Pál-Lukács Zsófia: „Isten nem egy utópiát kergettet velem” – beszélgetés Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel

2021. április 04., 05:00

Vegyük észre, hogy nemcsak egy kinti világ van, hanem van bennem is egy világ – ilyen gondolatokkal szólít meg bennünket a húsvét időszakában Böjte Csaba OFM, aki a világjárvány idején tapasztalt nehézségek során arra ösztönöz, hogy gondoljuk újra életünket és váljunk Isten ajándékaivá.

Böjte Csaba Fotó: Lettner Krisztina/Olvasat.hu

 – Hosszasan szokott elmélkedni a húsvéti szent három napon, illetőleg a húsvét vigíliáján?

– Mióta nekem is gyerekeim vannak meg nagycsaládom, azóta jobban értem, mit jelent áldozatot hozni. Van valaki, aki fontos nekem, és lehet, hogy nem tennék ezt-azt meg, de azért a gyermekért, azért a kollégáért, azért az ügyért megteszem. Nagycsütörtököt, nagypénteket úgy tudjuk megérteni, hogy ha elgondolkozunk arról, Isten mennyire szeret bennünket, és azt is látjuk, hogy a bűn zsoldja a halál. A Jóisten ettől a bűntől, a haláltól szeretne bennünket megvédeni. Ezért, ugye, hogyha egy vonat megy a szakadék felé, akkor logikus, hogy kiállok, akár a sínek mellé is, hogy megállítsam azt a vesztébe szaladó szerelvényt. Gondolom, hogy Jézus Krisztus ezért vállalta értünk a keresztet, mert az élet nem babra megy, nagyon komoly dolog, és ő azt szeretné, hogy éljünk, hogy boldogok legyünk és hogy örömünk teljes legyen.

– Hogyan változik önben a Golgotán lejátszódó drámai eseménysor értelmezése?

– Folyamatosan elmélyül az ember. Azt mondják, a jó pap holtig tanul. Próbálok jó pap lenni és tényleg megérteni hitünk alapvető igazságát, a karácsony és a húsvét misztériumát. Sokszor beszélünk arról, hogy mi, emberek mit hiszünk. Igazából azt gondolom, nem az a fontos, mi mit hiszünk, hanem mit hisz az Isten. És ha Jézus Krisztus karácsony éjszakáján közénk mert jönni, és nagypénteken vállára vette a keresztet, akkor az azt jelenti, hogy Isten hisz bennünk. Bízik abban, hogy meg tudjuk tanulni a szeretet parancsát, bízik abban, hogy mi fel tudunk nőni oda, hogy egymás jó testvérei legyünk. Én nem hiszek egy olyan Istenben, aki döglött lóra ver patkót. Ha Ő nem bízott volna bennünk, akkor Jézus nem halt volna meg értünk a kereszten, holott tudjuk jól, hogy a kereszten utolsó leheletével is azt mondja: Atyám, bocsásd meg bűneiket, mert nem tudják, mit cselekszenek.

– Nagyböjt a lemondás, más megközelítésben pedig a felajánlás időszaka is. A saját életútjában mit jelentenek ezek a fogalmak, mikor érezte úgy, hogy valamiről le kell mondania?

– Folyamatosan. Úgy is mondhatnánk mai nyelvezettel, hogy le kell nyelni a békát. Sok gyerek van, sok kolléga van, és ha az ember az igazságot választaná, nagyon gyorsan szétcsapna köztük. Nagycsütörtökön, nagypénteken Jézus szívét átdöfik. Feltámadása azt jelenti, hogy ez az átdöfött szív újból él és talán még csodálatosabb, hogy tovább szeret. Mindannyiunk szívét közben akarva-akaratlanul, szóval, cselekedettel sokszor a legkedvesebb rokonunk, közvetlen szomszédunk átdöfi. S milyen jó lenne, ha Jézus példájára ilyenkor nem duzzogva félreülnénk, vagy talán bosszút forralnánk, hanem, ahogy Jézus tette a Galileai tenger partján, sütnénk egy finom halat, meghívnánk a másikat reggelire és megkérdeznénk tőle, hogy szeretsz-e te engem? Mind a két érték nagyon fontos, a szeretet és az igazság is, és egész biztos, hogy az embernek a szeretetét igazságba kell öltöztetnie, s az igazságát szeretetbe, de úgy tűnik, Jézus Krisztus nem az igazság parancsát adta nekünk. Nem azt mondta, hogy keressétek minden áron a ti magatok igazát, hanem azt, hogy szeressünk. És a szeretet sokszor áldozattal jár, a szeretet önmegtagadásokkal jár, megbocsátással, irgalommal, újrakezdéssel. Azt gondolom, ezekre az értékekre a 21. század emberének nagy szüksége van.

– Lelkipásztori szolgálatában, missziójában is gyakran hangsúlyozza, hogy az ember szeretetkapcsolatokra született. Miért vált nehézzé megélni manapság ezeket a szeretetkapcsolatokat, akár a családon belül, akár a nagyobb közösségben?

– Két erő van: egyfelől a szeretet, másfelől az önzés. A mai ember eléggé egoista. Önmagát akarja megvalósítani és úgy gondolja, hogy a másik nélkül is sikerül. Holott én azt gondolom, hogy egy kéz önmagát nem tudja megmosni. Együtt moshatjuk tisztára magunkat. Az ember hihetetlenül predesztinált a közösségi életre, a családra. Ezért érdemes újragondolni sok mindent. Az ember egyedül elvész, a maga önzőségében egy piramisba zárt élő múmia lesz. Szükségünk van rá, hogy egymás kezét megfogjuk, hogy megmondják nekünk is a hibáinkat és mi is a magunk módján simogassuk vagy dörzsöljük le egymásról a szálkát, a tüskéket.

– A tavalyi nagyböjt péntekén ikonikus képek készültek a pápa egyedülálló Szent Péter téri miséjéről, a tér néptelen volt azon az esős napon. Ön hogyan élte meg a misézések megváltozott hangulatát, milyen képek élnek erről a korszakról?

– Akkor ott, azon a szentségimádáson mondta Ferenc pápa: „Azt gondoltátok, hogy egy beteg világban ti egészségesek tudtok lenni?” Biztos, hogy egy alapos nagytakarítás ránk fér, azokat a bűnös vágyakat, beidegződéseket, szokásokat ki kell sepernünk az életünkből, és tudatosan a szeretet útjára kell lépnünk. Jézus Krisztus nem egy színdarabot játszott el, hanem utat mutatott nekünk. Mi mindannyian az ő képére, hasonlatosságára születtünk, és tudatosan kellene magunkat átszabnunk, átformálnunk Isten képére, hasonlatosságára.

– Lehetséges a megváltás metaforikus elgondolása? Az egyes ember hogyan tegye meg efelé az első lépéseket?

– Én pedagógus vagyok, mint minden pap. Egy tanítónő negyedik osztályban nem azt nézi, hogy a gyerekei tudnak-e már doktorálni, hanem azt, hogy négy év alatt ezek a kis gyerekek mennyit fejlődtek. A jó Isten sem úgy néz bennünket, emberiséget, hogy még mekkora út van előttünk, hanem hogy abból az ősrobbanásból, abból az egysejtűből idáig eljutottunk. És biztos, hogy újból és újból pezsgőt bont és örvend. Egyfelől ott van bennünk ez a „mindig többet, mindig jobbat”, másfelől ott kell lennie bennünk annak is, hogy visszafele is lássuk, az elmúlt évezredekben mekkora utat tettünk meg. Az elkeseredés soha nem jó tanácsadó. Sokan kérdezik, hogy Jézus Krisztus meghalt kétezer évvel ezelőtt, de abból a fene nagy szeretetparancsából mi lett? Ekkor mondom nekik, hogy például: közoktatás, közegészségügy, közúthálózat, közvilágítás, közbiztonság, s ezeket sorolhatnám tovább. És hogy ezek mekkora értékek, akkor érti meg az ember, ha elmegy egy olyan országba, ami nem annyira keresztény. Például Kongóban, ahol voltam, nem vonnak le a fizetéséből senkinek betegbiztosításra, mert egyfelől fizetése sincs, másfelől közegészségügy sincs. Nincs egy olyan telefonszám, amit felhívok és jön a tűzoltó vagy a mentő vagy a rendőr, mert egyszerűen út sincs. Olyan helyen döbben rá az ember, hogy a kereszténységgel milyen hatalmas távolságokat tettünk meg. Nagyon fontos, hogy lássuk, milyen eredményeket értünk el, másfelől lássuk az előttünk álló feladatokat is.

– Miben tartja megragadhatónak a világjárvány idején a húsvéti öröm lényegét?

– A gyerekeknek mindig azt mondom, és így is hiszem, hogy ha Isten becsuk egy ajtót előttünk, akkor egész biztos, hogy kinyílik valahol egy másik. Most a jövés-menések ajtaja fizikai szinten bezárult. De óriási léptekkel halad az emberiség az eszmélés útján. Egy belső világra nyílik ajtó. A gyerekek gyakran kérdezik: mik azok a vágyak, az ember az érzelmeinek hogy tud parancsolni? Én úgy látom, hogy az ilyen típusú kérdések az elmúlt időkben, amikor folyton rohangáltunk, nem fogalmazódtak meg az emberekben. Vegyük észre, hogy nemcsak kinti világ van, hanem van bennem is egy világ. És ezek az érzelmeket, vágyakat, hangulatokat be kellene barangolni, mint ahogyan egy erdőben körülnézünk. Arra bíztatok mindenkit – nemcsak arra, hogy maradjon otthon –, hanem hogy önmagát ismerje meg. Mire vágyik, milyen álmai voltak? Vajon az álmait elérte? Abba az irányba megy? Az, hogy mindent lebetonozok, mindent megvásárolok s mindent letaposok, nem a legjobb irány. Az emberiség lehet, hogy ennek a pandémiának meg is köszönhetné azt, hogy egy ilyen nagy, kollektív lelkigyakorlatot tarthatunk. Én arra bíztatok mindenkit, hogy ne azt a kilincset rángassa, ami be van zárva, hanem nézze meg, hogy milyen más ajtók, ablakok vannak körülötte nyitva, s induljon el abba az irányba.

– Milyen szerepe lehet a vallásnak a krízis megélésében?

– Úgy is fel lehet fogni, hogy ez egy krízis, úgy is fel lehet fogni, hogy ez egy feladat. A gyerekeimnek mindig azt mondom, ha kínlódnak egy házi feladattal, hogy gondolkozzanak, mert a tanító néni olyan feladatot nem ad, amelyet ne tudnának megoldani. Mint hívő ember hiszem, hogy Isten sem engedi, hogy olyan feladatokkal találkozzunk, ami elpusztítana, ami kárunkra lenne. Ez egy feladat: legyőzni a vírust, rendet tenni a világban. Eddig is foglalkoztunk önmagunkkal, testünkkel, biológiával, sejtjeinkkel, de lehet, hogy most több pénzt szánnak erre a szektorra, és az is lehet, hogy más kérdésekre is ez az időszak választ fog adni. Nagyon fontos, hogy például elmenjünk a Marsra, de önmagunkat is fel kell fedeznünk. Olyan keveset tudunk saját működésünkről, összetételünkről, a bennünk zajló világról – most van idő, foglalkozzunk ezekkel. Milyen jó lenne, ha az emberiség kevesebbet költene fegyverekre és többet fordítana a tudományra és önmagunk megismerésére.

– Gyakran foglalkozik a kérdéssel: ki az ember és mivé kellene válnia. Hogyan látja saját életútját ebből a szempontból?

– A Szentírás azt mondja Jézusról: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Jézusnak a hivatása, vagy mai szóval identitása ajándék – a mennyei Atya ajándéka mindannyiunk számára. Ha Jézus Krisztus képére, hasonlatosságára születtünk, akkor igen, én is ajándékká kell hogy váljak a közvetlen környezetemnek, de az egész emberiség számára is. Szavaim jó szavak kellene legyenek. Úgy gondolom, általam akarja Isten ezeket az árva gyerekeket megölelni, felemelni, kézen fogni. Mindannyiunknak ez a hivatása, hogy a családban, a munkahelyen a Jóisten ajándékaivá váljunk. Ez egy nagyon szép hivatás, feladat, és leginkább a legértékesebb ajándékokat kell adni a környezetünknek, úgyhogy állandóan töpreng is az ember, hogy most, ma, holnap, mi az, amit kell tennem, mi az, ami értékes és szép.

– Hogyha az ajándékról volt szó, hogyan lehetünk helyesen a gyermekeink életének pásztorai?

– Én csodálom az anyákat. Esznek, alusznak, sétálnak és az anyaméhbe összerakja a Jóisten a gyermeket. Nem úgy születik a baba, hogy az anya leül és azt mondja: „na, a hatodik hónap hetedik napja van, ma rakjuk össze a gyermek vegetatív idegrendszerét”. Ha ő csinálná így, akkor nagyon sok zombi születne erre a földre. A gyereknevelés is valami hasonló. Persze, főzök neki ebédet és ruhát is adok rá, s el is mondom erről-arról a véleményemet, próbálom tanítani is, de ha a gyerekbe csak annyi lenne, amit mi felnőttek, szülők, pedagógusok beletuszkolunk, hát akkor nagyon furcsa emberek lennének. Ez, ami szép: a Jóisten úgy hívott meg társnak, hogy nem ül le, nem dől hátra, hanem jelen van a gyerekeink és mindannyiunk életében, és biztos, hogy formál, alakít, szépít, lelkiismeretünk által ösztönöz, biztat, bátorít. Ezért a szülőknek azt mondanám, hogy sokkal lazábban, Istenben bízó lélekkel neveljék a gyermekeiket.

– Egész lénye és tevékenysége egy iránymutatás. Van olyan, hogy elbizonytalanodik az irányt illetően, vagy nincsenek ilyen útkereszteződések az életében, hiszen következetesen képviseli a felvállalt ügyet?

– A legrosszabb dolog az, amikor egy-egy fiatalnak vagy gyereknek nem tudom elmondani, hogy szeresse saját magát. Én a gyereket meg tudom védeni a hidegtől, az éhségtől, vagy akár a rossz emberektől is, de önmaguktól nem. Ha ők rossz döntéseket hoznak, akkor olyan tehetetlennek érzem magam, látom, hogy nagyon rosszat fognak maguknak tenni azzal, hogy abbahagyják a tanulmányaikat, a szüleik elviszik külföldre és némelyik három-négy év alatt elkezd drogozni, saját kezével csinálja magának a rosszat. Sokszor kicsit úgy érzem magam, mint Jézus Jeruzsálem falai előtt, hogy leborul sírva, mert látom, hogy kő kövön nem marad.

– Nemrég megjelent füveskönyvében örömhöz segítő gondolatait osztja meg. A könyvnek lesz folytatása, ami együtt íródik az olvasókkal, mivel az általuk megfogalmazott kérdések-válaszok alapján áll össze. Lát valamiféle változást az utóbbi évtizedekhez képest az emberek dilemmáit, létproblémáit illetően?

– Ne az elképzeléseinkhez alakítsuk a világot, hanem a múlthoz. Ha az ember csak azt nézi, hogy ötven évvel ezelőtt Édesapám írt egy verset és azért kapott hét év börtönt – ma a gyerekek olyan bátran elmondanak mindent mindenkiről, tudjuk tolerálni, meg tudjuk beszélni, van társadalmon belül párbeszéd. Mi egy olyan világból jövünk, ahol egypártrendszer volt, nagyjából csak bólogatni lehetett. Azt látom, hogy a világ bontakozik, szépül, növekszik, egy Isten által elkezdett négy és fél milliárd évvel ezelőtt beindított projekt fut és én hiszem, hogy célba ér. Hogy ha jó Isten azt mondja, mondjam el minden este, hogy jöjjön el az ő országa, akkor egész biztos, hogy nem egy utópiát kergettet velem, hanem egy olyan célt fogalmazott meg, amit valóra is tudunk váltani.

Legfrissebb hírek
2021. október 24., 07:25
2021. október 24., 07:03
2021. október 24., 06:57
2021. október 23., 08:47
2021. október 23., 08:41
Legnézettebb
2021. október 20., 09:05
2021. október 24., 07:57