Pál-Lukács Zsófia: „Ez egy olyan könyv, aminek a tartalmáról soha senkinek nem akartam beszélni”

2021. október 18., 08:50

2021. október 14–17. között a Várkert Bazár a helyszíne a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárnak, ahol idén olyan szerzők új könyveivel ismerkedhettünk meg, mint Tóth Krisztina Bálnadal, Háy János Mamikám, Markó Béla A haza milyen?, Bodor Ádám Az értelmezés útvesztői, és Szávai Géza Az életed, Polcz Alaine című kötetei.

Fotó: Pál-Lukács Zsófia

Rendhagyóbb tárgyú és műfajú könyveket találunk már az itt felsoroltak között is, melyek közül most Bodor Ádám új interjúkötetét emelném ki, annál is inkább, mert az író elmondása alapján egyéb alkalmakon nem kíván nyilatkozni a könyvről. A rendezvényen Bodor Ádámot Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője egy önmagában abszurd beszédhelyzetben kérdezte: egy beszélgetéseket tartalmazó könyvről beszélgetést nyitni – Bodor Ádám szerint képtelenség, ezért is érvelt a hallgatás mellett. „Egy könyv álljon helyt önmagáért. A legkényesebb, mikor pont egy írónak kell róla beszélni, mert ő azon már túl van” – mondta. „Az alkotó, akármilyen művészet terén, akkor válik izgalmassá, ha a szövegei mögül felsejlik egy igazán titokzatos alak.” Bodor megközelítésében az íróval kapcsolatos információk (amelyek óhatatlanul helyt kapnak még a poétikai kérdéseket taglaló interjúkban is, illetőleg az írói státuszt, poétikai döntéseket, munkamódszert felfedő megnyilatkozások ugyanígy) félreviszik az értelmezést akár visszamenőleg is az életműben. Ha az író túl sokat árul el magáról, utólag átminősülhetnek a művei.

Az értelmezés útvesztői tehát több szempontból az interjúkészítés útvesztőivé válnak, hiszen vannak ismereteink a Bodor Ádám beszélgetések, interjúk sajátos dinamikájáról és hangulatáról. Szegő János mint kérdező ebből a helyzetből indult ki. Rögtön a beszélgetés elején utalt Bodor legendás szűkszavúságára, amiről nekünk is eszünkbe juthat több emlékezetes kijelentése, gesztusa. Például, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából készülő egyik interjúban azt mondta 2016-ban, hogy semmi ünnepeli való nincs ebben a „kellemetlen évfordulóban”. A szintén Szegő János által konferált, Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott születésnapi gálaesten a köszöntőbeszédeket „ismerős rezzenéstelenséggel” nyugtázta.

Akinek az interjúkat illetően van olvasói vagy éppen riporteri tapasztalata az íróval, hasonló útvesztőkbe vezető beszédhelyzetekre emlékezhet. Talán ezért is van, hogy magunkban hordozzuk egyedi válaszait, a megnyilatkozások sajátos szigorát. De Bodor írásainak sajátos hangulata szintén az értelmezés nehézségét, a „kimaradt szavakat” juttatja eszünkbe, még akkor is, ha „egy szépirodalmi mű másként hat”, amint utalt erre a beszélgetésen. Az értelmezés nehézségeivel ugyanakkor ő maga is szembesült különböző felolvasóesteken, ahol „rendszerint kellemetlen és oda nem illő kérdésekkel” találkozott, megtapasztalva azt, ahogyan a létrehozott mű „préda” lesz, kitett az értelmezésnek. Szegő János szerint azonban a közhiedelemmel ellentétben nem igaz, hogy Bodor Ádám nem szeret beszélgetni. Erre válaszolta azt az író: „Attól függ, kivel beszélgetek és miről.” Tudjuk – és így van ez a most megjelenő kötet esetében is –, hogy rendszerint kitér a személyes kérdések elől (a tizenöt interjú közül három hosszabb életinterjút tartalmaz a kötet), viszont a műhelykérdésekre válaszol, noha, mint megjegyezte, nem mindig válaszol örömmel. Sokszor kontárnak érzi magát, mert nem mindig illetékes az adott kérdésben, sőt, „általában a rólam szóló írásokat sem mindig értem.”

Keveseknek sikerül szóra/írásra bírni a nyelvet, ahogyan Jaques Derrida fogalmaz, és akire ezúttal Bodor is hivatkozik az irodalomelmélet útvesztőinek egyik példájaként. Hiszen közvetve ugyan, de a beszélgetés során több irodalomelméleti szempontból is releváns kérdést tárgyaltak, így egy adott szöveg vagy akár interjú értelmezhetőségi skáláját, az író státusát, az interjú élethelyzetét, a művek recepcióját. Szintén ide sorolhatjuk az ismétlés témakörét, ami irodalomelméleti kérdésként is releváns. A kötetben találhatunk tudatosan benne hagyott ismétléseket, amelyeket a válogatás során nem vehetett ki, mivel így maradt a szöveg autentikus; emellett betoldásokat, kiegészítéseket is tartalmaz. Mint fogalmazott, minden beszélgetésnek megvan a maga dramaturgiája, de néhányat tovább írt a szerkesztés során: „úgy éreztem hogy a kérdés, amire élő szóban nagyon visszafogottan válaszoltam, többet érdemel”.

Az értelmezés útvesztői ezek mellet tartalmaz egy különleges interjút is, amely most jelenik meg először. Egy korábbi, Szablyár Eszter által készített interjú előzetes kérdéseire adott válaszaival ismerkedhetünk meg, több mint hatvan villámkérdésre adott választ olvashatunk, betekintést nyerve egyúttal az interjúk mögötti munkafolyamatba.

„Ki is adtam magam, ami szörnyű dolog”, mondta összefoglalóan Bodor Ádám, de a beszélgetés hangulata és tartalma alapján a nagyszámú közönség azzal a meggyőződéssel mehetett haza, hogy új könyve megadja a barátkozás újfajta lehetőségeit számunkra (lásd az író nyolcvanadik születésnapjára kiadott A barátkozás lehetőségei című novellákat és a tévéfilm DVD-változatát tartalmazó kötetet).