhez még annyit lehetne hozzátenni, hogy jelen sorok írója elsősorban a klasszikus formákban írt verseit tartja legnagyobbra, például a laza jambusokban, vagy a ballada- vagy az egyéb formában írott verseit.
A trianoni békediktátum utáni Romániában a magyarokra nagyon könnyen rásütötték az irredenta jelzőt. A papok erre többszörösen rászolgáltak. 1936 augusztusában a Keleti Újság számol be arról, hogy Sepsiszentgyörgyön Ferencz József és Fikker Ferenc református lelkészek ellen kiterjedt irredenta működés miatt eljárás indult. Fikker Ferenc életútját követve azt láthatjuk, hogy az akkori Sziguránca és utódja, a Szekuritáté folyamatos megfigyelés alatt tartotta őt és feltételezhetően más lelkészek tevékenységét is.
Bizonyára vannak, akik elmosolyodnak magukban, hogy 2022-ben is van ilyen, ha egyáltalán iskolai emlékeikből földereng a fogalom jelentése. Irodalom és divat? Ha csak nem az az összefüggés a kettő közt, hogy az előbbire többnyire úgy tekintünk, hogy kiment a divatból, az utóbbira, pedig úgy, hogy vagy követjük, vagy nincs pénzünk rá, vagy okosabbnak tudjuk magunkat a trendeknél. De kicsit többről van szó. Sokkal többről.
Az igazságérzetem azt sugallja, hogy bármennyi kül- és belpolitikai hibát is vétett Ukrajna, ezeket a csorbákat nem a harcmezőn, ártatlanok élete árán kell kiköszörülni. De, úgy tűnik, a nagyhatalmak logikája egészen más, kicsit sem emberi. Mi idelent lokálisan szemléljük az életet, és végsőkig ragaszkodunk a kis világunkhoz, amit felépítettünk a magunk számára. Ezért is borzaszt el akár csak egyetlen menekült család látványa is. Odafent, a globális perspektívából ez nem látszik. Nekik csak „térkép e táj.”
Bár próbáltuk lebeszélni szándékaikról, kárpátaljai barátaink – Lőrincz P. Gabriella és Kertész Dávid – mégis úgy döntöttek, hogy hazalátogatnak és részt vesznek a beregszászi és környéki prózanapi rendezvényeken. Az a tény, hogy bevállalták az utazást így utólag is azt jelenti, hogy teljes bizonyossággal néhány napja még senki nem számított a háború kitörésére. A helyzet egyre feszültebb a térségben, és csak bízhatunk abban, hogy épségben el tudják ma hagyni Ukrajna területét.
Fontos, nagyon fontos az ismétlés. A rosszat az emberek szeretik ismételgetni, ezért a jót is kell hangsúlyozni. Ám vannak üres szószaporító, tehát többnyire fölösleges szerkezetek. Szófölöslegnek, fölösleges szószaporításnak, idegen szóval pleonazmusnak nevezzük ezt a jelenséget. Tipikus esetei a napok, napszakok, évek említésekor, például: tegnapi nap, holnapi nap, ahelyett, hogy: tegnap, holnap.
A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük a magyar széppróza napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Ezen a napon Kárpát-medence-szerte megemlékeznek az egyik legnagyobb magyar író születésnapjáról és a széppróza napjáról, író-olvasó találkozókra, könyvbemutatókra, televízió- és rádióműsorokra, fellépésekre, rendhagyó irodalomórákra, sőt novellaíró versenyekre is sor kerül. (A korábbi versenyekről lapunk az elmúlt években is beszámolt, a nyertes műveket közölte.) Nem kérdés tehát, hogy ezen a jeles napon mi is közlünk egy Jókai-szöveget