Helyőrség: Ars poeticák

2021. október 24., 08:25

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának diákjaitól érkeztek az alábbi évindító ars poeticák. Üdvözöljük őket, eredményes évet kívánva nekik!

Fazakas Barna: Welcome, remix (45 × 40 cm, 2016)

Mátyás Emőke Ibolya
Ars poetica

Márványosan csillog
a próbababára tűzött selyem,
s gombfejű, tompa tűvel
aggatunk rá matt gyöngyöket.

Az asztalon fekete krétalap
– szabályt hordoznak rostjai
Istenként diktál kezembe formát.

De éjjel majd bőrömet feszítem
a merev bútor felületére
és a cigaretta hamujával
fonok rá arany szálakat.

A selyem anyaga ráncolódni kezd,
s leráz magáról minden
hegbe ékelt gyöngyöt.

Rásimul a vállamra,
indigóként átveszi testem formáját,
majd gyászolva várja a reggelt,
hogy ismét
– parancsra
keressen magának valótlan életcélt.


Ferencz-Nagy Zoltán
Kőgörgeteg

Kié ez a sok kavics,
Mit az idő leőröl?
Kígyó dermed halálra
Napfénytelen rejtekén,
Madár emészt apraján,
Zerge szökken élein,
S libabőrös én leszek,
ha reggelig megpuhul
az alpesi párában,
s felszürcsölöm folyamát.


Lázár Kinga
Gyermekmese a gyöngyhalászról

a gyöngyhalász akit ismerek
húsos tenyerére
hét tenger térképét karcolta

hozzá imádkoztak tejfogú gyermekek
festett körmű nők éjszakánként
olajszagú konyhákban

rozsdás gombú matrózfiúk
őt utánozták
kagylót kötöttek az örökölt rózsafüzérre

a gyöngyhalásztól már nem félek
ha a közelben jár
kopoltyút növesztek
a tengerfenéken járunk
kagylónak képzelem magam


Lévai Aliz Mária
Szóöklendezés

Más csöndje hullámzik bennem.
Torkon szúr a hallgatás,
levetkőztet,
szavakat tetovál, belém rágja magát,
majd felöltöztet.
Nincs, ahová bújjak,
már évtizedek óta itt vagyok,
de csak most jöttem.
Az emberfia füstként fúj gondolatokat belém,
beszélni tanít,
hazudik, hogy igazat mondjak.
Szavakat öklendezem.



Kovács Áron
Címtelen

Minek szóljak, ha
kielemzed soraim?
Csupán függönylebbenés
vagy koporsó lesz jelentésem,
mi rég véges már.
Minek írjak, ha úgyis jobban érzed,
mi téged éltet, mit te létednek vélsz.
Ha több igazságból álló hasonlat
minden ábránd boldogságod reménye.
Ekhóm egyre hangosodik,
így hát levésem, nehogy túltengjen
hormonális kapacitásod,
és hogy értsd;
nem élet az, mit te életként élsz.



Erdősi Martin Zsolt
A módszer kibontása

Nem kutatom, hogy a tárgyak, a környezetek
milyen elven jutnak a fontos verstémák szintjére, kihagyva
mind, ami érdekes, azt, ami
emberivé tesz, akárha semmi se volna a belsőben
feltárnivaló már.
Pont ez a lényeg, az új szemmel nézés,
hogy az embert úgy lássuk, mint még soha, értve
figyelve a rendszert, azt,
ami működtet,
lekaparni a port,
belevájni bőrbe, erekbe, a húsig jutni,
ha szétszakadunk is.


Törteli Réka
Visszafejlődés

Fejét a rókalyukba dugja,
földet érez a szájában.
Minden puha, sötét.
Visszafejlődött
farokcsigolyáját harapná.
Hiába kapar önmagában,
az ember túl mély kotorék.

 

Nagy Anna
lombváltás

Kéreggé szilárdul a sorok között a lényeg,
megfeszül, korhadnak benne a szavak.
Körülmények szivárognak a kifejezésbe,
gyűrűket alkot a belőle kibomló anyag.



Tóth Attila
a különös idegen

tizennégy éves voltam – még lelkileg instabil –,
mikor egy különös idegen belém költözött.
hirtelen jött, nehéz bőröndökkel. lepakolt, majd
egy zuhany után selyemköntösbe öltözött,

és nekilátott, hogy szétcincálja a lelkivilágomat.
vázákat tört, rongált, összerombolt falakat,
és olykor két kirohanás közt elkezdett
mondatokba rendezni szavakat.

új falakat épített, és kitapétázta őket ezekkel
a még ismeretlen szövegrészletekkel,
én pedig körbejártam, hogy megérthessem.
körbejártam ezt a labirintust végtelenszer,

mire megértettem szándékát, segíteni akart,
hogy ne egyedül kelljen feldolgoznom
ezt a zűrzavart,

és így már el tudok igazodni ebben az
összevisszaságban,
mert van valami szép is kettőnk
szimbiózisában.


Almási Balázs
Tornyot bontani

Néha lemállott egy-egy gondolat,
Elúszott a tengerbe,
A nehéz szót az elnyelte,
És benne szertefoszlott.
Aztán megnyílt a tenger,
Telt a mező érzelemmel,
Felitta mindet, és belőle
Tornyok kaptak erőre.
A fákkal dacolva, beléjük karolva
Nőttek a mezőn dalolva.
Integettek le, valakinek,
Onnan merítettek ihletet, hitet,
És csak épült alattuk a torony.
Levizsgáztak az égen, felhőfokon,
Egymásnak integettek egyre,
De azt lentről senki észre se vette.
És közben kiáradt megint a tenger,
Csak most a mező telített volt,
Nemmel válaszolt a hívásra.
És innen kell felvenni a fonalat.
A gondolatok tovább omlanak,
És most jön az, hogy az idolok is
Szertefoszlanak:
Mikor mindenkinek jut egy darab,
Mikor elhull a költő és csak az ember marad.
Mert mi értelme a jó verseket
Magunkból ontani,
Ha nem tudunk általa
Tornyot bontani?

Nagy Milán
Dióbél

Mint varjú csőréből kihulló dió,
bármikor becsapódhatok. A felhők
szakadozásával ritkul az esőfüggöny,
feltűnik háztető, villámhárító,
templomtorony, szélkakas.
Mielőtt földet érnék darabokban,
lelkem utóbbin széthasad.


Szabay Boglárka
Ars poetica?


Hamisat igazzá. majd hazugságaimat kettétöröm,
a valóságot feldarabolom
és úgy keverem a rám telepedő fehér szoba színeit,
hogy a mosolygós szomszéd tejért küld ordítva.

Fut a cérna, szakadnak az idegek,
az ujjak gépies mozgása a papír felett
kényszeres ítélet, visszafordíthatatlan művelet.
Bilincset torkomra zárni nem lehet.

Kicsúszik, elfújja a szél,
a hivatalos papírok közé gyömöszöli anyám,
leesik, fennmarad, emlékszem a rímre,
vagy az asztal lába alá kerül;
a napi oxigénért ez a bér.

Szalad a függöny, pucér a test,
meztelenül ül az agy-barázda a papíron.
Te lekaparod, magadra veszed,
fűtöd érzékeny velőd remegéseit,
és akkor, csakis akkor,
a gondolatom irodalmat fest.


Szabó Lilla Adrienn
Kényszertöltés

Önös érdekek vezérelnek.
Kergetek valamit, amitől könnyebb lehetne,
eladom magam, egyszerűbb szerepbe
bújni – gondolom.
Tisztán jelenek meg a foltokon.
Barátkozom még az ismeretlen résszel,
keresem a kiskaput, ahol még el
lehet baszni.
Szavakat adagolok remélve,
hogy a végén azt mondom: megérte
telibe szarni az egészre,
hogy hiába mondom, nem érted.
Ezek a versek: feléd tett
léptek.
Én érzek
valamit, amit a tükör lát fél szemmel.
Így próbálunk rájönni minden reggel,
mi töltené ki az ürességet.


Kelle Péter
Ars poetica


Hogy a költő,
a költő mit küzd
elföldelt vereséggel.

Gyönge szerelmet sír,
s bár lelkét Melpomené lantja szántja,
álmodoz víg mesékkel.

Hogy a költő,
a költő mit remél,
áradattal megy tétlen.

Visszafordulva
kifacsarja szíve bíborát,
magánytól szürke égben.

Úgy költő,
költő tán e korban,
nem lehetnék egészen.

Hisz lelkem patakja
apadni látszik,
és szívem rég feléltem.

S lennék én mégis
giccses dalnok s kikiáltnék
lét tört hegedűjében.

Tán meghallják
e hős, magyar szavakat,
bujdosó ezer évem.

 

Gál János
A vak költőség kérdése

Homérosz nem volt születésétől fogva vak.
A fiatal rapszódosz rájött, hogy nemcsak a lűra
zenél az ölében, hanem a szavak is vele zenélnek.
És a zenét nem kellett látni.
És az embereket sem kellett látni
az átriumban, hogy kik szórakoznak.
De ez még nem volt elég. A költő akkor szúrta ki a szemét,
mikor meglátta az első papiruszt,
és a rajongó ifjak ujjongtak kiabálva: „Leírtuk!”
Akkor kifolyatta a két szeme világát,
hogy csak a lűra, a hang és a hősök
legyenek belső szemei előtt,
hogy ne tudja, kik szórakoznak a dalra.

Legnézettebb
2021. november 24., 10:02
2021. november 23., 16:18
2021. november 22., 11:24
2021. november 24., 08:50
2021. november 22., 11:57