Botyánszki Ágnes: Lény-egy – versek

2022. április 10., 08:53
Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény V.

Egyedül

Domboldalról siklik a szél,
s a tűlevelek húrjain át
egy egész fenyves Veled zenél.
Lufiba csomagolt
gyanta illatát emeli föl,
míg zendül a kürt
és pezseg az ünnepi tér.
A tobozon függő csengettyűk
finom neszére szundít a Hold
– korábban senkim sem volt…


Hópihe hant

Hópihe hant
föd el
nagy decibel
szóhamvakat.

A jelenet karca
többeken
nyomot hagy...

Kopott bőröndünk
oldalát kongatja
a törékeny
emlékezés.

Ha a múlt
szemből néz
újra belém,
s beléd,
nem tűnik
fehérben
az elföldelés.

A vádlás csupán
a Bíró részéről
ért véget
a legelején.


Tata!

Ránk nehezedett az a kőrengeteg,
amit leraktál.
Odabújunk ahol napos,
később ütjük,
messze űzzük a szörnyeteget.
Végül aléltan roskadunk le mellé...
szemünk tengerén
bárányfelhőket áztat a felismerés,
hogy mi változtunk meg végleg,
s itt maradnak hegyeid akkor is,
ha törmelékek...


Lény-eg

Jó volna felnőni,
eltűrni
odvas törzsünk
kisstílű körtéit,
mert a nedv összeköt,
sebünkön enyvtapasz,
s a korhadás után
egybeállt porhalmaz
utódaink kényszerű
vigasztalansága.


Ma

Emberbőrben igás lovak
még vonszolnak
kétes tartalmú hordókat
éhbérért.
Hátukon megannyi,
kockaagyú fogathajtó
elszabadult
ostorokat csattogtat.
Kellene,
hozhatna enyhülést
felhőtlen kacagás,
de vonásaikon ott ül
a kéretlen maradás
fintora,
a nincs hova...


Holnap

A hegyormok hasadékain át
észak felől bekúszik
a nyirkos levegő.
Ettől a fennsík tündérkertje felett
párafátyol és köduszály lebeg.
A távoli horizonton
fölsejlik pár ébredező fénynyaláb.
Percenként oldja
az éj dermesztő csendjét,
mígnem a Kárpátok mögül
előtör a Nap.
Néhány óra után mindenek
katedrálisává tornyosul,
majd ott megtisztel az Isten.
Akkor együtt hullunk térdre
a züllöttség rongyai alá
csempészve mezítelenségünk,
miközben új színekbe öltözik a Föld.