Péter Beáta: A valóság néhány árnyalata

2020. április 23., 07:24
Molnár Anita alkotása

Fel nem foghatom, miért azt a cafkát választotta, amikor ott van az az ügyes, gyönyörű lány. Igaz, hogy szegény, de sokkal rendesebb, mint az a guvadt szemű gebe, akiről két kilométerről látni, hogy milyen aljas. Rendesen érzem, hogy meg tudnám rángatni. Amikor leöntötte festékkel az egyetlen báli ruháját annak a szerencsétlen lánynak, szinte rosszul lettem. Hát most miért kellett ezt? Hogy tud létezni ilyen gonosz ember a Földön? Ülne veszteg, hogy mindene megvan, kocsija, háza, bejárónője. Más bezzeg örül, ha megvan a betevő falatja. De ez nem! Ez állandóan veteszkedik. Egész nap egyik ruhát a másik után, ilyen parfüm, olyan ékszer, ráadásul semmi nem elég jó neki! Lennék csak az anyja helyében, kapna tőlem két istenes anyait. Azzal is hogy bánik! Nem hiszed el, de szó szerint éhezteti. Nem tudom, mivel csavarhatta el annak a fiúnak a fejit. Én azt mondom, megguruzsmálta. Amikor elmentek ketten víkendezni, s azt a szegény lányt otthagyták, hogy mossa fel a konyhát, hát én egész éjjel nem aludtam. Ha láttad volna, hogy sírt! Csepegett belé a könnye a felmosóvízbe. Bele voltam betegedve. Rendesen éreztem, hogy az idegeim táncolnak. Mondja a leányom, hogy ne készítsem ki magamot emiatt. De hát ilyen vagyok, micsináljak? Nem hunyhatok szemet más nyomorúsága fölött. Itt az egész szomszédság fel volt berzenkedve az ügy miatt. Akkor én hogy ne legyek? Azt mondja Jolán, hogy minden jó lesz. De mikor? Nem bírom ezt már, rendesen érzem, hogy felemészt. Még csak a 246. résznél járunk. Minden nap fél négytől kezdődik. Ajánlom neked is, nagyon jó sorozat. Hogy hogy vannak az unokák? Ők jól. Semmi különös.

*

Szétterpesztett lábakkal állt az udvar közepén, az esti félhomályban úgy tűnt, mintha az eget kémlelné egy távcsővel.

Már egész ifjú korától megvolt ez az érdeklődése neki. Előbb csak a barátok kedvéért, mert hogy néz az ki, hogy éppen ő nem. Eleinte csak módjával, aztán egészen belesodródott. Micsoda idők voltak! Sorra emelgették a látcsöveket az ég felé egészen addig, amíg már hasadt a hajnal. Aztán megismert egy lányt, szerelem is lett belőle, házasság is, úgy ahogy kell. Akkoriban csak szabad szemmel nézte a csillagokat, mutogatták is egymásnak a feleségével még a mézeshetek időszakában: nézd, az ott a Tejút, a Nagygöncöl, az a Kaszás, ott meg a Szépasszony legyezője. De nem bámulhatták sokáig az eget, földi dolgok jöttek, munkába kellett állni, az egyre gyarapodó családot eltartani. A brigádban viszont sokan szerették kémlelni a csillagokat, észrevétlenül ő is rákapott. Egyre gyakrabban gyűltek össze a csillagvizsgálóban, hiába kérte az asszony, hogy legyen otthon, mire feljön az Esthajnalcsillag. Rákapott, és nem tudott szabadulni ettől a szenvedélytől. Úgy érezte ilyenkor, hogy ez neki jár. Legalább ennyi. Érezte, ahogy áthatja az egész testét, végigcsörgedezik az ereiben, és egy idő után körülöleli az univerzum, ilyenkor tud önmaga lenni. Hiába figyelmeztették többször is a gyárban, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem is lett.

Aztán egy augusztusi, csillaghullós éjszaka után hazaérve üresen találta a házat. Felesége felszállt a csillagok közé.

Ő pedig azóta esténként egészen addig nézi a csillagokat az udvaron, amíg az utolsó cseppig ki nem fogy az üvegből az ital.

*

Ha ott maradok a faluban, talán ma másként lenne minden. Rendes háziasszony lennék, olyan tenyeres-talpas menyecske, családra mosó és főző, vasárnap a mise után süteményt sütő. Ruhát a patakban sulyokkal kimosó, ágyneműt, abroszt kivasaló, gyermekeit tisztességre nevelő, családi összejövetelekre lázasan készülő. Mezőn a szénát megforgató, ősszel a pityókát felszedő, baromfi nyakát lazán kitekerő. Ünnepeket megtartó, hajnalban kelő, ház körüli munkát zokszó nélkül végző. Szomszédokkal pletykáló, részeges urát békítő, veréseket tűrő. Erről senkinek nem beszélő.

Ha ott maradok a nagyvárosban, talán ma másként lenne minden. Trendekkel tisztában levő plázacica volnék, olyan konditerembe járó, tökéletes testű, műszempillát rebegtető, műkörmökkel szeretők hátába hasító, koktélt iszogató, villogó fogsorral harsányan kacagó, szelfiket készítő, azokat internetre gyorsan kiposztoló. Későn kelő, hajnalig bulizó partiarc lennék. A tömegben magányosan bolyongó.

Ha ott maradok a másik iskolában, ha másokkal barátkozom, ha más zenét hallgatok, ha más könyveket olvasok, vagy egyáltalán nem is olvasok, ha gyorskorcsolyázni kezdek, ha műkorcsolyázni kezdek, ha más szerelmekbe bonyolódom bele, ha másnak mondok igent, ha másnak mondok nemet, ha más korban vagy más földrészen születek, talán ma nem írnám ezeket a sorokat. Talán.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. október 6-i számában)