Pál-Lukács Zsófia: Az utolsó angyal - húsvéti gondolatok

2021. április 03., 09:45
Aknay János: Őrangyal (Akril-vászon, 90 × 80 cm, 2018)

Kicsit mást jelent most a hazatérés, mint amit mondjuk ezelőtt egy évvel jelentett. Akkor más volt még minden, noha visszagondolva számunkra már elkezdődött a pusztulás. Barátaink, akik az otthoni élet fogódzói voltak, nem hívtak az időről időre megszervezett közös találkozásra, ahol halk fények közepette ültünk az asztalnál és képtelen életeinkről, kicsit mindig valósággá vált álmainkról, múltunkról vagy egyszerűen csak a hétköznapi bürokrácia történeteiről anekdotáztunk. Igaz, ilyen történeteik inkább a mi barátainknak voltak, ők költöztek pár évvel korábban haza külföldről, hogy a nyugati életet hátrahagyva megtisztulhassanak testben és lélekben, levetkőzzenek minden sallangot, ami a vágyakozónak olcsó vigasz, számukra viszont egyszerű valóság volt. Álmaik is nekik voltak, pontosabban ők közelebb jártak ahhoz, hogy meg is valósítsák őket. Míg mi a valószínűtlen elképzeléseinkről beszéltünk (sokszor még egymás szavában is kételkedve), ők már jó úton haladtak az önmegvalósítás felé. Házat építettek, kivonultak a világból, kicsit őstermelők lettek, életvitelükkel igazolták önmagukat. Mi egy főváros zsúfolt utcáiból botladoztunk időnként haza, és a néhány otthon töltött hét alatt sem tudtuk lemosni magunkról a szennyet. Ünnepekkor mindig megéltük a dolgoknak ezt a kettős aspektusát, éppen ezért, úgy vártam évről évre a húsvétot, mintha a Megváltó csakugyan megjelenne előttem és közvetlenül is igazolná önmagát, tényekkel, dolgokkal, életekkel. Ezek mellett a felismerések mellett eltörpült minden korábban örök érvényűnek hitt szertartás, az eledelszentelés, a húsvéti körmenet, ahol szemügyre vehettem a falu évről évre változó arcait. Hasas basák lettek a korábban vékony testalkatú kortársakból, behemót Audikból szálltak ki egykori iskolatársaim, akik még a misére is négykerekűvel mentek. Mi persze ragaszkodtunk a gyalogláshoz, régi kapcsolatokat kerestem lépteimben.

 Tudom, hogy idén nehezebbek lesznek a reggeli misék, talán nem lesz varázsa a hajnalnak, mintha már most elnémultak volna bennünk a harangok. A nagyhét már régen kezdetét vette, s nem segítenek ezen a közös vacsorák sem. Úgysem ülnénk már négyen az asztalnál. Egy közülünk biztosan nem lenne ott, s utólag visszatekintve lehet, hogy azokon az emlékezetes alkalmakon is csak hazudta a jelenlétet. Lehet, hogy hamisan gyújtotta meg a lángot az udvaron, ami távolról jelezte, hogy várnak minket, lehet, hogy véletlen volt, amikor hajnalban kelt és tüzet raktak a kemencében, így lett a családnak friss házi kenyér (képzeletemben nyersen is szikráztak a fák, ott akartam lenni ezekben a mozdulatokban, asszonyalakban dolgozni az előkészületekkel, hordani a fát, dagasztani a tésztát). Lehet, hogy az a hangszer volt valójában ő, aki mintegy magát félretéve hevert az emeleti hálószobában a kottaállvány mellett, a fúvó résein is beszűrődött a havasi fény. Két nagy bőrcsizmája az ajtó előtt állt, ha épp nem volt a lábán. Azokban jött velünk biciklizni, hegyet mászni, gombát szedni, védjegyévé vált a zöld kalappal – alatta mosolygó piros arca. Ez az arc már nem tud valósággá válni. Ha látnám is, helyet cserélt valami benne. Hogy elköltözött, nemcsak a csodált életét hagyta maga mögött (együtt minden varázslatával), de a mi álmainkat is. Ez az ember biztosítéka volt annak, hogy érdemes hazatérni, új elképzelésekkel nekivágni a nagy rengetegnek, átkelni a hegyeken, óvatosan fékezve a fagyos útszakaszokon, a zúzmarás tájban. Mint egy jól megszerkesztett szónoki beszéd, olyan volt ez a megálmodott élet. Valamiféle biztosíték a vágyakozónak, társ az otthonmaradónak, példa a falu öregjeinek, kétely a kétkedőnek. Kevés olyan embert ismertem, aki a jó úton járt, aki igaz embernek mutatta magát még a legnehezebb élethelyzetekben is, amikor nyugati kezeiben tartotta a gereblyét, villázta a szénát, biciklivel küzdött át a hágón, hogy a városban ügyet intézzen, feltűnt a helyi vásártéren, itta a szilvapálinkát. Ugyanaz az ember volt, mint aki körbeutazta a világot, nagy projekteken dolgozott és magukhoz hívta még a japán ismerőseit is? Kilépésével, továbbállásával engem is cserbenhagyott az utolsó angyal és szembefordított saját démonaimmal.

Legfrissebb hírek
2021. október 24., 07:25
2021. október 24., 07:03
2021. október 24., 06:57
2021. október 23., 08:47
2021. október 23., 08:41
Legnézettebb
2021. október 20., 09:05
2021. október 24., 07:57