Szalai Klaudia: Homoerotikus vágymintázat a XVI. századi széphistóriában?

Egy őszi napon, valahol az Eötvös Loránd Tudományegyetem negyedik emeletén találkoztam először Béla király és Bankó leányának történetével. Friss gólyaként mindennek örültem, ami irodalommal kapcsolatos, így a régi magyar irodalmi széphistóriától sem rettentem el. Tisztán emlékszem arra a napra: a tanárunk felolvasott egy rakás történetet – röviden, tömören –, majd választás elé állított minket: ki miből szeretne előadást tartani? Az elsők közt választhattam, és mivel akkor valamelyest már felvázolódott bennem egy koncepció az imént említett széphistóriáról, lecsaptam rá. Ekkor kezdődött el kalandos történetem Béla királlyal és Bankó leányával, barátságunk pedig oly mértéket öltött, hogy egészen az államvizsgáig velem maradtak.

A régi magyar irodalomnak kevés olyan szereplője született, amelyet későbbi irodalmi művek ilyen széles körben feldolgoztak volna, mint ahogyan a Semptei Névtelen által közreadott Az Béla királyrul való és az Bankó leányárul szép história -t. Többek között Nemes Nagy Ágnes, valamint Lázár Ervin is feldolgozta a művet, amelyben számos, még megválaszolatlan kérdés rejlik.

Mint ahogyan az a „névtelen” jelzőből is sejlik, a szerzőről máig nem sikerült pontos információt feltárni, továbbá a história eredete is kétséges. A magyar széphistóriát a Sebes Vág menti Sempte városában jegyezhette le a szerző 1570-ben, emiatt utal rá az irodalomtörténet Semptei Névtelenként.

A széphistória első olvasásra egy egyszerű szerelmi történetként hathat. Béla király hadba hívja az öreg Bankót, aki – kilenc lánygyermeke lévén – egyetlen fiút sem tud küldeni maga helyett a harcba. Hogy édesapját megmentse, legfiatalabb és egyben legszebb lánya felajánlja, hogy vitézi gúnyát ölt és férfinak adva ki magát elmegy helyette a királyi udvarba. Béla király azonban egyből felfigyel a lányos külsejű vitézre, akit próbatételek elé állít, hogy megbizonyosodjon a fiatal vitéz valós biológiai neméről. Bankó lánya kiállja a próbákat, és amikor elmúlik a gyanakvás, felfedi „két szép kerek almáját” a király előtt, majd elmenekül az udvarból.

A történet a maga korában szokványosan hatott. Semptei Névtelen feltehetően egy horvát eredetű forrást vett alapul, amelyben szintén a vitézi ruhát öltő női alak motívuma állhatott a középpontban. Arról azonban kevés információ található, hogy ezekben a művekben milyen mértékű, illetve milyen típusú vágymunka dominált. A magyar széphistória esetében egyoldalú érzelemről lehet szó, ugyanis Béla király szerelme viszonzatlan maradt.

A nemi identitással űzött játék azonban azt az értelmezési lehetőséget sem zárja ki, hogy egyfajta homoerotikus elemekkel gazdagított vágymintázat húzódik a Semptei Névtelen által közreadott széphistóriában. Béla király ugyanis egy vitéz iránt kezdett el gyengéd érzelmeket táplálni. A mű érdekességét is ez adja, hiszen egy olyan korban született széphistóriáról van szó, amelynek társadalmi normája rendkívül drasztikus volt.

Nem csupán a csonkítás volt bevett szokás, a „többszörösen visszaesőket” halálbüntetéssel is sújtották. A középkorban általában máglyahalállal büntették a szodómiát, illetve a homoszexualitást, és ez a kora újkorban sem volt másképp. Hogy mit tekintettek bűncselekménynek, az mindig az éppen érvényes társadalmi normarendszertől függött, a homoerotikus vágyakkal rendelkező személyeket azonban egyöntetűen bűnösnek találta a kora újkori társadalom. A korabeli feljegyzésekből olyan információk is napvilágra kerültek, amelyek a prostitúció káros hatásáról értekeznek. 1260-ban például számos olyan prostitúcióval foglalkozó nőt utasítottak ki Firenze városából, akik férfiruha viselésével szerettek volna klienseket szerezni. A XV., valamint a XVI. században már olyannyira elterjedtnek számított ez a fajta prostitúció, hogy a nőknek muszáj volt férfiruhát ölteniük. Azért volt szükség arra, hogy valós biológiai nemüknek ellentmondva a látszatidentitással éljenek, mert ekkorra a homoszexualitás oly mértékben elterjedt, hogy a férfiak már csak a férfi, vagy legalábbis annak öltöző prostituáltakat keresték. Ezzel a cselekedetükkel azonban elismerték, hogy nem az egyház által megszabott érdekek miatt folytatnak szexuális életet, vagyis nem gyermeknemzés céljából. Az egyházi tanítások ugyanis már ezen cselekedetet is a szodómia kategóriájába sorolták. Bár a valós biológiai nemüket illetően nőkkel háltak ezek a férfiak, társadalmi szempontból a férfiruhát öltő női prostituálttal való együttlét már a homoszexualitás kategóriájába tartozott.

A férfiruhát öltő női alak a XV., illetve a XVI. században egyre elterjedtebbé válik a társadalomban. Éppen ezért azt az értelmezési lehetőséget sem szabad kizárni, miszerint Béla király valójában tisztában volt a vitéz valós biológiai nemével, azonban a kíváncsiság, valamint a kora újkorban is jelen lévő társadalmi normarendszernek ellentmondó homoerotikus érzelmek dominálták tettét. Ennek megfelelően a próbatételek is azt a célt szolgálták, hogy a király képes legyen fenntartani gyanakvásának a látszatát, így a homoerotikus vágyai felfedetlenek maradtak a királyi udvar előtt.

Tudva, hogy a kora újkorban halálbüntetéssel sújtották mindazokat, akik a szodómia (beleértve a homoszexualitást) bűnével éltek, úgy gondolom, a széphistóriában szereplő Béla király nem csupán azon hipotézisét szerette volna beigazolni, hogy a fiatal vitéz valójában lány, hanem önmaga megnyugtatására is alkalmasnak bizonyultak mindazon próbatételek, amelyek elé állította a vitézt. Béla király a saját érzelmeitől is félt, hiszen nem volt képes bevallani magának, hogy lehetnek gyengéd érzelmei egy férfi iránt is.

„[…] hogy érthető legyen az érinthetetlen. És végre élsz” – a Szabó T. Anna Értsd meg című verséből kiragadott verssor emlékeztet leginkább arra, milyen volt Bankó leánya és Béla király viszonya a magyar széphistóriában. Béla király szerelme adott volt, de Bankó leánya érinthetetlen volt számára a felöltött látszatidentitás miatt. Szabaddá csak abban az esetben válhatott volna gyengéd érzelme a vitézi leány iránt, amennyiben megbizonyosodott volna női mivoltáról. A társadalmi normarendszert tekintve Béla király csupán a megszokott hatalmi vággyal is rendelkező férfi karakterét alakította. Kirívónak sokkal inkább Bankó leánya tekinthető, aki a női feladatokkal mit sem törődve válhatna akár a kora újkor feminista alakjává is. Semptei Névtelen nem csupán lefordította a feltehetőleg horvát eredetű széphistóriát, hanem költői eszközeivel képes volt beemelni a régi magyar irodalom folklórjába olyasfajta problémaköröket is, mint például a homoszociális kultúra jelenléte.