B. Mihály Csilla: Négy vers

2022. január 23., 08:45
Fecsó Szilárd: Triptych III. (grafika, kollázs, 50 × 70 cm, 2016)

Versvilágtalan

A szép beszédet mintha tiltanák?
Én nem tudom, de van, hogy gondolom,
hiába nőnek égig itt a fák,
ha nem süt át a fény a lombokon.

Ha éjt rezegtet, sír a gégehúr,
a vaksötét lesz élted hosztesze,
s majd gyenge ágak sűrűjébe túr
egy pillanatra Kairosz keze.

Gyógyít a szó a lélekföldeken,
hajnalt remél – de félek – túl korán:
hogy jutna át temérdek förtelem
a szent való, a líra tűfokán?

 

Filter

Már vecsernye,
száll a pernye
mindenütt,
filter-szívem
intenzíven
elfeküdt.

Szód, habár vét,
mint a málét
fejteném,
álmok áznak
kockaházak
rejtekén.

Kiskirályok,
messiások,
jöjjetek!
Nem vagyok csak
mérges gyommag,
szörnyeteg.

Ablakomra
ólomplomba
hogy került?
Élek, egyszer,
s majd e rendszer
körbeküld.

Télbe higgad
minden illat,
bükkfaszén
füstje árad,
hozd teámat,
szúr a fény.

 

Álomsodró

Pipára gyújt az est, s az álmait szitálja.
A föld kacattal telt mozgó, poros bazár.
Dús szürkületbe lép az ég habos lilája,
a ház mögött kuvik suhan, toronyra száll.

Szemergő csend dobol, egy ócska háztetőre
leszórja álmosan didergő cseppjeit,
az éj a holnapok sovány nyomát benőtte,
sűrű ködökbe hull a zengető zenit.

Kitárt kapuk fölött a szél köröz borongva,
örök letűnt időt idéz, s magára vesz,
füstsóhajok sorát sodorja rá a holdra,
s az ébren álmodók halk dallamába kezd.

 

A kitartásról másképp

Sok itt az úr, nem úgy a szolga…,
s a fenti nép a csillagokra
csukja fényüket.
A falban zúg az elvakolt dal,
feszülsz kibomló mellkasoddal,
mégis éj-süket
szavakba fulladsz, ott találod
csírába szökkent sok halálod
néhány mondaton,
s a lényeget nem sejtve, végül
egy szüntelen nagy csendbe rémül
minden oltalom.

A hitszegők rád nem fogadtak,
epét kínálnak, ám a vaknak
jut méz, pár marék;
Allergiás lett már a bőröd,
kerüld a zokszót és a gőgöt,
nem vagy martalék!
Hajolj le, hogyha kell, a porba,
ha adni vágysz, hát nem latolva
mennyi egytized.
Miért akarnál másra várni?
A semmiből teremts, s akármi
lesz, ha elhiszed.

Találj magadban égi rendet,
ha fájdalomnak súlya renget,
s sírni már kevés,
hasadj szét, mint a szilva magja,
ne bánd, ha utcanép kacagja
szíved tág sebét!
Ha összes álmod megtagadna,
s csapást is úgy mér, mint a vadra,
láss szemtől szemig,
mert nincs hiába perc, sem óra,
magadhoz légy hű, s virradóra
új kor érkezik.