APÁLY
Visszahúzódni, mint az élet a tengerbe,
vagy a láng a zárlatos, égi fényszórókba;
az egyetlen feladat, ami emberhez méltó
s az ősök halogatása miatt még ránk maradt.
Csak bátorság kell hozzá és a fáradt zsigerek
iránt érzett gyöngédség: a végső könyörület,
ami nem hozza vissza soha többé a mozgást,
a nemlétezésnél is ringatóbb nyugalomból.
A fehérre mázolt semmibe, mint egy szobába
belevész a Kozmosz, a Föld, és persze a bútorok
is, amik között élni látszottak az emberek,
akikkel a számok és a nyelvek úgy játszottak,
mint egy kisfiú a vérszomjas katonáival:
egy békebeli játékkészlet zsoldosaival,
amit felelőtlen apja brahiból vett neki;
hogy a kölyök az anyját gyönyörűen bosszantsa.
Visszahúzódni tehát. Akár a csiga a házába,
mikor felkapja a sárból az ősz, és messze dobja,
olyan messze, hogy cifra, szép váza el nem törhet,
és csak repül, csak repül, akár egy mész űrhajó.
Nincs mese. Valakinek el kell kezdeni végre,
az emberhez méltó, istentelen befejezést;
hisz ismerünk mindent, mit ismerni érdemes,
és tudjuk, hogy csak a boldogtalanságra elég az.
SCHERZO
Csöndet ültettem a kertbe,
harmadnapra föltámadt;
zöngve pattant ki a földből,
maga ellen föllázadt.
Sebes-kérgű fává sarjadt,
virága nyílt: óezüst,
méhek döngtek kelyheiben,
szárnyuk mint a könnyű füst.
Délebédre gyümölcsöt szült,
édeshúsú fiakat,
kik úgy használták ágait,
mint szívbéli hidakat.
Hová mentek? Fogalmam sincs,
alkonyatra elszöktek;
a helyükre szarkák szálltak,
zsiványtanyát ütöttek.
Mikor a Hold középen járt,
éjfekete csönd támadt:
a zengő gyomrú föld evett,
s elnyelte az én fámat.
XY EL
Közületek és nem miattatok lépek.
Haláli életeket mutattatok. Szépek
voltatok, ahogyan velem mulattatok
és nem ellenem, ti kedves, hóbortos népek.
Számomra mégis egyre mentek. Tropára
leginkább. Már rég nem válogatok pofára.
Csak szállogatok, akár a piaci légy;
hol a friss zöldségre, hol a fonnyadt kofára.
Nem kenyerem a hála. Üres tenyerem
Nyújtom felétek és a mosolyom lenyelem.
Nem értitek majd, hogy végül is mi vagyok:
önsorsrontó átok vagy nektek szánt kegyelem?
Volt-nincs és örök van. Puha árnyékolás
körülöttetek és bennetek a bámészkodás.
Leszek. Felismerhetetlenül unalmas
barátaim, élő és eredeti, mint ti.
LE CHEF
Vad szépségek lincselnek
egy csúnya, kis Krisztust,
négy sarokra innen,
a kápolna előtt.
A macskakövek között
véres húgy patakzik,
és mohón nyeldekli a
szent szart a lefolyó.
Csatorna mélység forrong
jégcipellők alatt;
megannyi szív s láb dobog.
Szikrát szór a halál.
Görögös férfiak s nők
aratnak diadalt
újfent a jóság felett;
és elered a hó.
Mintha karácsony lenne,
oly meghitt a béke.
A tarkabarka hulla
meleg, rút, ragyogó.
A kutyát is küldhetném
de én megyek érte.
A dögből levest főzök;
velőset, finomat.
Ha megeszem bölcs leszek,
s egy alkimista kő
növekszik majd a szívem
sose volt, hűlt helyén.
Tán látom majd izzani
szénfekete árnyam,
ahogy az égre tárom
lágy, beképzelt szárnyam;
s akár a világ, magam
körül keringek, míg
testem táplálja Isten
véremmé vált húsa.
Az ilyen leveshez, sok
krumpli és gyökér;
csipet bors meg paprika,
és kis sáfrány való.
MATERIA VULGARIS
A bőr alatt a színes szervek rossz szagúak
és lágyak mind; örök sárban, dagonyában osztódnak
az ingerek. Szemét gyűlik szakadatlan, az
ár-apályban ringatózó, múló „csontnak partjain”.
Lélekvesztőn? Luxusjachton? Lássuk be, hogy: nincs
hova! Sem mire jutni. Láttad-e a végtelen, sós
óceánon a kékszakállú Krisztust futni? Ha
nem láttad, mit se láttál. Az ilyen ember minek él?
Értelmetlen értelmével, mily gondolt föveny-
ágyon, milyen képzelt sellővel kacér-pucérkodik;
ha benne magában csakis az anyag henyél?
Mire számít? A tudás almájára? Vigasz. Ágon?
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
