Csikár Norbert Adrián: Értesítése érkezett

2022. január 15., 11:43
Szőcs Miklós TUI: Ékők könyve 4.

Piros pötty a csengettyű jobb felső sarkában és vele egy apró dopaminlöket. Harang lenne? Mintha buppant volna régen és így a mély hangrend illenék.

István megjelölt egy fényképen. Mintha régen magázódott is volna. István megjelölte önt? Az a bizonyos fénykép csak egy élénk, tarka virágcsokor Times New Roman ő és ű betűkkel övezve, és az üzenete ennyi is.

Nővérem behozta a Léna babát is, amiért az első arra járó doktornő jól le is szidta. Elvégre itt fertőző betegek is vannak, és hát hogy ilyet mégse, szóval hogy nem. Ezért lett kettőnk helyett hármunk furcsa kapcsa Lénával és hugival, hogy aznap búcsúztunk Pista papától, míg a többiek még pár hétig váltották egymást a kórteremben. Léna még beszélni is alig tudott, de ha épp jókor mesélem el neki, még emléke lesz belőle. Hugica másnap repült vissza Amerikába, én pedig két napra rá Helsinkibe.

A család többi részének is csak egy őszig tartott az egész, ami még inkább szürreálissá teszi. Ha valahogy, hát így illik elmúlni, ha már az élet tiszta ívet írt, szintén ahogy illik. Anyám írt rám nyár végén, hogy baj van, és mire karácsonyra hazarepültem, már nem maradtak kérdések.

Nem siettem. Egy hetem volt mindenre. Szokásos találkozó a régi haverokkal, családdal, hivatalba beugrani, mert mindig kell valamiért, megnézni az új helyet, amiről cikket írtak, és ha egyik este sikerül aludni, másnap irány a gasztrointesztinológia.

A papáról mindig azt hitték amúgy, hogy az apukám, mert nem kopaszodott, de még őszülni is csak mutatóba a legvégén egy picit. Ezt a húszas éveim második felére kezdtem el igazán értékelni, ahogy az egykori osztálytársak szerencsétlenebb fele elkezdett alámerülni a kopaszodás groteszk kis krízisébe.

Általános iskolás voltam, és még mindig úgy kapott fel, mint valami tipegőt, pedig tornasorelső voltam, szóval nem rajtam múlt. És akkor a kórteremben egyszer csak megkért, hogy segítsek felhúzni a zoknit a lábára. Elsírtam magam. Sose helyezett rám ilyen nyomást, de inkább kisétáltam a kórteremből pár percre. Mama később említette, hogy ez volt az egyik utolsó dolog, amiről beszélt.

Még a megelőző nyáron Pesten vakációztam, és kértem tőle pár könyvet. Ha nagyon olyanom volt, körbeszaglásztam ugyan a Helsinki Egyetem hungarológiáért felelős könyvespolcát, de kortársakból sose volt választék. Szóval hazatérteimkor mindig ki voltam éhezve. Ellenben ő hetente kétszer fordult. Zokni-szandál, bézs nadrág és egy drámaian feszülő reklámszatyor. Még csak nem is a vastagabb fajta, pláne nem vászon, mindig csak a legegyszerűbb. Minden héten kétszer hozta-vitte őket, bármi történt is. Ki is számoltam, hogy évente egymillió oldalt olvashatott, mióta nyugdíjazták. És puff, zokni, semmi, a szatyor maradt, minden rajta átfolyt gondolat helyett.

Már jóval az emlékeim előtt megtelt az összes cipősszekrény és a legendás padlás is. Persze régen tellett is rá. Mindenesetre, mire emlékezni tudtam, már csak alkalomadtán tuszkoltak könyvet a többi tetejére keresztbe. Életem első tranzakciója is ebbe az ívbe illeszkedett; egy szép új kötetet vettünk neki a zsebpénzünkből a szülinapjára nővéremmel. A szingapúri csatáról szólt, s mivel a szingapúri útjáról évtizedekkel később is folyton beszélt, gondolkodni se kellett rajta. Fel is rakott egy polcot az utolsó szabad felületre még, és oda került ez a könyv meg később az első publikációm is. A padlás pedig azért legendás, mert sose jutottam fel. Előbb féltettek, hogy leesek, aztán már csak nem fértem be az ajtón se, nemhogy a könyvormok közé.

Szerencsétlenségemre hamarabb érdekelt minden, mint hogy beadtak volna okulni, így olyan lendülettel érkeztem meg, hogy soha nem is tudtak eltántorítani teljesen, amivel senki se járt jól igazából, s én azon ősnyersségemben kérdezgettem tőle, hogy kik voltak a rosszak ebben vagy abban a háborúban, és ő mindig csak azt mondta, hogy nem ilyen egyszerű. Soha más nem mondott nekem ilyet, pedig konkrétabb véleménye volt mindenről, mint akárki másnak. Tudta is. Tudta, hogy csak én rakhatom össze, mert a kapott hit kártyavár csak, akármilyen szép is, és minden apróság, amit elejtett, évekkel később került csak a helyére, amikor kellett.

Mostanra háromszor csináltunk új felhasználói fiókot a mamának. Felírtuk cetlire a jelszót is mindig, amit persze mindenki tud már fejből, és rögtön el is mentjük mindig, de azt mondja, hogy nem sikerül belépnie, csak a papáéval.

Pár havonta pici pötty a csengettyű jobb felső sarkában.

Legfrissebb hírek
2022. július 03., 10:09
2022. július 03., 09:57
2022. július 03., 09:36
2022. július 02., 10:44
Legnézettebb
2022. június 29., 14:22
2022. július 02., 11:44