A. Tóth Sándor rajza
Égre rajzolt hullámok
Korga György festőművésznek, odaátra.
Megvettetek egy elhanyagolt házat, az akácfák
ágai közé akadt rongyokat, nejlonzacskókat csattogva
lobogtatta a szél, már messziről integettek a réven
közeledő turistáknak, mintegy csúfolódva:
na látjátok, ez is Kisoroszi… A messziről jött
ember nem tudta, micsoda emberi dráma, mélységes
szenvedés volt mögötte, szélütött beteg kínlódott itt
évekig – de ti megláttátok a lehetőséget az öreg
portában, hatalmas munkával különleges
művészotthont varázsoltatok belőle, elhordtátok
a hosszú évek alatt felhalmozott szemetet,
az üvegszilánkokkal, cserépdarabokkal szennyezett,
terméketlen földet termőre cseréltétek, kivágtátok
az átláthatatlan bozótot, mint a Csipkerózsikában,
mert letelt a százéves átok szegény házon, eljött
a megváltás ideje, kitárult a horizont, fantasztikus
kilátást nyertetek a Dunakanyarra. Alkotó embernek
a látvány állandó inspiráció. A folyamatosan mozgó,
hatalmas víztömeg, ahol mindig történik valami
dráma, vagy amikor szélcsendben tükörré válik
és levetítődik az égbolt felhőivel, kondenzcsíkjaival,
villózó fénynyalábjaival – folyamatos művészi
feltöltődést jelent, a vízfelszínről leolvasható
a környező világ. Magas kőfalatok alatt a rév
összeköti a két partot, szemben a Visegrádi-hegység
csúcsai, völgyei hullámzanak, mintegy sormintaként
égre rajzolva a lent gomolygó folyó hullámait.
Amikor a halálos kór levett a lábadról, egyre
fogyott az erőd, kint feküdtél a kerti nyugágyon,
nézted a Dunán tükröződő felhőket, ahogy
átpréselődik rajtuk a fény. Talán megérintett
annak a másik világnak a perspektívája,
ahogy a víztükörről leolvastad az ég üzenetét.
2019. márc. 30.
Lúdas Laci
Deák-Sárosi László születésének 50. évfordulójára,
amikor elkészült a Libás Matyi CD-je.
Hajdann egy faluban valahol, tán itt vala Pesten,
Rákosnál, Palotán, jó szerrel ez jut eszembe.
Már tsak elég az, hogy: vólt hajdann egy Müvelő Ház,
Tóth Lajos ott ada helyt versben felszólani nékünk,
merthogy a jó Adamik Mester csapatunk szerzette,
lásd, csupa költőfélét, Györgyit, Klárit, a Lúdas
Lászlót hozzá, az, ki a’ doctori oskolakurzus
végett járt ki az Eötvös sztrítre a bölcseletért is,
és a barátságért, rémlik, RIM lett a csoport, és
kezdé írni az ókori formát, hexametert is,
pentametert, sőt szapphóit, alkaioszi strófát.
Lúdas Lászlónk, merthogy a szorgos munka fejében
nyáron a' billentyűzetet úgy tsapkodta nap estig,
főnöke zsémbelt, ám ha’ száraz falra marokkal
borsót hintett vólna, szitok, motsok és a’ hurítás
annyit tett Lacinak, csak dolgoza hűen a gépen,
írta a historiás dalokat s a szonettkoszorúkat,
már pedig az, mit feltett ő furfangos eszébe,
azt onnan sem tűz, sem víz nem ütötte ki többé;
ámde a lúdak fellázadván áttotyogának
jó Fazekastól ím a deákos versi szövetbe,
s ott a Libás nevet úgy pottyantották az ölébe.
– Jó lesz – mondá, és megirá új hexameternek,
megcsavarintva, a hőst tévén Döbrőgi fiává,
őt verik össze, de háromszor, mert átveri népét…
Fordulatos szatirája a gúny, humor áradatával
most zene szárnyán adja elő a Libás Matyi sorsát.
2019. okt. 22.
Vászonvilág
Sváby Lajos képeiről
A kiállítóterem harsány, mint egy
szabadstrand. Nem a nézők, a festett
alakok harsogása hallatszik. Izzadság- és
napolajszagúak, rúzsos szájak kiabálnak,
perlekednek, ajkak cuppognak húsosan,
fogsorok virítanak vakító fehéren,
csattogásuk kihallatszik a len rostjai közül,
a mimika az arcizmok folyamatos mozgásával
változik, le lehet olvasni, mire gondol
a szereplő. Máskor akkorát hahotáznak,
hogy belezeng a környék, vagy gúnyosan
mosolyognak, kritikusan felemelik
szemöldöküket. (Érzed, ez neked szól…)
A táj is lüktet és pulzál mögöttük, a Duna
vize habzik-fodrozódik, az eseményeknek
keretet ad a folyamatos áramlás.
A felhők vad gomolygását a víztükörből
visszakacsintja tükörképük.
A festéktubusokból elindulnak a lenolajban
oldott pigmentek, krómsárgák, kadmium-
vörösek, ultramarinok, króm-oxid-zöldek
öntörvényűen rendezkednek be ebben
a vászonvilágban, csúszkálnak egymáson,
kedvükre keverednek, otthonosan alakítják
magukat. A menet közben kialakuló formák
folyamatos mozgásban vannak, mint egy
animációs filmen, míg végül létrehozza
magát a történés. Innentől diktál a kép.
A festmény a tubusfogságból kiszabadult
színek önfeledt erejével látszólag e világi
témáktól harsog, a mindennapokat teríti
elénk-körénk, megfojt a napi események
intenzitása, de a sorok között olvasva
a mélyebb, gondolati rétegeket is felszínre
dobja. Belső világa kitárulkozik, magába
szippant, nincs visszaút. Része lettél a képnek.
2019. márc. 30.
Mint egy faág
Jékely Zoltán emlékére
Csontsovány alakja a kis pörge
horgászkalappal, horgászbottal
valahogy mindig odavetül,
mint egy hologram, amikor a Duna-parton
sétálva szívom magamba a lélekgyógyító
levegőt, az iszapszagot, hallgatom
a hullámok zenéjét, nézem a vízfodrok
performanszát. A horgászbot talán
csak eszköz, hogy a belső párbeszéd
beinduljon, verssé sűrűsödjön benne,
talán csak ürügy a belső utazásra,
elmerülés kanyargós léleklabirintusában.
Kiszáll a révből, elindul a parton
megszokott horgászhelye felé, lába alatt
kavicsok zenélnek. Úgy lépked, mintha
szentély felé közeledne. Ahogy törékeny
alakjával a víz fölé hajlik, mint egy faág,
a horgászbot és a vízfelszín háromszöget
képez vézna testével, ebben a háromszögben
megéli a teljességet, ez az ő „szentháromsága”.
2019 márc. 30.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
