Lázár Emese: Végünk van

2020. május 21., 08:39

 Kész, kampec, mind meghalunk, jaj! Lyukas az égbolt felettünk, lángokban hamvad a Föld tüdeje, porzik a Victoria vízesés, s az apokalipszisre koronát tesz, ím, a vírus. Mind meghalunk, feleim, kinyír az újkor legújabb pestise. Próféta jósolta régen, s lám, nem volt hamis: itt van már, mint Hannibal, ante portas a sárga veszedelem.

Csáki Róbert: Készülődés (olaj, vászon, 170 × 137 cm, 2019)

 Nem, nem az irigység, mi régen tép. Egy másik láthatatlan vírus végez velünk. A vírus, a koronás, ő az úr felettünk, s kit megtalál, annak harangoznak. Vagy nem, mert a harangozó épp a boltban tülekedik, hogy megvegye az utolsó vacsorájához a tartós élelmiszert. Tartóst. Mert enni kell, ha meghalunk is. S mint ő, mi is. Ezért, hagyva csapot, papot, a halálos kórt terjesztő kék arckönyvet (mi is ott kaptuk el, igen!), maradék erőnket összeszedve, halálos betegen, elgyötörve, izzadva, zihálva, köhögve, honfitársunk képébe tüsszögve, 36 fokos lázban égve rohanunk a boltba, ádáz csatát vívunk az utolsó kiló lisztért, cukorért, rizsért. De veszünk isa levesport, fuszulykakonzervet, ha már úgyis kifingunk, legyen, ami megadja hozzá az ihletet. És vaníliás kekszet és mentolos cukorkát, mert torunkra tartós desszert is kell, s jó, ha halott korunkban sem büdös a szánk. Legyen üde az utolsó leheletünk! Spájzolj csak, halálraítélt! Szappanra nem költünk – minek erre a kis időre? Ezekben az utolsó előtti órákban kezet mosni nem, de enni kell, ha meghalunk is. Egyébként is, ki tudja, odaát adnak-e ennünk mennyei mannát, s ha igen, vajon mikor? Már ha ebben a nagy meghalásdömpingben fel tudunk kapaszkodni az utolsó járatra, ami elvisz mindnyájunkat az utolsó útra. Már ha egyáltalán átjutunk, koronánkat fogunkban tartva, oda, a boldog, vírusmentes túlsó partra. Pedig, hajh, mi szeretünk élni! De még jobban szeretünk félni, pánikrohamban kimúlni. Oh, dicső elmúlás, mily szép is vagy te minékünk! Fejedelmi egészen.

De az is lehet, hogy csalódunk. Mégsem halunk meg mind. Nem ma, nem most. Fals volt a riasztás. Becsaptak. Hamis volt a prófécia, s ez a koronás szörnyeteg mégsem AZ a sárga veszedelem, ami minket mind kinyír. Mégsem jön el értünk, mégsem koronázza meg földi létünket, s amint a többit, úgy kénytelen-kelletlen, túléljük ezt a világvégét is. Lehet, mégsem kellett volna erre a nagy ijedtségre még egy utolsót koccintani azzal a jóféle oroszhegyi szilvóriummal? És immár nézhetjük bánatosan, ahogy molyok martaléka lesz a tonnányi liszt, cukor, zsizsik lakmározza a rizst. Elillan a vanília aroma a kekszből, a mentol a cukorkából. Még jó, hogy van még romolhatatlan pálinka. S szalonna is. Ha avas, az se baj. Legalább szappant főzhetünk belőle, hogy tiszták legyünk, ha eljön majd a következő apokalipszis, amikor újra mind meghalunk.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. áprilisi számában)