Bonczidai Éva: „Míg a föld lészen…”

2020. október 21., 22:08
Medveállatka – Forrás: Wikipédia

Mind meghalunk. Nem úgy, mint eddig, hanem tényleg. Az egész emberiség. Legalábbis ezzel riogatnak azok, akik Facebookon égő esőerdőt, műanyag szeméttől fuldokló vadállatokat vagy hurrikánok pusztításait ábrázoló fotókat tesznek közzé. Természetesen én sem fogom bagatellizálni a problémát – az ember ugyanis valóban szörnyű kártékony lény, vissza kell fognunk a Föld kizsákmányolását, a felesleges pusztításokat és a mértéktelen szemetelést. De természetesen életmódtanácsokat sem fogok osztogatni, mert bár én sem dobálom el össze-vissza a műanyagot, tömegközlekedem, igyekszem helyi termékeket vásárolni, ültettem már fát és takarítottam már ecettel, sosem hittem azt, hogy ezzel épp megmentem a bolygót. Persze észszerű törekvés az, hogy az ember próbál olyan körültekintően és pazarlás nélkül élni, mint ahogy az a nagyszüleinknek még természetes volt, de meglehet, hogy mindez igencsak kevés ahhoz, hogy ellensúlyozzunk egy olyan folyamatot, amely klímakatasztrófához vezethet. A könnyelmű pénzhajhászásból fakadó pusztítások bizonyára felgyorsítják ezt a folyamatot, de lehet, hogy a klímaváltozás igazából a bolygónk egyik tulajdonsága. Még az is megtörténhet, hogy a dinoszauruszok sem szúrtak el semmit, pedig hogy megjárták.

Amikor azon kaptam magam, hogy a fenyegető klímaváltozáson gondolkodom, előkaptam a Bibliát, hogy megkeressem Noé történetét, ott ugyanis azt olvassuk, hogy Isten hozott egy döntést: „Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem. Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.” (I. Móz. 8:21–22)

Ezennel abba is hagyhatnánk a kétségbeesést. Csakhogy a következő fejezetben van egy „apró” pontosítás: „Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére. És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.” (I. Móz. 9:11-13) Persze a szivárvány sokaknak ma már nem e szövetség jelképe, de Isten biztosan jobban emlékszik, és bízhatunk benne, hogy számon is tartja ezt a szövetséget. Például a közelgő véget most a tudósok egy része épp a Föld elsivatagosodásához köti, és a tények bizony látni engedik, hogy valóban ilyen irányú változások zajlanak.

Épp ezen morfondíroztam, amikor szemembe ötlött a hír, miszerint az emberi lelemény medveállatkákat juttatott a Holdra. A medveállatkák (Tardigrada) csodálatos teremtmények, több mint ezer fajuk ismert, Magyarországon közel száz fajuk él, és ők lesznek azok, akik bármiféle elsivatagosodást rutinosan túlélnek.

Először Alfred Brehm híres enciklopédiájában, Az állatok világában olvastam róla. A természettudós munkája eredetileg németül jelent meg az 1860-as években, és már akkor felveti, hogy „ha valamilyen elementáris esemény ezeket a szervezeteket a fagyos világűrbe kiröpítené, és egy más, további életükhöz alkalmas égitestbe jutnának, könnyen megtörténhetne, hogy a hosszú utazás dacára, életüket ott tovább tudnák folytatni.” Ugyanis már akkor legendás volt a medveállatok szívóssága: ezek a parányi (sok fajuk egy milliméternél is kisebb) lények szinte elpusztíthatatlanok. Minden körülményhez alkalmazkodnak – védőburkot képeznek maguk köré vagy kriptobiózis állapotába kerülnek, szinte teljesen kiszáradnak, és ebben a tetszhalottságban töltenek akár több mint száz évet is úgy, hogy ha ismét nedvesség éri őket, „feltámadnak”, folytatják az életüket, sőt még szaporodnak is. 100 Celsius-fokos levegőn 6 óráig is kibírják, –200 Celsius-fokra lefagyasztva húsz hónapig életben maradnak, elviselik, ha tizenöt perc alatt –190-ről +151 Celsius-fokra melegítik őket. Egyes példányai túlélték az 570 000 rad röntgensugárzást. (Az emberi szervezet már 500 rad sugárzástól halálos sérüléseket szenved.) Túlélik a földi ultraibolya sugárzás ezerszeresét, a gamma-sugárzást, a rendkívül erős elektromágneses sugárzást és az elektronmikroszkópos elektronbombázást is. Jól bírják a nagyon magas és a nagyon alacsony nyomást, ellenállnak mérgező gázoknak, és túlélik a savakban, oldószerekben való fürdetést. 2007 szeptemberében már eltöltöttek tíz napot az űrben, majd miután visszajöttek, feléledtek és szaporodtak. Egy másik kísérlet során először nyolc napig vákuumban tartották őket, utána három napig szobahőmérsékleten héliumgázban, majd néhány órára lefagyasztották őket –272 Celsius-fokra, de amikor újra szobahőmérsékletre kerültek, feléledtek. (Persze az is elképesztő, hogy vannak emberek, akik képesek kiötleni egy-egy ilyen tortúrát.)

Addig is, amíg ellessük ezt a makacs túlélési képességet a medveállatkáktól, ültessünk fát és gondozzuk a kertet – „ha már elpusztul a világ, / legyen a sírjára virág.”

A felhőtlen derű helyett azonban felötlött bennem még egy kérdés: vajon meddig élnek ezek a bájos-bizarr medveállatkák, ha békén hagyják őket? Khm, a normál élettartamuk három hónaptól két és fél évig terjed. Tehát a valódi életük akkor is ennyi, ha időnként akár százéves szüneteket iktatnak be.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. szeptember 14-i számában.)