– Halló! Na végre! Állj sza’ meg, nete (1)! Látlak es! Szerusz komámasszon! Mondom, egyet fel kell híjjalak, ha má megtanultam tapogatni ezt a zokos telefont, s van internet es rajta, hogy még láthatlak es... Mü jól vagyunk, itt erőst nem gyorsult fel a zélet, mint nagyvároson, ahol tü éltek, főleg ilyenkor, mindenki béhúzódik a házba, nezi a sorozatját, vaj veti a telefont. Azétt rossz, hogy elmentetek, milyen jól megvótunk örökké egymásnak – de tü kihasználtatok, hogy kinyílt a világ, s lehet tovább es menni, ezt hozta a forradalom ahajt harminc esztendeje, nyócvankilencbe...
Emlékszel-e vissza, micsa karácsonyunk vót akkor? Ugye, én még tizennyóc esztendős leán vótam, de járt mán komád vizitbe, eppe leérettségiztem, s mán adták a kihelyezést, menni kellett dógozni a városba.
Most es látom magam előtt azt a délutánt, mán haza vótam én es érve a munkából, s jött a hír, hogy kitört a forradalom; hogy hagytunk ott nagyszőnyeget, surlókefét s mindent a ház közepibe, senkit nem érdekelt mán a nagytakarítás, s mentünk Erzsi néniékni tévét nézni. Ölelgettük egymást, hogy Ceaușescuéknak annyi, immá vége lesz a setétnek, a sorbaállásnak, a csürkelábas s oțetboros (2) világnak, minden lesz a bótokba, még az es, amit el se tudunk képzelni! Lehet, hogy te mán akkor tudtad, hogy eppe az nem lesz, amivel megvenni, azétt es léptetek le, mihelyt lehetett!
Vót nagy esszevisszaság a tévébe. Megmentési Frontosok dumáltak, taszigálták fére egymást, egyik okosabb vót, mind a másik! Mü akkor mán Ferikét búsúltuk, aki katona vót eppe, hogy vajon mi van vele. Hazajött hál’ Istennek, szép szál ember ma es.
S akkor mondták, hogy nem szabad kimenni a zútra, met járnak a terroristák, a kútakot es megmérgezik. Sógoromék gyorsan kicsibubástól, anyósostól lepakoltak a pincébe – három liter szesszel együtt, amit a kicsi keresztelőjire szereltek vót Aradról –, met sógor aszonta, hogy ha meg kell halni, hát legyenek együtt, s odale hátha nem keresi senki őköt. Mikor osztán szóltak nekik, hogy immá elé lehet jőni, sutt (3) nincs senki, asse tudták, hol vannak, hogy kerültek oda, feszt azt hajtották, haggyanak nekik békét, met a mennyországba kerültek...
S arra emlékszel-e – sokszor elkacagtuk azután –, hogy lett a te komádból, a zén akkor még szeretőmből a zegyetlen forradalmi hős a faluba? Ádám s Éva estéje vót, de egy gyermek se járt énekelni, met meg vót tőtve a falu, hogy Marosfala felé mán a zútat es lezárták a terroristák, s komád pont arról kellett vóna jöjjön hajzám. Lestem es a zablakot, edesapám feszt szidott, hogy takarodjak fére onnét. Egyik eszemmel búsultam, ha jő, le es lőhetik, a másikkal mérges vótam, met milyen a szerelmes, esszezavaradott cinkó (4)? Ha lett vóna akkor telefon, ilyen mobilos ne, sokkal okosabbak lettünk vóna.
A komád el es indult, hozta egy pungába nekem a zangyalfiát: egy kristályvázát, amiből kifityegett egy ződ fenyőág. Szedte a lábait, a zúton egy lélek se járt, s gondolta, rövidít egy cseppet, s ahajt bé es csapta a Zigényeltek felé, mikor a csettenből elészökött egy hosszú fehér inges alak a fejin olyan érdekes kendővel. Olyanokot láttunk eleget az Előre s a Hargita újságba Ceaușescuval ölelkezni, tudtuk, hogy arabok, s terroristák es ejsze. A zalak es egyedül, a komád es, mentek szembe egymással, de nem sokáig, met a zén emberem jettibe, hogy le ne lőjje a másik, úgy leütte a pungával, hogy a zarab azonnal leesett a fődre... Akkor jedett meg, mikor a másik a fődön magyarul kezdett jajgatni s kárinkodni, s kászálódott felfelé.
Kiderült, hogy Köllő Boldizsár vót a zarab, aki ugye sokat dógozott Irakba, a bányától vótak odaküdve, s aszitte, hogy vicces lesz, ha béötözik, s jesztegeti a zembereket. Mongyuk, így még szerencséje es vót, met ha valami részeg legénbanda kapja el, agyonütték vóna.
Osztán megúszta egy jó nagy kujakkal a fejin, a váza szádából es kipercent egy darab, de a ződág megmaradt, met ugye a székely fenyőágnak még egy terrorista se árthat. Ahajt a jedségre, a békességre, s kicsi Jézus születése alkalmából megittak egy pohár pálinkát es, s osztán komád csak elért nálunk. Jól megjesztett, met má késő vót, mikor dergetett (5), bé se akartuk engedni, édesapám fészivel ment ajtót nyitani, de ez es eltőtt, s lassan helyrejött minden.
A váza most es ott van a szekrén tetejin, a ződág elszáradt, mégescsak harminc esztendeje. S arra emlékszel-e, te komámasszon, mikor osztották osztán a segélycsomagokot, vidrekkel a majonézt s a szószokot s szekerekről a ruhákot? Kaptam én es egy fódozott edéntörölőt, s egy ződ pongyolát, most es megvan, csak mejjbe kicsit húz, de azétt jó meleg, nem vettem (6) ki, s mikor felveszem, most es olyan fiatalnak gondolom magamot, mind akkor.
Tük legalább elmentetek, láttok világot es, s mégescsak eurót kerestek, s annyit nem kinlódtok, mind mű itt!
Menyek no, ne kiábálj, ehejt komámasszonnal vátottam két szót! Most immá leteszlek, komámasszon. Hogy es kell? Met komád eléjött a fejőből, s el kell szűrjem a tejet! Puszi, puszi, osztán te es híhatsz, s ne haragudj, hogy ennyit fostam a szót, de úgy jöttek a zemlékek, ki kellett mondjam. Szia!
Mit kiábál vajon, nem hallja, hogy jövök? Kellett nekem kristályváza ződággal, ahelyett mentem vóna Pistivel Spanyolba! Hívott eleget, dehát hejába mentünk vóna mind el, valaki itthon es kell maradjon, s próbálja tartani a Székely Megmentési Frontot.
1 székely feddő szó (szerk.)
2 mivel az üzletekben nem lehetett bort kapni, az elvetemültebbje az OȚET (ecet) feliratú nedűt fogyasztotta (szerk.)
3 suhutt, sehol (székely szó) (szerk.)
4 fiatal leány (székely szó)
5 dörgetett, dörömbölt (székely szó) (szerk.)
6 vetettem (székely szó) (szerk.)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019 decemberi számában)
A fiú gyűlölte az anyját, majdnem annyira, mint az őt körülvevő világot: a házat a forrás mentében, az erdőt, a várost a hegyek között, amely nem fogadta be…
Valamikor minden más volt: kettesben éltek az erdő mélyén, távol mindenkitől. Nem járt arra senki, s aki mégis arra vetődött, nem vetette meg őket, hogy apa nélkül élnek.
Koszos kendője az álla alatt megkötve. Látszik, hogy fázik a feje. Hiába: az őszi reggelek most már csípősek. Isten tudja, hány pulóver és szoknya van rajta. A kardigánján elöl óriás lyuk tátong, papucsban toporog az esőben. Körmeit feketére festette az Isten, aprócska tenyerére útvesztőket rajzolt az idő. Amikor leguggol, egy ócska ruhakupac. Már szaga van.
Az egész akkor kezdődött, amikor a Duna vize elapadt, mert nem tudott átfolyni a Pest méretű szemétszigeten. Nem ez volt az első vízi út, ami járhatatlanná vált, már a Temzénél is hasonló probléma adódott, sőt egyre többen aggódtak, hogy az Amazonas is eltűnik a térképről, mert már több benne a szemét, mint a hal.
Plüssmaci? Pihe-puha takaró? „A család kedvence” vagy „Cuki vagyok” feliratú body? Zenélő, villogó, kiságy fölé szerelhető forgó? Rágóka, meséskönyv, zörgő, járássegítő, játszószőnyeg, netán hinta? Vagy cumisüveg-sterilizáló, pelenkázó? Cumi? Hm, lehet, hogy nem cumizik. Ivópohár? Még kicsi hozzá. Akkor legyen babasampon. De mégsem, talán nem ilyen márkát használnak, ki tudja, érzékeny a bőre, vagy még haja sincs. Pelenka! Ez az! Legyen pelenka és popsitörlő, abból soha nem elég. Oké, de vajon hány kiló? Kettes vagy hármas kell?
A habzó mocsáron keresztül érkezett, úgy húzta a testét maga után, mint egy folyton elakadó, rossz kordét, a koravén arcán meg a nyári délutánok kiábrándultsága. Azt mondták, alig lehet vagy tizenhat, ugyan, mondtam, nézzétek meg már a fogait, a nagy, sárga, rothadó csontokat, ha ló lenne, nem adnék neki egy évet se, eszi ezt már a kor meg a nyavalya egészen.
Fehérre meszelt templom fogadott, Árpád-kori, kicsit más, mint amilyennek a képeken látszott. Mellette szabad tér, tető alatt kőoltár, ambó. Három széles padsor félkörben. A középső mögött kis faépítmény, nyilván a világosításnak, hangtechnikának. Kell is, hiszen a zarándokoknak misét, a helyieknek falunapot tartanak itt. A fák között ápolt, rövidre nyírt gyep, hátrébb sás, patak, fahíd vezet át rajta a rengetegbe. Nem csoda, hogy öt falu tartja magáénak, tökéletes itt. Körbejártam mindent.
Kint éjkék. „Lehunyja kék szemét az ég.” Bent kék fény. Kéken száll a füstkék. Kék kandallóban kéken lángol. Kék padlón kék szőnyeg. Bársonyszéken bársonykék. Kékhuzat. Átjár a házon. Kék polcon kék könyv. Kék szekrényben kék ruhák. Kék kabát. Kék nadrág, farmerkék. Kékfestő szoknya, kékfestő kötény. Kék pamlagon kék paplan. „Az ágy közös, a párna nem.” Kék kráter. „Kék kísértet les ott éjjel.”
Na jó! Tudjátok-e, hogy mit csinál a huhuréz [1]? Ugye azt mondják róla, hogy a halált üzeni, ha éjjel megszólal valamelyik udvarban. Ha pedig az ember elzavarja őt, akkor más udvarban fog a halál bekövetkezni. De miért nevezzük huhuréznak a halálmadarat? Ennek is megvan a története, és most elmesélem nektek.
A temérdek cipő az előtérben nem volt jó helyen, vagyis a helyiség nem volt jó helyen ahhoz, hogy ennyi cipőt elbírjon. Az apró előszobából nyílt minden a házban, így a cipők talpáról lepergő sár, szalma és gyommagvak, melyek először nedves, földszagú masszát képeztek, majd a padlófűtés hatására törékenyre száradtak, ráragadtak a papucsok talpára, és minden szobában egyenletesen oszlottak el.