Báder Judit: Versek

2020. december 01., 15:37
Szabó Ottó: Most múlik pontosan

Örök árva

Hideg verejték nyakamon

kötél illenék gyöngynek.

Tegnap hittem, nap melegít,

Ma fekete varjak jönnek.

 

Homlokomra rajzolt jelek:

magad maradsz, örök árva.

Ha látna is másik lélek,

nincs, ki érted poklot járna.

 

Gyökereim földbe eresztem.

Álmaim szélnek menesztem.

Bánat, bánat nem találhat.

Fehér harang szól utánam.


Kő vagyok, kavics

Kő vagyok. Kavics.

A Földön éltem.

Szerettek és szerettem!

Egy nap, míg Isten félrenézett,

felkapott forró tenyér

a sötétben se hang, se csönd,

csak én,

ahogy a bőrhöz ér.

 

Megállt velem.

Kút felett.

Elengedett.

Egy pillanatra örültem is:

De jó! Röpülhetek!

Falnak nem csapódva,

szép, hosszú zuhanás.

 

A csobbanás?

Megérkeztem!

Csak a víz hallotta

senki más.

Hűs volt, szomjaztató az út

mint lassított filmeken

és tudtam sem lábam,

se körmöm,

se kedv, se szándék

kimászni innen

nem lesz sosem.

Fejem felett szép, szabályos,

fényes körök.

 

Ennyi.

Fent és lent között?

A szív. A szív csak, meg én

ahogy szédülök.

Mondd, kút! Kinek fáj jobban,

ha ez a véletlen, örök?

 

Pünkösdi szerelem


Mikor elindulsz

törni házasságot

évek alatt kőbe vésett

igazságaidból kicsusszanva,

mint bőréből kígyó,

nem fáj,

csak hűvösebb van kissé 

a repceföld felett.

  

Nem nézel szembe,

hátra sem.

Önmagadban felemelt

arccal képzeled

ez nem csalás,

sors kényszerít,

engedni törvényt

szélnek,

jó hitet folyóba dobni be.

Nem hívott senki.

Az üzenet tőle könnyű,

súlytalan.

Lebeg.

Magad döntötted el:

megszeged tested

mint illatos, forró kenyeret,

mézzel csurgatva

lelkét etetni meg.

 

Nem éhes!

Csak harap.

 

Öled maradt, meg egy pillanat.

Sebekkel ébredsz

pünkösdi szerelemből.

Magad.

A víz sem gyógyít.

Pedig most úgy szakad!

 

(Karantének)