„ Tükörbe nézünk/ De önmagunkba soha” (Kovács Ákos: Újrakezdhetnénk)
2021. szeptember 29-én bemutatták Kovács Ákos novelláskötetét a Scruton Kávéházban
Mérhetetlen kíváncsiság volt bennem: vajon hogyan fog beszélni Kovács Ákos, korunk egyik legnagyobb magyar előadóművésze az irodalomról, milyen szerzőket emel ki azok közül, akik hatással voltak rá, mire emlékszik vissza, mi van rá jelenleg nagy hatással (Marquez, Updike, Hrabal), illetve hogy miként fog beszélni saját alkotói-szépírói szerepéről, mit jelent számára ez a típusú nyilvánosság – szemben például a zenészi pályafutásával. Aztán az első mondatok meggyőztek róla, hogy egy biztos: őszintén. És ez éppen elég ahhoz, hogy egy meghatározó dialógus induljon el közte mint szerző és köztünk mint befogadók között, hogy később ebben a párbeszédben alapvető emberi témák, kérdések kerüljenek az ő sajátos művészi megközelítése révén hozzánk közel. Mert ha egy önazonos, megalapozott értékvilágot képviselő nagynevű alkotó mondja el ezeket a filozófiai témákat is magukba foglaló történeteket, talán számunkra is könnyebb az olyan kérdésekkel foglalkozni, melyeket életünk egy-egy meghatározott időszakában egyszerűen nem lehet megúszni. Ezekhez a kérdésekhez az irodalom közelebb visz, mondta a Juhász Annával folyatott beszélgetésen. Még ha a dalok révén sikerült is eljutnia az emberekhez, a katarzist a szövegek adták számára, melyeket a templomban hallott, otthon olvasott, stb.
Jó kiindulópont lehet Ákos művészi intencióinak a megértése kapcsán, ha a sajtótájékoztató időpontját emeljük ki, mint irányadó szempontot. A szeptember 29-i, Szent Mihály napi időpont ugyanis korántsem esetleges. A hagyomány szerint ez a nap a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról. A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba, ezért ekkor számoltatták el, szegődtették újra a pásztorokat. A történetet metaforikusan értelmezve Ákos elsődleges célja is ez: hogy novelláinak értelmezése során az olvasó döntse el, hogy elveszett jószágról ad-e számot a pásztor, vagy pedig gyarapodásról (tudunk-e kapcsolódni a szövegeihez, eljutnak-e hozzánk ebből az írások, vajon sikerül-e áttörni a falakat).
Szent Mihály arkangyal ugyanakkor a hagyomány szerint a túlvilágra költöző lélek bírója, kísérőtársa. Én azt hiszem, a mozzanat ez esetben még az előzőnél is fontosabb. Kissé úgy érezhetjük, mintha Ákos, egész művészetével a lélek kísérőtársa lenne, s most már beletartozik ebbe az elbeszélő-művészete is. Hiszen a sajtótájékoztatón elhangzott metafora és szokásrendszer nagyon is mély kérdéseket hordoz magában, melyeket a következőképpen sűrített egybe: „Meg akarom tanulni a világot” - mondta, ami azt jelentette, időben szeretné tudni, hogyan kell jól élni. Az ilyesfajta mérlegelések egyáltalán nem idegenek a művészi világától. A beszélgetés során több kérdés is szóba került, melyek közül itt csak néhányat emelünk ki. A világ megismerésének vágya egyfajta számvetés arról, hogy mire jó az ember. „Mire vagyok jó” – kérdezte (a mély kérdésről óhatatlanul Kant filozófiájának négy alapvetőbb kérdése jut eszünkbe: mit tudhatok? mit kell tennem? mit remélhetek? mi az ember).
A novelláskötetet Juhász Anna irodalmár mutatta be, aki a szerző mellett a könyv szerkesztőjét, Helfrich Juditot is végigkérdezte a kiadás munkafolyamatáról, az Ákossal való együttműködés élményéről.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.