Both Balázs: Versek

2020. május 10., 11:43
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna: A soha el nem múló múlt V. – Halottak (vegyes technika, papír, 76 × 57 cm, 2019)

A tihanyi Apáti-hegy

 

Az út felfut a hegy lábáig.

A templom fala napmeleg.

Ha hitted, az Isten elhagyott,

ma hiszed, itt van veled. 

   

Csenevész fák sorfalán túl    

felhőkámzsás őrtorony.

Zsoltár dallama lép

a foghíjas lépcsősoron.

 

Négy őselem, ha közrefog, 

és szitakötőszárny zenél,

mit üzenhet kardvas, kőlap,

alapító oklevél?  

  

Lábjegyzet, orvosi vényre

 

Van már kenyered. Borod is van.

Régi otthonod idegenek lakják.

Hajad deres. Gesztusaidban

mind kevesebb fiatalság.

 

Allegória, ha az őszi téren

vörös lombra hullnak a fények.

Könyvekből épült bástyák  

mögött keresel fedezéket.

 

Tudod már, mi a karcinóma,

hipertónia, diasztolé.

Halottaidhoz vagy hűséges,

kései Antigoné. 

 

Ambroziánus himnusz

 

Hogyha jelen vagy, énekem

szirmokká feslik a réteken.

Párás fényedben élsz velem,

s ragyogtatsz, Örök Értelem.

 

Hogyha a lelkem elhagyod,

tar pusztasággá száradok.

Egy szál, sötétlő láng vacog;

ahol nem vagy, ott én vagyok.  

 

Őszi határ, 1950

 

Nyirkos fűben lapul az ősz.

Utak és temetők áznak.

Lúdbőrzik ráncos képe

egy ágon maradt almának.

 

Rothadás vette birtokba

gazdájaként a kertet.

Esők cseppjein november

rózsafüzért szemezget.

 

Álomba most dermed a táj,

tócsára üveg fagy lassan.

Héja húz, hangtalan vadászgép

a légritka magasban.  

 

Keze a szeszélyes időnek

a tájat síkokra bontja.

Satnya törpefák nőnek

töltényre, szuvas csontra.

 

(Karantének)