A helyszín változatlanul Budapest, a téma a hatos villamoson terjengett ezúttal, nem kellett mást tennem, csak kicsit jobban kinyitnom a fülem. A szereplők fiatalok, s amint a beszélgetésből kiderült, a lány székely, a fiú pedig született pesti, és most készülnek Erdélybe, először együtt. A lány, kihasználva a hosszú villamosozást, próbál némi felvilágosítással szolgálni élete párjának arról, hogy mi várhat rá, a városi vagányra a székelyek között:
– Figyelj, sok mindent nem tudsz te rólunk, arról a furcsa szokásokkal tele világról, ahol az én szülőföldem van.
– Jelentem, felkészültem, olvastam sokat a világhálón: a fenyőtök örökzöld s egyre kevesebb, a sörötök igazi, a medve mindenhol ott van, s nem mindig kedves, ez nem elég? – válaszolta a srác.
– Jó, ezek általános tudnivalók, de azért vannak dolgok és emberek, akik külön használati utasítást igényelnek. Az anyámmal nem lesz baj, szegény nagyon izgul, hogy megfeleljen neked. Dicsérgesd a főztjét, egyél jó sok süteményt, ami nálunk tészta – ezt se tudtad, fogadjunk. Az apám nem könnyű eset, főképp azért, mert nem voltam hajlandó még szóba állni se Gézával, akit ő nagyon szeretett volna a vejének tudni. Képzelheted, olyan érvei voltak, hogy milyen szép pár lova van, s olyan szekér szénát rak, mint a kockacukor... Hát ezért (is) vettem a nyakamba a világot.
Persze azóta megnyugodott, szeret es a maga módján, de neked most az lesz a dolgod, hogy jól bévágódj nála.
– Ne haragudj, ezt nem értem!
– Bocsi, mindig elfelejtem, hogy más magyar nyelvet beszélünk! Tehát: ha fontos vagyok neked, akkor most áldozatokat kell hozni! Nem nagy dolgok, de apám szemszögéből te egy tápos úrfi vagy, meg kell győznöd az ellenkezőjéről!
– Jó, de én tökre nem értek semmihez, ami nem informatika, ezt te is nagyon jól tudod!
– Tudom, de tanulni soha se késő, az a lényeg, hogy lássa a jó szándékot benned! Ha megérkezünk, az lesz az első, hogy kell igyál vele köményes pálinkát. Neked nem biztos, hogy ízleni fog, de csak igyad, s közben mosolyogj, s dicsérjed erősen a székely köményest. S aztán, ha apám azt mondja, megy a bajt végezni, nehogy azt gondold, hogy vécézni megy, hanem menj gyorsan utána, a kútnál van két veder, azt töltsd meg vízzel (majd megmutatom, hogy kell), s vigyed utána az istállóba!
– Oda, ahol a tehenek meg a lovak laknak? Én oda be nem megyek, az nagyon szagos lehet!
– Szagos, húgyos, szemetes a ti városi járdátok, nem az én apám istállója! Az minden nap ki van pucolva! Dm drogéria a pesti aluljárókhoz képest!
– Nem lehetne mégis, hogy csak répát vigyek a cuki kisnyusziknak, és simogassam őket?
– Lehetni lehet, de az az óvodás unokaöcsém dolga... Ha az ő szintjén akarsz maradni apám szemében, akkor tedd azt. S biztos el kell menj vele szekérrel az esztenára is, s ott is kell inni a pásztorokkal egy pohárból pálinkát. Nyugi, túléled, az alkohol fertőtlenít! S utána ehetsz Túró Rudi helyett ordát s zsendicét, majd elmondom, hogy mi az. S aztán ha ángyó megkínál vinettával, nehogy azt mond, hogy köszönöm, nekünk is van, tegnap vettünk, mert az nem vignetta (autópálya matrica), hanem padlizsánkrém. Érdemes megkóstolni. S azt is jegyezd meg, hogy ha a Rózsiék lagziján a maszkurák felrángatnak, muszáj táncolni menni velük. Emlékszel, tavaly a táncházban tanítottalak, hát csak ügyesen, ne hozz szégyent reám. De azért nagyon bele se éld magad, hogy neked mindent szabad, s más csajra vesd a szemed, mert veszem a laskasírítőt – bocsánat, a sodrófát –, s szégyenszemre megmutatom, hogy milyen egy igazi székely menyecske!
Eddig tartott számomra a történet, mert olyan hirtelen szálltak le a Nyugatinál, hogy a fiatalembernek ideje sem volt válaszolni. Hogy a kislány csíki volt, az biztos, mondta a szülőfaluja nevét is. Marinak meg én neveztem el, a cím hitelesítése céljából... A pesti fiú hogy élte át a kiképző tábort, vagy egyáltalán eljutott-e odáig, vagy a hallottaktól inába szállt a bátorsága, nem tudom. Amilyen kicsi a világ, reménykedem, hogy egyszer a hatoson a Móricztól a Nyugatiig kiderül a folytatás is.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában)
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.