Sinkovits Mihály mesterszakács elégedetten futotta át az étlapot, amelyet Bittermann Nándor személyesen kézbesített neki a nyomdájából.
Ebéd:
Vegyes zöldség leves gombával és kárfiollal.
Leves után: rák rizskásával töltve és töltött tojás.
Kacsa sült, zöldborsóval, párolt sárga répával és felvont galuskával körítve.
Fehér marha-pecsenye töltve tarhonyával, pirított burgonyával körítve és ugorkával felszolgálva. Tészta: csiga-rétes baraczk ízzel töltve és almafánk.
Csemegék: fagylalt, gyümölcsből: pörkölt mandula torta és czukor perecz. Vacsora: Borju fehér-pecsenye hidegen, vegyes zöldséggel körítve és ászpikkal díszítve, kacsa pecsenye hidegen, gyümölcs befőttel kínálva.
Paprikás csirke tejfeles mártással és tarhonyával, angol sültgombával és rizzsel, ugorka salátával. Tészta: habos sütemény és pozsonyi kifli.
Csemege: eper, málna, kávé krém, piskótával körítve, édes tészták, vegyes gyümölcsök és sajtok.
A szakács elégedett volt mind a menüt összeállító Zilahy Ágnes, mind a nyomdász munkájával. Ezekről a dombornyomással készült, előkelő étlapokról majd nem lehet rendelni, hanem odakerülnek a Vadászkürt kristálytermének és éttermének minden asztalára, a méltóságok elé, hogy tudják, milyen sorrendben követik majd egymást az étkek, az Elefánt étteremben étkezők ugyanezt a menüt kapják, csak az emlékbe eltehető étlap nélkül. Sok lesz ám a vendég, a főváros mellett képviselteti magát az összes vármegye, hiszen országos közadakozásból emelték a leleplezésre kerülő szobrot. Persze nem az előkelőség lesz a legtömegesebb, hanem az érdeklődők és kíváncsiskodók siserahada. Számukra Bugris Jóska állított sátrakat lacikonyhái mellé az Erzsébet ligetben és a Sikara sétálóerdőben. A Bugris nem csúfnév, így hívták születésétől fogva a nyurga gyerkőcöt, a Bácskaság legügyesebb vendéglátósát. Távolról lerítt róla, hogy Isten erre a szakmára teremtette. Maga volt az elegancia, az udvariasság és a fürgeség megtestesülése. A Vadászkürt éttermét uraló Sinkovits Mihály jobban szerette volna maga mellett látni Bugrist ezen a május 18-án, de a lacikonyhák felügyeletére is őt találta legmegfelelőbbnek. Erre az alkalomra nem sokat változtattak a kínálaton, mindenütt sült a hagymás, paprikás zsírban a sertéscomb, a lacipecsenye, a kása, a kolbász, a hurka, a kacsa- és libapecsenye, és hatalmas üstökben rotyogott a pacalpörkölt. Mindenütt rántott halszeleteket is kínáltak, lepénnyel, savanyúsággal.
A lacikonyhák mellett a mézesbábosok vertek tanyát, tudván, hogy a városba látogatók ajándék nélkül úgysem térnek haza, édességet mindenképpen visznek a gyerekeknek. A tehetősebbek a bőrdíszművesek és a késesek kínálatából válogattak, és remek lábbeliket is lehetett kapni. Arra a helyi csendőrök ügyeltek, hogy a zsivajgó tömegben el ne szemtelenedjenek a mutatványosok, planétások, zsebmetszők, és a városkép érdekében a lacibetyárokat is elhessegették a sátrak mellől, bár Bugris Jóska sem restellett fenéken billenteni némely rámenősebb koldust. Még ezt is század elejei eleganciával tette.
Schweidel József vértanú szobrának leleplezése mindenféle szándékú embert a városba vonzhatott, a gyanús személyek kiszűrése Fábián Marcell pandúrdetektív feladata volt, aki három emberével kevésnek találta magát ehhez a feladathoz, és Kalocsáról kért erősítést, tucatnyi tapasztalt rendőrt.
A megyeháza épületével szemben, az Erzsébet liget bejáratánál Bosnyák Ernő, a régió első mozgóképes alkotója másfél emelet magasságú állványzatot ácsoltatott, hogy a tetején elhelyezett platón fölállított felvevőgépe ugyanolyan magasságból pásztázhassa az ünneplő tömeget, mint ahogyan a honvédgenerális ércbe öntött alakjának tekintete fogta be a szívet melengető látványt. Meglepődött, amikor egy fiatal, gyenge hajú szőke hölgy kapaszkodott föl mellé a létrán. Nem volt számára ismeretlen, a zombori Műkedvelő Fényképezők Egyesületének egyedüli nőtagja, Alföldy Flóra kisasszony, felvételei már megjelentek a Bácsország lapjain, a Tolnai Világlapjában és egyéb, országos kiadványokban.
Az első zombori női fotográfus gazdag és előkelő családban született, anyja Falcione Mária zombori földbirtokos, édesapja nemes Alföldy Gedeon nemesmiliticsi földbirtokos és királyi nótárius. Az 1882. június 11-én született kislányt Flóra Mária Izabella névre keresztelte Szemző János földbirtokos a Szentháromság-plébániatemplomban. Szülei társadalmi pozíciójának köszönhetően művelt és tájékozott volt, beleszeretett a kor új ábrázolási formájának számító fotográfiába. A család anyagi helyzetének köszönhetően meg is kapta a szükséges felszerelést, és harmonika-kihuzatú Kodak kamerájával járni kezdte a környéket, hogy megörökítse a népélet dokumentumait. Mindössze 22 évesen már Párizsban állította ki portréit a nemzetközi dokumentumfotó-kiállításon, majd részt vett a műkedvelő fényképészek zombori egyesületének megalakításában. A szoboravatás alkalmából ez az egyesület Zomborban is megrendezte az országos fotóművészeti kiállítást, amelyet előbb Budapesten és Nagyváradon mutattak be. A beérkezett 500 pályamű között Alföldy Flóra bronzérmet nyert az Idill a Sikarában című fölvételével.
Vibrált a feszültség a fából ácsolt platón, az ifjú filmes és a sikeres, fiatal fényképésznő egymás jövőbeli sikerében reménykedett. A fényes szoboravatót követően elköltötték nem kevésbé fényes ebédjüket az Elefánt kerthelyiségében.
Flóra fényképei később az Új Idők meg a Tolnai Világlapja hasábjain jelentek meg, majd 33 alkotását a budapesti Néprajzi Múzeumnak ajándékozta 1907-ben. A rá következő évben férjhez ment dr. Késmárky Adalbert Béla budapesti ügyvédhez. Szerelmi házasság volt, dr. Késmárky jól szituált jogásznak számított, menő praxissal. Három gyerekük született, de csak egy maradt életben. Az élet Flórával kíméletlenül bánt, megadta a kezdeti sikereket, a szeretett férjet, majd megvonta tőle az egészséget és a gyermekeit. Végül 1912. december 31- én az életét is elvette tőle. Harmincéves lett volna mindössze. Gyengélkedése miatt nem vehetett részt az év nyarán II. Rákóczi Ferenc fejedelem egész alakos szobrának pompázatos leleplezésén.
A tragédia tragédiával folytatódott. Az első zombori műkedvelő fotográfusnő férje, Késmárky Béla képtelen volt megbirkózni a veszteséggel, felesége halálának másnapján, január elsején öngyilkos lett. Ünneplőben kisétált a villájuk kerítéséig, fellépett a lábazati falra, torka alá illesztette a kerítés kovácsoltvas lándzsáját, és eltaszította testét az épített kerítésaljról. Láttatni kívánta, hogy mennyire megszenvedte neje elvesztését. Lándzsára húzott korpusza kiengedte magából a testnedveket, vére jégcsapként dermedt meg élettelen mellén.
A család rendezte kettős halotti toron Bugris Jóska szolgált fel májlevest, gombás tojást, tejfölös karfiolt, borjúsültet, kappanpecsenyét kompóttal. Bosnyák Ernő táviratban fejezte ki részvétét.
Az első zombori fotográfusnő életrajzát később Gebauer Hanga kutatta, és tette közzé a vértanú születésének 224. évfordulóján. (A szerző megjegyzése.)
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. május 15-i számában)
