Leczo Bence: Az ember, aki ott se volt

2020. május 24., 07:13
Mara Kinga Villő: Őrizetlenül (olaj, vászon, 70 × 70 cm, 2017) – Fotó: Farkas Dávid

Az egyik legjobb film, ami valaha készült az Az ember, aki ott se volt. Noir, és ahogy kell, fekete-fehér is, annak ellenére, hogy 2001-es. Ez persze nem akadályozta meg az egyik kereskedelmi csatornát, hogy leadja színesben. Ez olyan, mint amikor a Csinibaba végét vágták le. Hát ennyit a nyomasztásról. A Coenék által rendezett filmet egyébként a címe jellemzi a legjobban, hogy a főhős sehol sincs teljesen jelen.

Minden kornak megvannak a balladái, amelyek megtestesítik a kor szellemét. Elijah Del Medigo írta két hete az American Mindban, hogy a társadalmaknak azok a történetek adnak életet, amiket elmondanak maguknak. Aztán persze levezeti Homéroszon, az Aeneason, A megszabadított Jeruzsáelemen keresztül a Bosszúállók: Végjátékig a modern kor válságát. Szerintem ennyire nem tragikus a helyzet, Nietzsche nihiljéből azonban képtelenek vagyunk szabadulni.

Számomra a Coen-filmek azok, amelyek a legjobban jellemzik a kor emberét. Nem két szuperhős, amint nevetséges indokok mentén szétveri egymást, majd győz a jó, mert ilyen gyermeteg történetekre minden kor emberének szüksége volt. De a coeni karakterek olyanok, mint a ma embere. Meglehet, hogy a tegnapé is ilyen volt. Általában történik valami, amit számításból, önzésből vagy jóhiszeműségből idéz elő a főszereplő, majd megpróbálja helyrehozni. És ha sikerül is, az sohasem megy önerőből. Így megy ez, írta Vonnegut.

Szóval Del Medigo szerint a hanyatlás a kor eposzának minőségében van. Szerintem a minőség nem változik, jelenleg is születnek kiemelkedő művek, és bóvli is, nincs értelme összehasonlítgatni egy letűnt kor kanonizált képével. Hány ponyva sikkadt el az évszázadok alatt? Megtippelni is nehéz.

„Az élet megvetője mind, haldokló, és méreggel fertőzött maga is, aki csak nyűg a földnek: vesszenek mind egy szálig” – mondja Zarathustra, írja Nietzsche. Nem ördögtől való gondolat ez. Félremagyarázni persze lehet, ahogy az ateisták szeretik zászlajukra tűzni a mondást, Isten halott, mi élünk, de nem erről van szó. Nietzsche is látja, Coen is látja, Zarathustra is látja. Hova vezet ez? Na hiszen.

Egy dologban lehet bízni így. Hogy a két típus, a gyermeteg történetek rajongói és az életét irányítani képtelen ember csak egy lábjegyzet. Egyébként teljesen mindegy, mit gondolunk magunkról. Fölösleges az, amit csinálunk, meg hogy merengünk, vajon mi a kor szelleme. Az a baj, hogy eljutottunk oda, hogy magunkat definiáljuk mindenféle hülyén hangzó nevekkel. A kort utólag lehet megítélni. És a súlyos öndefinícióknak hála valószínűleg ez lesz a káosz kora. Ilyen mozgalom, olyan mozgalom, művészetentúliság, művészetenbelüliség, emberentúliság (whatever), úgy neveznek el manapság dolgokat, mintha nem lenne holnap.

Egyszer majd kiderül, mi volt ez az egész. De akkor már nem fog számítani. Szóval mindegy. Na ez a nihil.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 23-i számában.)