Megváltás
A napsugarak még nem érték el a templom keresztjét, amikor riasztották a tűzoltókat: a város felőli főúton kigyulladt egy ház. Egy házaspár hátborzongató kacagása visszhangzott a méterekre felcsapó lángokból. A férfi és a nő legfontosabb tervei között szerepelt, hogy külföldi munkát keresnek a megélhetésük végett, mivel egyetlen gyermekük gondozása nagy terhet jelentett számukra. A szülőket a gyergyói főkapitányságon hallgatták ki. A vallomást felvevő személy csupán annyit tudott lejegyezni, hogy az eset előtt a kisgyereknek a Jerika kő legendáját* olvasták fel.
* Gyergyócsomafalvi legenda, miszerint a kényúr Álmos és felesége, Jerika egy kincsért feláldozzák gyermeküket. Egy öregember megátkozza őket, ha még egyetlen ember meghal a kezük alatt, váljanak kővé. A pár továbbra is kegyetlenkedik, ezért kővé változnak, várukat a Várköveként, az asszonyt Jerika köveként emlegetik.
Bazsarózsa
A gyergyószentmiklósi Zölde Kálmán régóta vágyott szerető barátra. Kishíján három évszázadból tett félre emlékeket. Az utóbbi években már nem látogatta őt senki. Vasárnaponként a Márton Áron utcai templomba járt. Csak ilyenkor és a heti bevásárláskor látott embereket. Kis kertjében foglalatoskodott, amikor harsány gyerekzsivajt észlelt a háta mögött. A tízéves gyerekek már régóta megfigyelés alatt tartották az öreget; be-betörtek a kertjébe, többször összetaposták a virágait, elrejtették sétabotját, titokban még csúfnevet is adtak neki. Az egyik virgonc a húgát küldte oda, hogy lopjon egy szál bazsarózsát édesanyjuknak. A kislány összerezzent, amikor a bácsi megfordult, de elmosolyodott, amikor a kezében meglátta a szál bazsarózsát.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
A közelmúltban kimostam pár kiló zoknit, de nem volt időm társítani őket. Ott is maradtak, szép nagy halomban. Aztán szép lassan megérett bennem a lázadás gondolata: hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell. Egy idő után mindenki panaszkodott az egyre fogyatkozó lábtyűkre, szemrehányó pillantásokat vetve felém.
Egy nap aztán a nappali közepébe öntöttem az egész kupacot abban reménykedve, ha szem előtt lesz, csak nekiállunk közös erővel párosítani.
Harmincegy éve véget ért a diktatúra, ennyi idő kellett nekem a pontosabb látáshoz.
1997 környékén Veress Dániellel (Veress Gerzson költő édesapjával) beszélgettem lelkendezve a változásokról, a szabadságról. A karakán úr komolyan meghallgatott, majd ezt mondta: „Ugyan, István, most a pénz diktatúráját éljük”.
Már jóval az emlékeim előtt megtelt az összes cipősszekrény és a legendás padlás is. Persze régen tellett is rá. Mindenesetre, mire emlékezni tudtam, már csak alkalomadtán tuszkoltak könyvet a többi tetejére keresztbe. Életem első tranzakciója is ebbe az ívbe illeszkedett; egy szép új kötetet vettünk neki a zsebpénzünkből a szülinapjára nővéremmel.
Dr. Rotács mindig is űrhajós akart lenni. Rajongott Gagarinért. Szüleitől az összes juríjos emlékbélyeget kikönyörögte. Fizikából jeles volt, még gimnáziumban is az maradt, mi több, a vidámparki körhintán sem szédült, pedig azt még nézni is tereh. Töretlen pályaíven lépdelt át a valóság sztrádája fölött, a vágyakozás-fantáziálás kombó élethosszig tartó rabságától fojtogatva.
Hogy egyes tárgyak a barátainkká váljanak, sokat kell szomorkodnunk mellettük
Apámnak
A fenti gondolat körülbelül egy hónappal ezen írás megszületése előtt ötlött fel bennem.
Azóta újra és újra előkerestem, el is olvastam, mintha közben elfelejtettem volna, mintha csak a képernyőre pillantva idéződhetne fel bennem.
A hó már november elején, közepén megérkezik, és egészen február végéig itt tiszteleg. Nagy, kavargó förgetegek szállítják, éspedig fuvardíj nélkül, de vidáman, pajkosan, mert csak úgy a nyakunkba öntik, mi pedig csodálkozva ébredünk: egy éjszaka leforgása alatt annyi esett, hogy ha kinyitjuk az ablakot, fölmarkolhatunk belőle egy labdára valót. Régi trükk, hogy ezt a labdacsot megsózva egy kőkemény gombócot kapunk, ami aztán jó darabig még a kályha mellett is kibírja, bár ehhez a mutatványhoz azért nem árt elővenni egy kislábost.
A labirintus légiónyi szobából és folyosóból állt. Voltak négy-, öt- és hatszögletű szobák, simára csiszolt falú kerekek és barlangterem-kidolgozatlanok, szűk lyukak és boltozatos termek. Voltak egyenes és kanyargós folyosók, keskeny csigalépcsők és széles sugárutak, létrák, rámpák és csúszdák. Voltak szobák, melyek füsttel voltak tele, folyosók, amelyek vízzel, és ajtók, melyek tüskés indákkal.