A Pannonhalmi Főapátság Láthatatlan spektrumok című művészeti kiállításáról
Vendégnek lenni a Pannonhalmi Főapátságban – azt hiszem, sokunk emlékezetében „csillogó tárgy” az apátság, a magyar kultúra meghatározó szent helye, „az ország legősibb háza”, melyet Szent István király is otthonaként szeretett. Tudjuk, mit jelent csendben lenni a Bazilika díszes bronz főkapujában állva. Ezek az apátság számára is kiemelt fogalmak: a vendégség és az emlékezet az apátság két évét, tematikus évadjait kötik össze. A 2020-as évet, amikor a világjárvány idejében csak spirituális vendégségben lehettünk Pannonhalmán és a 2021-es esztendőt, amikor megadatott a közös emlékezés időszaka, az apátság újra a személyes és közösségi emlékezet helyszínévé válhatott. Az emlékezet éve nemcsak a múlt felé nyit; elkezdődött ezzel a Pannonhalmi Főapátság négyéves készülődése, „az emlékezés (2021), a megújulás (2022) és a zarándoklat (2023) évén át az ünnep (2024) esztendeje, a pannonhalmi bazilika felszentelésének 800. évfordulója felé tartunk”.
Most újra vendégségben lehetünk Pannonhalmán. A Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésében nyílt,
„Az Év Kiállítása 2021” címre jelölt
Láthatatlan spektrumok című kutatásalapú művészeti kiállítás során átélhetjük a szerzetesközösség vedégszeretetét. Most a pannonhalmi szerzetesek, Dejcsics Konrád OSB a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója, Binzberger Ákos OSB, Hirka Antal OSB, Várszegi Asztrik OSB, Hortobágyi T. Cirill OSB, Borián Elréd OSB, Kisnémet Fülöp OSB, Dejcsics Konrád OSB, Biriszló Lőrinc OSB, Szabó Márton OSB és Jurinka Szilveszter OSB kivételes lehetőséget teremtenek arra, hogy a saját emlékezetükben fontos tárgyak a nagyközönség látóterébe kerülhessenek. Ennek eredménye lett a Frazon Zsófia kurátori vezetésével irányított kiállítás egyik fejezete
„szubjektív archívum” címmel; olyan tárgyakat emel ki a főapátság több száz éves gyűjteményéből (a múzeum, könyvtár, levéltár, iskola), amelyeket a szerzetesek tárgyakhoz kapcsolódó emlékei kötnek össze.
Ennek a tárlatnak is van színhelye-spektruma: a tárgyaknak a megszabott elrendeződése. Ehhez kapcsolódik a bencés közösség emlékei alapján kialakított gondolati tér. A kiállított tárgyak mellé írt szerzetes-falszövegek mély kapcsolódást hoznak létre a megfigyelő tekintet és az apátság történeti idejéből kiállított tárgyak között, művészeti alkotásokként is értelmezhetőek, szubjektív leírásokat adva.
Amikor a Pannonhalmi Apátság és a Néprajzi Múzeum közös szervezésében megvalósuló kiállítás során ezzel a tárlattal találkoztunk, figyelmünket először is a nemzeti kulturális vagyon részét képező könyvtár tere vezeti. Az itt őrzött muzeális dokumentumok megfelelő hátteret szolgáltathatnak fizikai és spirituális kiindulópontjainknak, a ráhangolódás fontos és védett helyei lehetnek.
A könyvtár teréből lépünk be a szubjektv archívumba, amely tehát a személyes kötődések tere, az a hely, ahol Dejcsics Konrád OSB megfogalmazásában
„az emlékezet útjára lépve Isten jelenébe [....], az Isten közösségébe léphet az ember.” A szubjektív archívumban a kiállított tárgyak emlékezetes képet adnak a látogatónak, kiemelten fontosak ugyanakkor a a szerzetesek által tudományos, spirituális és személyes rétegződésekben írt falszövegek. Képet kapunk a kiválasztott tárgy sokféle hatásáról, például az Ákos atya választotta sárgaréz távcső egy csillagászati kutakodás rétegzett emlékeit őrzi és elvezet a főapátság mai diákközösségének belső tereibe, az éjaszakai égbolt talányainak kémleléséhez. Megjelennek az Antal atya által választott kormozott üveglemezek, amelyekre
„Jedlik Ányos karcolta be a két rezgő mozgás és egy haladó mozgás összetételéből származó Lissajous-görbéket”. Ennek másolatát készítette el Palatin Gergely (1851-1927) pannonhalmi bencés, Jedlik tanítványa, majd 2018-ban Nemes Csaba grafikusművész gondolta tovább egy szénrajz-sorozattal, amely a gimnáziumi földszinti folyóson most is megtekinthető, vizuális üzenete az itt tanuló diákok sokrétű világára hívja fel a figyelmet.
