Döme Zsuzsa: Versek március 15-ére

2021. március 15., 02:35
Thorma János: Talpra, magyar! (olaj, vászon, 400 × 600 cm, 1898 után) - Forrás: Wikimedia Commons
A kolozsvári nőktől 1849*

 

Meglepődött a ló, kengyel,

midőn Bem apó, a lengyel

hős honvédő hadsereggel

belovagolt kora reggel.

 

Várta őt az egész város,

levett kalappal a gyáros,

mezítlábas és dolmányos,

előkelő hölgy, nagyságos,

 

főkötős, kendős. Kocsmáros,

boltos, rőfös, paszományos,

patkoló kovács, mészáros,

csizmadia és csapláros,

 

s mind, akinek őse magyar,

meg akinek szíve magyar,

s negyvennyolcban egyet akart,

sorba rendeződött hamar,

 

sorfalat állt, fejet hajtott.

Lélek lélekig áramlott,

a tisztelettől meghajlott

Kolozsvár hős Bemről vallott.

 

Lova Bemnek büszkén lépdelt.

Hölgykoszorú előlépett,

s Bemnek dicső harca végett

átadott egy szép emléket:

 

Történelmi az ereklye.

E míves szablyát viselte

egykor Erdély fejedelme.

Mától Bem apót illesse!

 

*A kolozsvári nők 1849-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem egykori kardját vásárolták meg és ajándékozták Bem Józsefnek. A penge egyik oldalán az 1643-as évszám szerepel, másik oldalára ezt vésették: „Emlék Bem hős vezérnek a kolozsvári nőktől 1849”

 

Összeesküdtek a felhők

 

Negyvenegy év telt el csendben.

Ezernyolcszázkilencvenben,

július harmadik napján

Déva fölött és Vízaknán

 

összeesküdtek a felhők:

„Ki született akkor, felnőtt.

Tudja meg az igazságot,

lássa meg, mit még nem látott!”

 

S hol „négy napig” ágyú dörgött,

most menny dördült, eső ömlött,

vihar tombolt, zokogott ég,

sírt a felhő. A csapadék

 

lezúdult a sóbányába,

vízzel teli nagyaknába.

Víz hozott fel öt tetemet,

hírül hozni rettenetet.

 

Vízaknai sóbányának

egykor lezárt aknájába

rajtuk kívül ledobatott

négyszázötven hősi halott.

 

Sónak, víznek volt a tiszte,

romlatlanul megőrizze

a hatalom bűnjeleit:

honvédjeink holttesteit.

 

Nem volt, aki mondjon átkot,

legfeljebb a miatyánkot

morzsolták el a mieink;

s eggyé váltak a lelkeik.

 

Március 15-ére

 

A posztóból honvédmentét,

bőrből tokot, rejtsen pengét,

vég selyemből honlobogót,

harangokból ágyúgolyót,

 

hegyek ormán fedezéket,

Kárpátokban menedéket,

tarka rétből csatateret,

csatatéren nyughelyeket.

 

Réten, kinek lett nyugalma,

legyen áldott annak hamva!

Hősök nevét, ütközetek

helyét őrizd, emlékezet!

 

Harang harcolt csatatéren

 

A toronyban fütyül a szél.

Nem mozdul a harangkötél,

nem hív harang a misére,

temetésre, esketésre.

 

Nem kondul meg egyet, kettőt,

nem jelzi a tizenkettőt,

falu népe mégis ott van

imádkozni a templomban,

 

belülről a harang hangját

évszázadok óta hallják.

Giling-galang, giling-galang,

a felszentelt faluharang

 

őértük küzd a csatában

ágyú, golyó alakjában.

Harang, ha zeng honi tájon,

eszembe jut Gábor Áron…

 

Márciusi elégia

 

Elég volt, ha rágondoltál.

Különítmény állt a hídnál.

Elzárta a szabad utat,

rést hol nyitott nemzettudat.

 

Elég volt, ha szóba hoztad.

Felzárkózott csendőrosztag,

villámló fény csendőrkardon

villogtatta, nincsen pardon.

 

Elég volt, ha énekeltél,

tapsoltál vagy éljeneztél,

sorakozott komor, zordon

karhatalmi rendőrkordon.

 

Ó, Március! Mementónak,

égi jelnek, intő szónak,

iránytűnek maradj velünk!

Légy örökké szent ünnepünk!

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. március 14-i számában.)