Nagy Erika: Írók karácsonya

Tóth László József Attila-díjas író, költő, akadémikus

– Igaz az a felvetés, hogy felnőtt korba érve megkopik az ünnepekkel kapcsolatos lelkesedés? S ha valóban így van, mennyire nagy baj ez?

– Szerintem inkább az ember kopik meg, benne kopik az idők múlásával a kezdeti lelkesedés – nem? De csak abban, aki feladja (feledi) magában a gyermeket. Életfeltétel ugyanis, hogy mindvégig megőrizzünk valamit abból a gyermekből, aki valaha voltunk. Ha nem felejtünk el játszani, s örülni még a legcsekélyebb dolgoknak is, ha nem adjuk fel eredendő játékosságunkat, azzal tulajdonképpen azt a képességünket őrizzük meg, hogy időről időre ki tudjunk lépni az időből, semlegesíteni tudjuk magunkat az idő múlásától is. Márpedig az ünnepek épp erre adnak minden esetben megfelelő alkalmat: időről időre feledni, hogy bizony múlik az időnk. Nem irigylem saját, ezerfelől megszabott idejük foglyait. Magam például, amikor hosszú éveken át egyedül éltem, karácsonykor akkor is az ünnepbe öltöztettem a lelkem. S ahogy az mifelénk, a mi kultúrkörünkben szokás, fát állítottam, feldíszítettem, vacsorára halat készítettem, ünnepi asztalt terítettem, ünneplő ruhát öltöttem, gyertyát és csillagszórókat gyújtottam, karácsonyi dalokat hallgattam, s gyermekkorom izgalmával bontottam ki a karácsonyi ajándékomat, még ha azt magam vettem is magamnak, éjfélkor pedig megvártam a kisjézus születését (alkalmasint éjféli misére is elmentem, noha nem vagyok templomjáró ember). De megadatott az is, hogy gyermekeim közül kettő is decemberben született. Hát persze hogy mindkét kisded odakerült a fa alá is! Most meg már az én karácsonyaim őbennük és az unokáimban élnek tovább, s az ő átszellemült arcukat fényesítik meg. Mert mit érnénk az ilyesféle misztériumok s lelkünk transzcendencia-igénye nélkül? Emberek lennénk, emberek lehetnénk egyáltalán?

Horváth Géza karnagy, szakíró

– Vannak-e bevett olvasmányok, esetleg zenék, amik családilag a karácsonyhoz kötődnek nálatok?

– A karácsony nem múlhat el olvasás nélkül. Bevett olvasmányokról azonban nem beszélnék, mert ez évente változik. Egyrészt a folyóiratok karácsonyi mellékletei már önmagukban gazdagon kínálják az olvasnivalót, egyúttal ott vannak az ilyenkor ajándékként kapott és adott könyvek is.

Zenék? Gyermekkorom meghatározott élménye volt a Csendes éj. Német édesanyánk gyönyörű szopránja most is itt cseng a fülemben: Stille Nacht, heilige Nacht... Később már nem csupán a karácsonyfa alatt énekeltünk. Egykor zenészként, később karnagyként, bő fél évtizede pedig kántorként is a zene elmaradhatatlan része lett a karácsonyaimnak. Az adventi hangversenyeken, az adventi roráték alatt még óvatos visszafogottsággal a Megváltó születésére készülünk, hogy aztán az éjféli misén és a karácsonyi nagymisén csengő orgonaszóval kísért énekkel adjunk méltó keretet az ünnepnek. Nemrég kötetbe rendeztem kórusműveimet. Számos karácsonyi ihletésű is van közöttük. Ezek többségét vagy közvetlenül karácsony előtt vagy után írtam. Karácsony előtt azért, hogy a kórusaim repertoárját gazdagítsam a karácsonyváró vagy a karácsonyi hangversenyeken. De karácsony után?! Igen, ennek is megvan a magyarázata: soha annyi karácsonyi témájú költemény nem kerül a kezembe, mint épp ilyenkor: karácsony és vízkereszt között. Ezek önmagukban is dallamot fakasztanak, és ehhez járul még a karácsony – vásároktól, villogó fényreklámoktól, nagyáruházakban dübörgő giccses gépzenéktől mentes – mélyen átélt, valódi értelme: Christus natus est nobis...

Hogya György Talamon-díjas prózaíró

– Van igényed arra karácsonykor, hogy megéld az ünnep spirituális oldalát?

– A felvetett kérdés utoljára az ezerkilencszázkilencvenes évek elején kapott komolyabb hangsúlyt az életemben, ugyanis akkoriban születtek a lányaim.

Karácsony (-ok) idején egész családom igyekezett gyermekeink kedvében járni, és az ünnep mindenekelőtt a cseperedő utódok örömszerzésére/ megajándékozására irányult.

Most, bár már felnőtt, érett nők, továbbra is tanácsokkal próbálom segíteni őket útjukon.

A karácsony – számomra – továbbra is az ő megajándékozásukra korlátozódik, s az ünnep spritualitását-szellemiségét éppen a nekik mesélt ajándék-történeteim jelentik.

Karácsony lévén, úgy illik, „Arról” meséljek nekik, aki – nem csak karácsony idejére, de egész életre szólóan – átformálta az élet értelmével kapcsolatos életfilozófiánkat.

Már régen esedékes, hogy elmeséljem nekik Camus a Sziszüphosz mítoszában leírt gondolatát, mely minden lelki és vallásos berzenkedés ellenére ide illik: „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ adhatunk a filozófia alapkérdésére.” (Azzal, hogy az „Ő” halála mennyire tekinthető öngyilkosságnak, nem érdemes foglalkozni. Sokak számára ez nem hitbéli, csupán erisztikai kérdés.) A legnagyobb ajándék tehát az lesz a számukra, ha ezt a látszólagos paradoxont teljes értelmében megértik: Miközben létük értelmét igazolandó döntések sorát hozzák majd, tudomásul kell venni, hogy Valaki éppen ellenkezőleg, a halálával adott választ azoknak, akik az élet értelmét keresik. S ehhez csatlakozik a másik paradoxon: ezt a kétezer éves hagyományt nem tudományos bizonyítottsága folytán tiszteljük és ünnepeljük rendszeresen, hanem mert – úgy néz ki – lehetetlen meglennünk nélküle…

Bíró Szabolcs író, művelődésszervező

– Milyen könyveket ajánlanál karácsonyi ajándékként azoknak, akik kissé eltávolodtak az irodalomtól?

– Életkor és érdeklődés függvénye, illetve attól is függ a választás, hogy az illető miért távolodott el az olvasástól. Kapudrognak mindenképpen valami könnyedebbet ajánlanék, ami gyorsan beszippantja az olvasót, és nem is ereszti az utolsó fejezetig. Fiataloknak gondolkodás nélkül J. K. Rowling Harry Potter-sorozatát, még fiatalabbaknak Mary Pope Osborne Csodakunyhó-sorozatát nyomnám a kezébe. Nagykamaszoknak és felnőtteknek Dan Brown Angyalok és démonok, illetve A Da Vinci-kód című regényét (nem véletlenül váltak elképesztően sikeres könyvekké), vagy Frei Tamás és persze Jo Nesbø műveit. Aki vérbő középkori időutazásra vágyik, annak Bán Mór Hunyadi-regényfolyamát, vagy éppen Benkő László történelmi regényeit ajánlanám figyelmébe. A kissé elvontabb, mégis mély témák felé kacsingató potenciális olvasóknak Neil Gaiman, Moskát Anita és Benyák Zoltán könyvei nyújthatnak örök élményt. Aki pedig nem fél a sötétebb, elborultabb témáktól, annak Veres Attila, Stephen King és Nick Cutter nevét említeném meg. A karcosabb, szikárabb, „férfiasabb” témák kedvelői Cormac McCarthyval köthetnek életre szóló barátságot. A lírára fogékonyaknak Faludy György bármely versgyűjteményét vagy Varró Dani Bögre azúr című kötetét ajánlanám. Aki pedig szépirodalom helyett tényirodalmat, szórakoztató ismeretterjesztést szeretne olvasni, annak Dan Jones és Bánó Attila okozhat kellemes meglepetést, vagy épp Walter Isaacson Leonardo Da Vinciről szóló könyve.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. karácsonyi számában)