Ilyés Krisztinka: Segélykiáltás – versek

2022. november 15., 08:13
Rácz Noémi: Téli táj

Segélykiáltás

Baljós üzenet az asztalon.
Whiskytől ázik a papír – ilyenkor
elmenekül a szó az értelemből,
csatákat vívnak a legnagyobb vadak.

Félek – az igazság mindig
tagadva tűr, s újabb eszméket
szül a rothadás.

Jobb volna visszatérni Adyhoz,
ódát szavalni, félrecsúszott
nyakkendőkben jajveszékelni,
idézni mindent: mi élt és éltetett –
elmerülni a költészetben.
Átvinni mindent, a lelket és a húst,
át, a túlsó partra – az volna jó.

De lám – nincs esély, hogy halmazba
gyűjthessük a valódi könnyeket.
Az átkozott csend betemet mindent,
amott a kipréselt várfalak...
Átázott papír az asztalon – ferdül a szó.
Most kinek fogom újra, de igazán,
megírni önmagam?

 

Eltűnt idők

Eltűntek a vörös romok,
megszökött a boldogság
az összetört ablakok
rései között.

Eltűntek a hólepel
alatt megbújó rózsatáncok,
kipréselt idők szagától
bűzlik a város.

Rohad az emlékezet,
rohad a mában megperdülő
percek kattogó zaja,
rohad a tánc, és rohad a rózsa,
rohad az eltűnt idő, rohad minden…

Itt már csak a csont marad,
de azt sem tudjuk, minek.