Bak Zsolt: Versek

2020. december 11., 16:13
Thorma János: Női portré bazsarózsákkal (68 × 56 cm, olaj-vászon, 1928)

Néha, mikor kacag 

Néha, mikor kacag, megroppan az ég,

     az isten megdöbben, és kihullnak az alkony darabkái

Szívembe magas rózsabokrokat ültettem, úgy vártam,

     míg jön és elhozza zárt fehér tenyereiben a méheket

Ilyen nyárban kékülnek a forrás menti dombok

     Onnan érkezik ő, ahol csobogó napfény növeszt

tiszta kortyot és csókot a kövek arcán

     Ki a megmondhatója, hogy mennyire szeretem,

ha nem az augusztusi forróság s az üveggé hűlő éjszakák.

 

Olykor kialszanak

Olykor kialszanak bennünk a lámpák,

     madarak lángvörös sziluettje, szemünk tükrén suhanók

Megyünk fejlehajtva

     Túlhevített alkonyat van, reggeli képek sötét zugaiban

gyakran megmutatkozó képhiba

     Ritka egy ilyen pillanat,

szemmel kapaszkodni bele a testtelenbe

     Pukkanó kapillárisok naplemezkéket öntenek

bejáratott keringésünkbe

     Árnyak lombja, mint az oldalon megfutott homok

a napba omlik

     Levelek fényének egymás színén való elcsúszása:

valami spontán emlék a paradicsomból

     Mezítlábunk alatt darabkáit a föld morzsolja feszülve,

mint acélsodrony kötelek szikráznak

     fájdalomimpulzusokat futtató idegrendszerekben

Kiürült emberek, szürkén úgy gondoltunk a mára,

     hogy a temetőkert besétál a városba

Az isten fülre tapasztott kézzel önként költözik

     az erdők árnyékába

És pillangót rejtő markok nyílnak a merőleges fénybe, 

     a sötét bezúzza az ólomüveges pályaudvarokat

Helyette üzenet érkezik a négy égtájra nyíló királyságból.

 

(Karantének)