2021. szeptember 30., 05:47
Juhász Anna és Kovács Ákos - Könyvbemutató, Scruton kávéház - Fotó: Farkas Wellmann Endre
„ Tükörbe nézünk/ De önmagunkba soha” (Kovács Ákos: Újrakezdhetnénk)
2021. szeptember 29-én bemutatták Kovács Ákos novelláskötetét a Scruton Kávéházban
Mérhetetlen kíváncsiság volt bennem: vajon hogyan fog beszélni Kovács Ákos, korunk egyik legnagyobb magyar előadóművésze az irodalomról, milyen szerzőket emel ki azok közül, akik hatással voltak rá, mire emlékszik vissza, mi van rá jelenleg nagy hatással (Marquez, Updike, Hrabal), illetve hogy miként fog beszélni saját alkotói-szépírói szerepéről, mit jelent számára ez a típusú nyilvánosság – szemben például a zenészi pályafutásával. Aztán az első mondatok meggyőztek róla, hogy egy biztos: őszintén. És ez éppen elég ahhoz, hogy egy meghatározó dialógus induljon el közte mint szerző és köztünk mint befogadók között, hogy később ebben a párbeszédben alapvető emberi témák, kérdések kerüljenek az ő sajátos művészi megközelítése révén hozzánk közel. Mert ha egy önazonos, megalapozott értékvilágot képviselő nagynevű alkotó mondja el ezeket a filozófiai témákat is magukba foglaló történeteket, talán számunkra is könnyebb az olyan kérdésekkel foglalkozni, melyeket életünk egy-egy meghatározott időszakában egyszerűen nem lehet megúszni. Ezekhez a kérdésekhez az irodalom közelebb visz, mondta a Juhász Annával folyatott beszélgetésen. Még ha a dalok révén sikerült is eljutnia az emberekhez, a katarzist a szövegek adták számára, melyeket a templomban hallott, otthon olvasott, stb.
Jó kiindulópont lehet Ákos művészi intencióinak a megértése kapcsán, ha a sajtótájékoztató időpontját emeljük ki, mint irányadó szempontot. A szeptember 29-i, Szent Mihály napi időpont ugyanis korántsem esetleges. A hagyomány szerint ez a nap a gazdasági év fordulója, a pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról. A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba, ezért ekkor számoltatták el, szegődtették újra a pásztorokat. A történetet metaforikusan értelmezve Ákos elsődleges célja is ez: hogy novelláinak értelmezése során az olvasó döntse el, hogy elveszett jószágról ad-e számot a pásztor, vagy pedig gyarapodásról (tudunk-e kapcsolódni a szövegeihez, eljutnak-e hozzánk ebből az írások, vajon sikerül-e áttörni a falakat).
Szent Mihály arkangyal ugyanakkor a hagyomány szerint a túlvilágra költöző lélek bírója, kísérőtársa. Én azt hiszem, a mozzanat ez esetben még az előzőnél is fontosabb. Kissé úgy érezhetjük, mintha Ákos, egész művészetével a lélek kísérőtársa lenne, s most már beletartozik ebbe az elbeszélő-művészete is. Hiszen a sajtótájékoztatón elhangzott metafora és szokásrendszer nagyon is mély kérdéseket hordoz magában, melyeket a következőképpen sűrített egybe: „Meg akarom tanulni a világot” - mondta, ami azt jelentette, időben szeretné tudni, hogyan kell jól élni. Az ilyesfajta mérlegelések egyáltalán nem idegenek a művészi világától. A beszélgetés során több kérdés is szóba került, melyek közül itt csak néhányat emelünk ki. A világ megismerésének vágya egyfajta számvetés arról, hogy mire jó az ember. „Mire vagyok jó” – kérdezte (a mély kérdésről óhatatlanul Kant filozófiájának négy alapvetőbb kérdése jut eszünkbe: mit tudhatok? mit kell tennem? mit remélhetek? mi az ember).
Ákos a beszélgetés során megfordította a kérdést és arra volt kíváncsi, miként a naplóiban is - melyeket koncert közben, utazás közben írt -, hogy hol van az élet ezeknek az adott elemeknek a közegében, amelyet a párkapcsolat, családvállalás, munka, stb. keretez; „mikor éltünk?” Visszatekintve olyan, mintha mindig utaztak és koncerteztek volna, világított rá saját élete összefüggéseire.
Pontosan ezek azok a kérdések, melyekre a novelláskötet címe kapcsán utaltam, miközben tudom, hogy a kötetborítón látható tenger egyben a végtelen megtapasztalását is jelképezi (miként a Szent Mihályhoz kapcsolódó ismereteink is). A filozófiában a tenger a legtágabb létmetafora, ugyanakkor a zene vég nélküli tere, ahol Kovács Ákos hangja „összetéveszthetetlen más hangokkal”, miként a prózakötetével kapcsolatosan fogalmaz Farkas Wellmann Endre.
És ez lehet az irodalmárok nagy kérdése, mikor ezeket a művészi beszédmódokat elemzik, illetve keresik vissza az írásokban: kinek a hangját halljuk, amikor az
Ezt nem lehet megúszni című kötetet olvassuk, ki beszél ezekben a történetekben, azaz a tizenhét novellában.
Új prózakötetében Ákos nagy pillanatokat lassít le és közel hozza a szereplők gondolatvilágát, de a kötetet nyitott kérdéssel zárja: láttam, hogy mi történt a szereplőimmel, de mit csináljak én? Ezekben a kérdésekben kellene megtalálnunk magunkat ahhoz, hogy a kötet elérhesse igazi célját.
A novelláskötetet Juhász Anna irodalmár mutatta be, aki a szerző mellett a könyv szerkesztőjét, Helfrich Juditot is végigkérdezte a kiadás munkafolyamatáról, az Ákossal való együttműködés élményéről.
