Sárkány Győző: Radnóti emlékére I. (vegyes technika, 30 × 30 cm, 1981)
A találkozás kockázata
Kétség vagy, vagy háromság,
minden, ami nem szent,
újrakezdeném veled,
az ölelés nyújtotta boldogságért,
de nem, faképnél hagysz,
én meg nem szeretem a fa képeket,
képtelenség az egész,
visszakérdezek, biztos-e,
hogy ebbe a vívódásba akarsz taszítani,
hogy találkoznék-e újra veled,
de nem, igazam van, ne haragudjak,
felejtsem el, nincs is kérdés,
visszautasítod, amit kérdezel...
a találkozásból kevésbé tudnám, hogy szeretsz.
A legszebb vers
a legszebb vers a zuzmara
egy medve mélyebb lábnyoma
málna, méz és áfonya
a legszebb vers egy őzsuta
a holdvilagos éjszaka
a kis kunyhónak nyers szaga
a természetes éji vágy
a legszebb vers a szénaágy
a legszebb vers a meztelen
testeden az én kezem
a szeretés, a kuncogás
a legszebb vers nem megszokás
a szakállad az arcomon
egy fénycsóva az ablakon
a legszebb vers, ha érkezel
a tejszínhabos szép eper
vagy málna vagy épp áfonya
a legszebb vers lehet lila
a legszebb vers a halványzöld
tekinteted, amely betölt
az indulás, az érkezés
a legszebb vers egy tévedés
Ahogy hiányzol
Arra gondoltam, hogy hiányzol
A paradicsom érik, zöld és piros
Most még – gondolom – változol
De végül mind elrohad, fapados.
Az első osztályra ígértél jegyet
Kényelmetlen ez a szerelem utáni
– a fapad csak a kapu előtt lehet –
Szóval ez a csend, haláli.
Tarts még meg, mondhatom ezt is
Kapunk előtt is soká kitart a pad
Lassabban korhadjon, hátha nem hamis
olyan paddá formálhass, ha apad
Arra gondoltam, változom
Ahogy ebből a pirosból uborka lesz
De csak magamat ámítom
Ilyen átváltozást aligha tesz.
Én paradicsomod, te meg a padom
Lassabban múlik a szerelmed
Uborkává, paddá se változom
Nem engem tükröz vissza a szemed.
Játék a múzeumban
Sarkad bársonyos úri bér.
Kis cipőd lennék, körülölelnélek,
vérpiros cipőd.
Záporozó könnyeimmel mosnám
meg az apró lábfejedet,
ha én lennék az eső is,
mikor pocsolyába lépsz.
Bársonyos sarkad úri,
azzal is beérem.
Ami rólunk szólhat
Színlelni a gangon,
Hogy leszarom, mindent,
Szerelmesen venni el a csikket.
Öledbe is ülnék,
Lábam közé nyúlnál,
És az ajkunkon már a szenvedély.
Hát, ezek vagyunk mi nem,
Nem vagyunk ezek,
Más vonja ki belőlünk az érzelmeket.
Pillanat a képzelt szerelem.
Ez nem érzés, hit ez.
Mélyebb, igen.
Szemtől szemben
Ülünk az asztalnál egymással szemben
Egy másik asztalnál se lennél távolabb
Vagy ha bennem lennél, mondjuk szemtől szemben
Közelebb se lennél, se nem távolabb
Víz van a pohárban, tudom, semleges
Nekünk bort kell innunk, felnőttek vagyunk
Nincsen olyan döntés, ami végleges
Hiszen úgyis mindjárt meghalunk
Megint a szerelmeskedés jut az eszembe
Furcsa, hogy rólad, mert nem kívántalak
És most újra látlak szemtől szemben
Engedd, hogy belőlem magamba rántsalak.
Amikor élni kell
Most ezt csak azért fogod szeretni,
mert neked is van hozzá közöd
Sokat fogunk még együtt nevetni
Gyanútlan barátaink között
És jóleső, nem az a kellemetlen
Számomra legalábbis kellemes
Ha megölelsz így egy az egyben
Tudom, hogy ennyit még érdemes
Csak hátradőlök és ott hagyom
Azt a szép mosolyt az arcodon
Szemed is huncutul rám nevet
Olvaslak és tudom, hogy lehet.
ha a vége jó
Nélküled oly jó ma minden,
A lábnyomban is ott
Van Isten,
Ha jó, hogy vége,
Az is a minden.
Az vagy, amit megeszel.
Szeretnék te lenni,
tudom, barbárul hangzik,
de meg kell hogy egyelek,
hogy az legyek, ami leszek,
ha, amit megeszek.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. július 25-i számában.)
