Határsáv
A határon innen vagyok.
Acélfüggönybe mártott árnyék.
Egyetlen Nap, mi fent ragyog,
mégis, mintha két ég alatt járnék.
Lassú halált hoz,
a fogyó nyomdafesték,
képzelt tüzek lobognak,
két pártra szakadtak
füstik, meg a fecskék.
Zavarodottak az
összes fészekaljak,
vetés már rég nincs,
csak vetési varjak.
A határon innen vagyok.
Mintha múltban járnék.
Acélfüggöny mögött,
sötét ablakokban,
búslakodó árnyék.
Képzelet szeletek
Ruhátlanul ki a rétre,
fűben jár a pillanat,
talpa alatt minden bogár,
az összes fűszál megmarad.
Meztelenül le a földre,
elfekszik a gondolat,
felhők közt, az égi kékben,
szemed fénye ott ragad.
Kergetőző felhők alatt
ér minket a kikelet,
a felkelő nap sugarai
égetik fel hitemet.
Fagyos földön, imát mormolsz,
térdepelve velem te,
farzsebébe hópelyheket
gyűjt az élet telente.
Altatásban
Ballag a bánat a szívkapuban,
lemerül lassan úgy idomul,
fájdalom nélküli létakkuval,
a félelem újra élni tanul.
Suttog a kétely a dunna alatt,
álnok szavakat hord ma a szél,
átlépjük ismét a rajtvonalat,
rohanunk úgy is, hogy nincs meg a cél.
Álmos szemekben tompul a fény,
lélek-sebekben alvad a vér,
sír előtt olvad a fagyott remény,
már senki nem ad és senki se kér.
II.
Mosoly ül, kint az arc peremén,
öröm könnyekben fürdik a szem,
vidám árnyak közt táncol a fény,
Múlt folyik át a létereszen.
Eltűnt a kétely a dunna alól,
bűvös szavakat suttog a szél,
szemekben sósan pára dalol,
mindenki hallgat, minden beszél.
Megáll a bánat a szívkapuban,
pipára gyújtva füstbe borul,
az élet, hátán egy nagy batyuval,
a sír fele fut, csak fut konokul.
Jégvirág
Cérnára fűzlek,
gyöngy vagy.
Ablakra lehellek,
megfagy.
Jégvirágmagány.
Elénekellek,
csönd vagy.
Megmelengetlek,
olvadj.
Cseppenként
égj belém.
Fürdök a Napban,
fény vagy.
Benned a szeretet
oly nagy,
lélekoázis.
Gyöngyöző kacaj
a fényben.
Csendedet hallgatva
nézem:
arcodra rajzol
az élet,
mondanék valami
szépet.
Ne úgy, hogy szépnek
látsszon,
Egy percig se hihesd,
csak játszom.
Nem szólok, nem,
csupán nézlek,
a gyöngyfüzér közben
már kész lett,
nyakamba akasztom,
várok,
csodálom
a jégvirágot.
Iszappakolás
a lét iszapja benned ül meg
beléd fúlnak az elmerültek
partja vagy zúgó tengerednek
sellőid mással hemperegnek
zátonyok közt vagy üres csónak
őseid hiszed varázslónak
hajód már régen megfeneklett
a fenéken élni volna kedved
szakadt vitorlák csonka árbóc
hajótöröttként élve hánykódsz
agyad egy kamra szíved raktár
mindenki ott van kivel laktál
tombol a vágy bár néha lomha
vérlisztet őröl a szívmalomba
szökik a hited téged ott hagy
meg sem születtél már halott vagy
az leszel majd amit kerestél
iszappakolás Isten testén
(Karantének)